Állami gimnázium, Munkács, 1913
70 Ily állapotok mellett csak megnyugvással és hálás köszönettel vehetjük a nagyméltóságú kultuszminiszter ur abbeli intézkedését, mellyel intézeti épületünk kibővítését és átalakítását már a legközelebbi tanévre elrendelte s alapos kilátás van arra, hogy az építkezést még ez év folyamán megkezdik és az 1915-ik évben befejezik. A tanév elején valamennyi újonnan belépő tanulót megvizsgáltam, november és május hónapokban tiszti orvosi minőségemben a szemvizsgálatokat ejtettem meg. Látási zavarokban 24 tanuló szenvedett, ezek közül 3 nagyfokú, 11 középfokú, 6 kisfokú rövidlátó, 1 messzelátó és 3 kancsalság miatt gyengén látó. A látási zavarokban szenvedő tanulókat minden egyes esetben szakszerű tanácscsal láttam el s részükre szükséghez képest a szemüveg használatát rendeltem el; valamennyien az első padokban lettek elhelyezve. A tanév elején és évközben eszközölt vizsgálataim alapján teljes tornamentességben részesült 7 tanuló, még pedig általános szervezeti gyengeség miatt 2, sántaság 2, visszértágulatok 1, csonthártyagyuladás 1 és tüdöcsucshurut miatt 1 tanuló. Részleges és ideiglenes tornamentességben 11 tanuló részesült. A rajz technikai része alól 2 tanuló lett felmentve, 1 ideggyengeség és 1 rövidlátás miatt. Fülbántalmakban 5 tanuló szenvedett. A szegénvsorsu beteg tanulókat e tanévben is díjtalanul gyógykezeltem. A tanulóifjúságnak osztályonként, azoknak értelmi fokához képest előadásokat tartottam a szeszes italok mértéktelen élvezete által előidézett káros hatásáról és hogy azokat mértékletességre serkentsem, két dijat tűztem ki az alkoholizmusról irt s önálló felfogásról tanúskodó két legsikerültebb dolgozatra. A pályázat eredményéről az Önképzőkör elnöke évi jelentésében számol be. Dr. Fenyves Albert, főgimn. iskolaorvos és egészségtan-tanár. 3. Gyorsírókor. Az 1913—14. tanév főgimnáziumunk Gabelsberger-Markovics Gyosirókörének történetében emlékezetes lesz. A gyorsírás nagy kulturális és gazdasági jelentőségét és szükségességét hova-tovább nagyobb számban ismerik fel és értékelik tanulóink. Bár intézetünk tanulóinak nagy létszámával még mindig nincs arányban a gyorsírást tanulók száma, mégis örömmel konstatálhatjuk, hogy fokozatos, egészséges haladás van ezen a téren is. A kör vezetését Dr. Tárczy Károly tanár, ki lelke egész szeretetével és odaadásával vette át tavaly Szántó Soma egyik örökét, nagy közéleti és társadalmi elfoglaltsága miatt alulírottra ruházta át. Ugyancsak alulírott tanította a haladó vitairókat heti 1 órában. A kezdőket és vitairókat heti 2 órában az idén is dr. Tárczy Károly tanította. Gyorsirókörlink 1913. okt. 18-án tartotta meg alakuló ülését 21 rendes és 16 pártoló taggal. A kör ifj. elnöke R. Török Gábor VIII. o, titkára Szerencsy Gyula VII. o., pénztárosa Fenyves László VIII. o, főjegyzője Ivopcsay Gyula VI. o, aljegyzője Tulipán Andor VI. o, könyvtárosa Lőwy Nándor VI" o. tanuló lett. Előadó a vitairóknál R. Török Gábor és Szerencsy Gyula, a levelezőknél Stern Herman, Krémer Sándor voltak. A biráló bizottságba a vitairóknál