Állami gimnázium, Munkács, 1910

16 Ostwald a katalitikus behatások alatt álló reakciókra vonatkozólag a következő tételt állította fel: Ha valamely katalizátort úgy a kísérlet előtt jelenlévő, mint a reakció folyamata alatt képződött anyagok meg nem változtatják, mennyiségét meg nem szaporítják, avagy alá nem szállítják, akkor befolyását tisztán csak a reakció sebességi koefficiensekre vonatkozólag érvényesiti, nem pedig a szóbanforgó eset lefolyási jellemének módozatára. Foglalkozzunk tehát azon kérdéssel, hogy ezen tétel feltétlen érvényességgel bir-e minden esetben ? Az oly reakciókat, mind a nádcukor reakciója, midőn tulaj donképen csupán egy vegyület, jelen esetben a nádcukor szenved változást, ellenben a másiknak résztvevő mennyisége (itt a vízé) oly kevés az egész oldószer nagy mennyiségéhez képest, amiért is koncentrációja annyira elenyészően csekély változáson megy keresztül, hogy mennyiségét állandónak vehetjük, monomolekuláris, vagyis elsőrendű reakciónak nevezzük. Ezen reakciót, melyet Wilhelmy 1850-ben igen pontosan tanulmányozott, később Ostwald külömböző savak katalitikus behatása alatt tette vizsgálata tárgyává és azt találta, hogy mindig egy monomolekuláris reakció sebességének egyenlete felel meg ezen átalakulásnak a következőképen : d í == k (a — x). ahol x a koncentráció elenyészően csekély változását, t pedig azt a végtelenül kis időt jelenti, mely alatt a változás megtörtént; k a sebességi tényező, (a-x) pedig a vegyület azon mennyisége, mely a t idő alatt még meg nem változott. Ehhez hasonló eredményre jött Ostwald a metilacetát, CH2.COOCH3 + H2O = CHs.COOH + CH3.OH savas katalízisénél is. — Ezekhez hasonló módon igen sok vizsgálatot végeztek még, melyekből világosan kiderült, hogy egy chemiai átalakulás jellemén a katalizátorok mit sem változtatnak, vagyis az rendszerint a neki megfelelő egyenlet értelmében megy végbe. Ezen átváltozhatatlanság azonban nem minden esetben áll. Brode ugyanis leirta munkájában annak lehetőségét, hogy a reakciónak jelleme is megváltozhatik, vagyis az más egyenletnek megfelelőleg fog végbemenni katalizátor behatása következtében, a mint már az előbbiekben ilyen példát fel is emiitettem. Ő azon elvből indult ki, hogy az általa tanulmányozott hidrogénszuperoxid és jódhidrogén reakciójára (H2O2 -f- 2HJ = 2H2O -f 2J) a molibdensav katalitikus hatása azon alapon nyugszik, hogy a hidrogénszuperoxid a molibdensavat persavvá oxidálja, mely azután a jodhidrogénnel lép reakcióba és e mellett ismét szétesik molibdensavvá. — A dolog tehát ezen magyarázattal egészen érthetővé válik, hogy t. i. igen csekély mennyiségű molibdensav igen nagy mennyiségű hidrogénszuperoxidnak és jódhidrogénnek egyesülését befolyásolni képes. Brode vizsgálataiból továbbá kitűnik az is, hogy a hidrogénszuperoxid és a molibdensav, mint katalizátor között a reakció oly gyorsan megy végbe, hogy a lefolyásához szükséges idő viszonyítva a jódhidrogén és persav között végbemenő reakció sebességéhez, elenyészik. — Ez esetben ugyanis oly reakcióval van dolgunk, melyben két vegyület, vagyis mindegyiknek egy-egy molekulája szenved egyidejűleg chemiai változást; az ily és hasonló reakciókat bimolekuláris vagy másodrendű reakcióknak