Állami gimnázium, Munkács, 1907

28 Villányi Andor felügyelő tanárt, ki a miskolci kir. kath. főgimnáziumban nyert alkalmazást, Gesszler István helyetes tanár váltotta fel. Szervezet. Igazgató: Bihari Ferenc főgimn. tanár. Felügyelő tanárok: Terebesi László és Gesszler István főgimn. tanárok. Orvos: Fenyves Albert dr. városi tiszti főorvos. Orvosi jelentés. Internátusunk bérépüléte a közegészségi követelmé­nyeknek egyáltalán nem felel meg. A túlzsúfoltság hátrányait, a helyiségek célszerűtlen beosztását és elégtelen voltát minden téren hátrányosan éreztük, amin csak egy új, a higiéné minden vívmányaival felszerelt internátus fel­építésével lehet gyökeresen segíteni. Ez irányban jogos óhajaink kellő mél­tánylásra találtak a magas közoktatásügyi kormánynál is, melynek képvise­tében báró Barkóczy Sándor miniszteri tanácsos ur a tanév folyamán meg­látogatta intézetünket. Növendékeink egészségi állapota e tanév folyamán is kedvező volt, a megbetegedések nagyobbára múlékony természetűek és könnyű lefolyásúak voltak. Leggyakrabban fordultak elő a meghűlés folytán keletkezett torokbe­tegségek, légzőszervek hurutos megbetegedései és az emésztő szervek egy­szerű hurutos bántalmai. A városunk területén ez év tavaszán fellépett vörhenyjárvány növendé­keinket sem kímélte, akiket a helybeli járványkórházban gyógykezeltek. Ösz­szesen 6 tanuló részesült kórházi ápolásban. Közülök mindössze 2 bizonyult vörhenyesnek és a többi négy néhány napi megfigyelés után egészségesen elbocsáttatott. A növendékek testi egészségének előmozdítására szigorúan ügyeltünk, a napirend és a munkaidő beosztásánál az egészségügy követelményeinek betartására tekintettel voltunk. Az intézeti orvos gyakrabban megvizsgálta egészség szempontjából a konyhát és az ételeket és azokat kifogástalanoknak találta. Tekintettel arra, hogy a lefolyt tanévben első izben vezettetett be az egyhuzamban való tanítás, s emiatt a növendékek 7 órakor elfogyasztott reg­gelijük után csak d. u. l'| 2 órakor juthattak ismét étkezéshez, az igazgató­ságnak eziránt tett felterjesztése folytán alapos kilátás van arra, hogy a nö­vendékek a jövő tanévben délelőtti ozsona élvezetében is fognak részesülni. — Ugyancsak tervbe van véve az étkezés megjavítása is; az e téren felme­rülendő költségtöbblet az ellátási díjak mértékelt emelésével térülne meg.

Next

/
Thumbnails
Contents