Állami gimnázium, Munkács, 1904

7 [. A magyar politika és a magyar irodalom talán sohasem lelkesedett és küzdött annyira rokon, úgyszólván közös czélokért és ideálokért, mint a tizenkilenczedik század húszas éveiben. A mint a nagy Széchenyi a kultúra terén való gyorsabb haladással és más reformokkal akarta a nemzetet nagygyá, erőssé és míveltté tenni, Pestet pedig az egységes politikai, társadalmi és kereskedelmi élet hatalmas góczpontjává, úgy Kisfaludy Károlynak, irodalmunk akkori vezérének is az volt a vágya, hogy a magyar fővárost a nemzet szellemi életének, az irodalomnak oly középpontjává emelje, a honnan műveltség és magyarság egyaránt szétterjedjen. Széchenyi és Kisfaludy, a két rokon szellemű és rokon irányú férfiú, megértette és megbecsülte egymást. Közös czél lelkesíti mindkettőjüket szent törekvéseikben, egyenlő lelkesedés heviti keblüket, keresik és megtalálják az érintkezési pontot a közös munkálkodásban. Széchenyi Kisfaludyt kérte fel oly lapnak a szerkesztésére, mely eszméinek szószólója legyen. És már majdnem megindul a „Jelenkor", midőn Kisfaludy nak 1830. november 21-én bekövetkezett halála a nemes tervet legalább egy ideig megakadályozza.

1 Az 1831-ben megjelent „Aurórá"-t sem Kisfaludy szerkeszti többé, hanem volt barátai és munkatársai, kiknek nevében méltán irja Toldy Ferencz: „Barátai meg nem nevezhető fájalommal jelentik itt általam a dicsőültnek kora elhunytát s benne a magyar literatúra nagy veszteségét."- Szerencséje irodalmunknak, hogy Kisfaludy már életében oly sokat alkotott, annyira felismerte a nemzeti irodalom nagy hivatását, annyi és oly munkásokat tudott maga köré csoportosítani, hogy halála után is fennmaradt az a szellem, mely őt életében áthatotta és lelkesítette. Ami az oly igen fiatalon elhalt fényes tehetségű és széles képzettségű Kármán Józsefben hiányzott, t. i. > munkatársak szerzése és az irodalom vezetésének képessége, meg volt Kisfaludyban, a ki látta és tudta jól, hogy a nemzetnek szellemi téren mire van szüksége és a kinek megvolt az érzéke, a tehetsége e szükségletek kielégítésére. Mindenekelőtt szükségesnek tartotta egy zsebkönyv szerkesztését és kiadását és ebben oly műfajok meghonosítását, a melyeket élvezettel és haszonnal olvashat mindenki, különösen a magyar hölgyek. Mert, hogy mily szomorúak voltak Kisfaludy fellépése előtt szépprózai olvasmányok dolgában nálunk a viszonyok, arról az egykorú forrásokból meggyőződhetünk.

3 Kisfaludy fellépése előtt alig lehet szó magyar novella vagy regényirodalomról. A maga korában oly népszerű Dugonics Andrásban tökéletesen hiányoztak a novellaíró kellékei. Ha olvassuk műveit, meggyőződhetünk, hogy Dugonicsnak nem volt elbeszélő tehetsége, inventiója és nem volt világtapasztalata. Kármán „Fanni hagyományai" kitűnő mű, de hatása alig volt. Utánuk a magyar novellairodalom csupa külföldi sentimentalis munkák gyönge átdolgozásából áll. Kisfaludy éles szeme meglátta a helyzetet és felismerte az ebből rá háramló kötelességeket. Akarata tetté vált. 1822-ben megjelent a legelső magyar aszszonynak ajánlott, „a szép nemnek" ajándékul nyújtott „Aurórá"-ja, és ennek második kötetében „Tollagi Jónás viszontagságai", az első víg novellák egyike irodalmunkban, mely tárgyát a magyar életből vette és az akkori magyar társadalom egyik nevetséges typusát rajzolta és örökítette meg. Általában elmondhatjuk, hogy víg novelláiban ép úgy, mint vígjátékaiban az akkori magyar társadalom komikai oldalát tárja elénk és híven tükrözteti vissza a falusi és városi magyar életet. De nemcsak a magyar novellára adott példát Kisfaludy, hanem a novellával rokon egyéb műfajokra is, így a regényre „Tihamér"-jával, a művészi rajzra „Sulyosdi Simon"-jával, a vázlatra „Bajjal ment, vígan jött" és az anekdotára „Mit csinál a golyó?" czímű műveivel. 1 A »Jelenkor* 180L'-ben mégis megjelent és Ilelmeczy Mihály volt a szerkesztője. ' »Auróra* 1851. 3 Így P'- a Hazai Tudósításokból. Készítette Kultsár István, Testen 1806.