Állami gimnázium, Munkács, 1904

IV. Állami főgimnáziumi internátus. A főgimnázium mellett 80 bennlakó növ ndék számára állami internátus áll fenn, melynek összes terheit az állam fedezi. Ma már mindinkább tért hódit az internátusok eszméje, a mit az egymásután felállított internatusok és az azokba való tömeges tódulás leginkább bizonyít. A tapasztalat ugyanis lassan, de biztosan meggyőzi a szülőket arról, hogy az internátusokba a nö­vendékek szakszerű és folytonos felügyeletben részesülnek s igy neveltetésük a legjobb kezei ben van. Épen a felügyelet szempontjából nagyon üdvös újításnak tartom, hogy az iskolai év elejétől a mi intézetünkben is sikerült kiilön kapus alkalmazását kieszközölni, mert igy a növendékek minden tekintetben ellenőrizhetők. Ebben az évben a tanulótermet és ebédlőt szép történelmi és hazafias képekkel díszítettük fel, hogy a hazafiúi érzés és lelkesedés ébrentartása mel­lett még a szépművészeti érzéket is fejleszsziik a növendékekben. Látogatások. Firczúk Gyula munkácsi gör. szer. kath. püspök ő nagy­méltósága szept. 17-én váratlanul, de a legnagyobb örömünkre meglátogatta az intézetet Nedeczey János országgyiitési képviselő és titkára Papp Antal dr. kíséretében és az intézetet részletesen megszemlélvén, legnagyobb elismerésé­nek és megelégedésének adott kifejezést. — November 25-én Szieber Ede kir. tanácsos, kassai tankerületi főigazgató tette meg hivatalos látogatását a főgim­náziumi igazgató kíséretében, különös figyelemmel kisérve az intézetben egy év alatt beállt előnyös változásokat. - Személyi változások. Schmiedt Alajos felügyelő tanár a fogarasi főgim­náziumhoz rendes tanárrá neveztetvén ki helyébe Ádám Jenő h. tanár küldetett. Ajándékozás. A költségvetésben megállapított állami hozzájáruláson kí­vül a nagym. minisztérium rendkívüli segélyképen még 1080 koronát engedé­lyezett a kapus-szobi elkészítésére, vaságyak, székek és tanuló asztalok be­szerzésére, továbbá élelmezési dij-pótlék czimén 960 koronát. Schönborn-Buchheim Károly gróf 200 koronát adományozott az interná­tusi segitő könyvtár gyarapítására. Nedeczey János országgyűlési képviselőnek évi 400 kor. segélye 5 tanuló között osztatott ki a következőképen: Bumbák László III. o. t. 160 korona, Jankura Gellért V. o. t. 80 kor., Kabáczy Rezső VIII. o. t. 80 kor., Petiik Miklós VIII. o. t. 40 kor., Danielovich István VI. o. t. 40 koronát kaptak. Özv. Fankovich Jenöné, élelmezési vállalkozónő, az internátus csekély jövedelmű gyümölcsösének használati joga fejében két növendék fél-élelmezési diját engedte el. Dr. Fenyves Albert intézeti orvos, Somogyi VI. o. internátusi növendék segélyezésére 60 koronát adományozott. A bereg-munkácsi takarékpénztár és a Kereskedelmi bank 20—20 koronát adományozott a segitő könvvtár gyarapítására. Hálás köszönet a nemesszivü adakozóknak. Könyvsegélyben részesültek: Ambró Rezső 1 drb., Balogh Béla 1 drb.> Balugyánszky fivérek 18 drb., Batemay fivérek 16 drb., Berényi József 8 drb., Boksay fivérek 4 drb., Cservenyák Andor 2 drb., Dalibor Ede 11 drb., Dicskó

Next

/
Thumbnails
Contents