Állami gimnázium, Munkács, 1904
25 őrizve derült kedélyét mindig élénk érdeklődést tanúsított a tanintézet kulturális haladása iránt, gyakran ellátogatott közénk, részt vett ünnepeinken és az intézet szellemi életében. Áldás emlékére! A fentin kivül még — fájdalom — 2 halálesetről kell az igazgatóságnak jelentést tenni: az egyik Romsa Miklós I. A) o. tanuló, ki január 3-án szülei körében, Roszoson, a másik Rusznák Mihály VIII. o. tanuló, ki április 16-án a helybeli közkórházban hunyt el. Egyébként a tanujóifjuság egészségi állapota a lefolyt tanévben kedvező volt és járványos megbetegedési esetek is csak szórványosan fordultak elő. Tanulmányi állapot. A tanítás az uj tanterv és utasítások szellemében összeállított és jóváhagyott állandó tanmenet szerint folyt, miről az Értesítő illető fejezete nyújt felvilágosítást. A módszeres, ellenőrző és osztályozó értekezleteket a Rendtartás és a vallás- és közoktatásügyi miniszter 43542/1903. sz. rendelete értelmében megszabott számban és időben tartottuk meg. — A tanári testület teljes buzgalommal törekedett arra, hogy intensiv tanítással, harmonikus egyöntetűséggel az előirt összefoglaló ismétlésekkel minél sikeresebb eredményt tudjon elérni. A tanári testület e vezető és tanitó eljárása az ifjúság legnagyobb részénél meg is hozta a várt normális eredményt, mely tanulmányi eredmény mindenesetre még jobb lehetne, ha tantermeink kevésés szitkvolta lépten-nyomon nem éreztetné a túlzsúfoltság gátló és káros hatását a tanításban és fegyelmezésben. Főigazgatói látogatás. A kassai tankerület kir. főigazgatója, Szieber Ede kir. tanácsos, F. J. r. 1., 1904. november 23—26. napjain végezte intézetünknél hivatalos látogatását. Éber figyelme kiterjedt a gimn. oktatás-nevelés minden részletére. Minden osztályt és minden tanárt több izben meglátogatott. Beható vizsgálat alá vatte a tanulók Írásbeli dolgozatait és rajzait, a fegyelmi és tanulmányi naplókat, névkönyveket, az igazgatói irodát, az ügymenet nyilvántartására vonatkozó könyveket, az irattárt. Megtekintette az intézet összes helyiségeit, fölszereléseit, szertárakat. Hivatalos látogatása után tartott értekezleten közölte szerzett tapasztalatait, bölcs tanácsok kíséretében buzdítva a tanárkart a további odaadó működésre. Végül kifejezést adott megelégedésének és abbeli reményének, hogy a tapasztalt és megnyugtató erkölcsfegyelmi és tanulmányi állapot a tanév végéig még kedvezőbbé fog válni. Az intézeti épület kibővítését a tanker, főigazgató újból elodázhatatlan szükségnek jelezte. Fürdés és korcsolyázás. Intézetünk tanulóifjúsága bőven ki szokta venni részét télen a korcsolyázás, nyáron a fürdés testedző örömeiből a Latorcza folyón készített jégpályán, illetőleg uszodában. A játékdélutánokon az őszi és tavaszi hónapokban 6 csoportban gyakorolták a tanulók 2 játékvezető tanár felügyelete és rendezése mellett az előirt kötelező játékokat egy, a grófi uradalom által ideiglenesen átengedett réten, mely azonban, mivel e czélra állandóan be nem rendezhető, mint játéktér a követelményeknek teljesen meg nem felel. — Az igazgatóságnak egy, játéktérnek alkalmas és közelfekvő teriilet állandó használatra átengedése tárgyában tett eddigi utánjárásai — fájdalom — sikertelenek voltak. Kirándulások. A vallás- és közoktatásügyi miniszter által f. évi május hó 27. és 28-án Budapesten rendezett orsz. ifj. tornaversenyen az intézet 50 tornász-tanulóval és 6 kisérő tanárral vett részt, mely egyúttal tanulmányi kirándulás jellegével is birt, a mennyiben pihenő idejükben a tanulók kisérő tanáraik kalauzolása mellett megtekintették a fővárost és annak az ifjúságot tanulságosan érdeklő és látókörét szélesbitő nevezetességeit is. Iskolai ünnepek. 1. A tanév ünnepi megnyitása szept. 5-én az igazgató évnyitó beszédével. 2. Ö Felsége I. Ferencz József legmagasabb néviinnepe okt. 4-én.