Állami gimnázium, Munkács, 1902

11 Hát ha az anyja, szép huga már most Jönne siratni ? Vissza neki! (Tetemre hívás.) Most az öreg asszony lódobogást hallott, Szivébe azonnal nagy öröm nyilallott: „Jaj! Miklós . . . ." rebegé, (t. i. jön). T. Sz. III. 15. Rossz süheder voltam, kicsi, mint az öklöm, Jut eszembe: Toldon szántottunk hat ökrön. Ostoros én voltam, mer' apám a\ eket. . . (t. i. tartotta.) De minek kerítek ilyen nagy fenekét? T. Sz. III. 19. ha bele fúl is — ha szörnyű nehezére esik is. Szegény német vén pincér, mintha fuldokolna a nehéz kiejtésű magyar szó kimondásakor! — Elkotyog érte — magyarul is. Népies; ide nagyon is illő kifejezés! 8. versszak, elpörgi — sebesen elmondja. Szintén népies és találó. V. ö. Pereg a nyelve, mint az orsó. 9. versszak. — Hadd fusson a többi „kölyök!" — Lenézőleg szól a vén pincér fiatalabb társairól. 10. versszak. A költő úgy fogja föl, hogy az öreg pincér még bölcselkedik is, gondolván, hogy a fiatalok sietnek élni, nyerészkedni, tehát lutri, sorsjáték után könnyű szerrel meggazdagodni, vigadni, azaz mulatva élni akarnak, éppen azért hamar tönkre is mennek, aztán a rendetlen életmód miatt kivégzik magokat, vagy legalább korán meghalnak. 11. versszak, minden rím kedvéért »mindenki« helyett. Arany gyakorta teszi ezt: Ifiasszony elszalad egy ingben. Ismeri őt a faluba minden. Az árva fiú. „fashionable" olv. fésnabl, angol szó = divatos öltözetű, módis, módi = divat; módis = divatos. 12. versszak. Rajtam sincs semmi legényes = Én is öreg vagyok már, mint te, öltözetem sem olyan divatos. 13. versszak, főtt rost — főtt hús, melynek hosszú szálai vannak, bár a sült húsnak is lehet. - beefsteak olv. bifsztek, angol szó, bélszínből félig sült pecsenye. — gúzsnak mondja Arany a rosszúl főtt vagy sült húst. Ismét egy jelentéktelen tárgy, költői feldolgozásban. Elmés, kellemes módon kedvelteti meg Arany e versében a mindenkitől lenézett, kevésre becsült, öreg, de becsületes és szerény vén pincért, ócska ruhájában, a ki önzetlenül, csupán kötelességérzetből teljesiti szolgálatát. Annyira kedvessé válik előttünk a költő előadása által, hogy szinte magunk is vonzódunk hozzá. De megösmerjük e gyors haladású versből a költő félrevonuló, szerény természetét is, mely őt arra készti, hogy feltűnés nélkül fogyaszsza el táplálékát egy szegletben. S ott ő a vendéglő nagy zajától messzire, csöndben még jobb ételt is kap a jóravaló öreg szolgától, kivel aztán — bár nem mondja neki a költő, csak magában gondolja el — bizalmasan érzi magát. Aztán mily változatos, fordulatos és gazdag nyelven mondja el ezt a költő. E három tulajdonsága emeli e költemény becsét, úgy, hogy akár majd minden verssorról lehetne külön beszélni, kiváltképpen oly gazdag a nyelve, hogy csupán e kis költeményből az