Állami gimnázium, Munkács, 1901
51 helyeikre vezényeltük az ifjúságot, mely hajnal óta talpon lévén, meglehetősen fáradt volt. Másnap délelőtt a Tetmayer igazgató vezetése alatt rohamosan fejlődő gépész ipariskolát, a gyönyörű, most még rendezés alatt levő uj muzeumot s a színház belső berendezését tekintettük meg. A délelőtt iolyamán még főigazgatónknál is tisztelegtünk, az ifjak csupán küldöttségileg, s az ő valamint nagyműveltségű családja körében rendkívül kedvesen töltöttünk egy elröppenő félórácskát. 19-én délután öt órakor már Miskolcira érkeztünk. A kir. kath. gymnasium tanárkara részéről Bajay, Dasievicz, Molnár, Xantus, Csalóközy, a reformátusoktól Bihari üdvözöltek bennünket; az előbbi intézet növendéksége díszzászlója alatt állott rendekbe sorakozva s harsányan éljenzett a mieink megláttára. Majd csatlakozva — egy oszlopban vonultak be a hires alföldi metropolisba. A város külső részei még a földmivelés karakterét mutatják, de a belső város már egészen modern. Élénk nagy (orgalom, villamos vasút, szép épületek, közterek nagyvárosias szint adnak utczáinak, melyeket ifjaink a Korona vendéglőben történt elszállásolás és rövid pihenő után csakhamar nagy rajokban leptek el. 20-án, kedden reggel 7 órakor Pallagi h. polgármester szíves gondoskodása folytán 16 szekér várta a vendéglő előtt kiránduló tanulóinkat. A reggeli elfogyasztása után rögtön útra keltünk s fél óra múlva már Diósgyör-ött voltunk a virágzó gyártelepen, Magyarországnak legelső vasés aczélgyárában. Markup h. igazgató, Baliga és Szikszay mérnökök és Beczásy tisztviselő fogadtak bennünket s tekintettel az idő rövidségére s a látnivalók sokféleségére apróbb csoportokra oszolva különböző irányokban megindultunk. A vasgyárhoz tartozó telepen a gyönyörű, egyforma házak, nyíl egyenességű, fákkal szegélyezett utak, a mintaszerűen berendezett iskola, kórház és egyéb épületek mind a fejlett Ízlésnek, a nemes egyszerűségnek és a tisztaság kultuszának ékesen szóló hirdetői. A munkást, ha lüstös zubbonyát leveti, fürdő szoba, tiszta hajlék, olcsó és egészséges táplálék várja s hogy szelleme se maradjon parlagon, van daltársulatuk, önképzőkörük, könyveik, lapjaik, sőt színpadjuk is, melyen sikerült műkedvelő előadásokat reudeznek. Egy külön kis világ, mintaszerű berendezéssel, mely a munka értékére alapítja a maga létjogát. Platón sem álmodhatta volna meg szebben. A remekül sikerült 3 napi tanulmányi kirándulás után a száz főből álló csapat minden baj nélkül haza érkezett. Iskolai ünnepek. A tanév ünnepies megnyitása szept. 5-én ; Ő Felsége legmagasabb névünnepe okt. 4-én, ünnepi szónok : A\ary Miklós. Erzsébet királyné ő Felsége emlékére tartott évforduló 1899. nov. 19-én : ünnepi szónok Horváth János. 1848. évi törvények szentesítésének 54 éves fordulója április 11-én ünnepi szónok dr. Acsay István. A koronázás«évfordulója junius 8-án: ünnepi szónok Jankovics József Mihály. A munkácsi áll. főgymnasium ifjúsági ének- és zenekara 1902. junius 8-án vasárnap délelőtt a színházban a Főgymn. Ifjúsági Segitő-Egyesület és a zenekar czéljaira sikerült matinéét rendezett, melyen városunk közönségének színe-java megjelent,—a következő műsorral: Gőzhajón, svéd dal, Lindbladtól. — Ifj. énekkar. Gedővár asszonya, Kiss Józseftől. Szavalat. Bertalan Zoltán VI. o. t. Magyar ábránd, Greizingertől. — Ifj. zenekar. »Csókolnám lábaid nyomát«, román dal Scarlattól. — Mihalyovszky Gábor VII. o. t. ifj. zenekarkisérettel. Az orr, monológ. — Pintér István VII. o. t. *