Állami gimnázium, Munkács, 1900

M Testgyakorlás. Tanár: Kabáczy Mihály. Heti óra 2, évi: 60 Szabad- és rendgyakorlatok mint az I. és II. osztályban. A rend­gyakorlatokból azon kivül a szabatos menetelés gyakorlása; fejlődések, kanyarodások, rendek- és kettős rendek alakítása helyben és menetelés közben. Egyszerű gyakorlatok alacsony nyújtón alacsony korláton, ro­ham-deszkán, rézsútos és vízszintes létrán. Mászás póznán és kötélén. Magas és távolra ugrás, ugrások zsámolyon. Lengő-kötél. Kötél húzás. Kitartó futás 5—6 perczig. Versenyfutás. Birkózás. Nagyobb mozgással járó játékok, versenyzéssel. F. osztály. Vallástan. Róm. kath. és gör. kath. Heti óra 2, évi: 60. Tk: Titz Antal Alap­hittan. Tananyag: I. A vallás fogalma, általánossága, eredete. A hit. A természetfeletti vallás szükséges volta, létezése. A kath. vallás igazságá­nak bebizonyítása. Krisztus Jézus isteni küldetésének és istenségének be­bizonyítása. A kath. egyház isteni alapítása és szervezete. A kath. egy­ház viszonya az államhoz. A kath. egyház isteni vezetése. A kinyilatkoz­tatás forrásai. Ág. h. ev. Heti óra 1, évi: 35. Tk: Masznyik Endre Ág. hitv. ev. dogmatika. Tananyag: Istenről és annak művéről. Az ember s műve. Krisztus személye, műve. A szentlélek s műve. Ev. ref. Heti óra 1, évi: 60 Tk: Sólyom L. Szimbolika. Csiky L. Egyházszertartástan. Tananyag: A keresztyén egyház egyetemes szimbólumai. A római kath. egyház szimbólumai. Az egyházról, pápáról és zsinatokról. Az em­ber eredeti állapotáról, a bűneset következményei és a szabadakarat. Az idvesség megszerzése. Sákramentumok. Képek, ereklyék, búcsújárás. Mária tisztelete, olvasó, kereszt. — A görögkeleti egyház szimbólumai. A keresztyén vallás kútfejéről, Istenről és egyházról. Schismaticus gö­rögkeletiek. Az ágostai és ev. ref. egyház szimbolikus könyvei. Az isteni elővégzés. Krisztus személye. A szentírás. Isten és a szentháromság. Az isteni gondviselés. A szabadakarat. Hit és jó cselekedet. Keresztség, úr­vacsora. Unitáriusok és hitelveik. A methodisták. Quäckerek. Herrnhutiak. Az anabaptisták és nazarénusok. Egyházszertartástan: Az isteni tisztelet és alkotórészei. Az istentisz­teleti idő, hely, öltözet és nyelv. Istentiszteleti cselekmények, keresztelés, konfirmáczió, esketés és temetés. Izraelita. Heti óra 2, évi: 60. Tk: Zsengeri S. A zsidók törénete; dr. Steinberg J. A vallás erkölcstana. Tananyag: Hittan: Az erkölcsi érzés azaz könyörületesség és ember­szeretet. A bibliából: A babiloni fogságtól a nagy zsinat férfiainak idejéig. Magyar nyelv. Tanár: Kauffmann Aurél. Heti óra 3, évi: 98. Tankönyv: Dengi János »Költői olvasmányok«; dr. Négyessy László : Szerkesztéstan ; Góbi Imre : Rhetorika.

Next

/
Thumbnails
Contents