Állami gimnázium, Munkács, 1900

23 mány gazdag ér nélkül, a nyers tehetség, annyira kívánja az egyik dolog a másiknak segítségét és avval barátságosan egyesül. A ki az ohajtott czélt el akarja érni, gyermek korában sokat szenved és tür, izzad és fárad, gyönyöröktől és bortól tartózkodik; a fuvolás, a ki a pythiai játékoknál énekel, előbb sokat tanult és kiállott mesterétől. Nem elég azt mondani: »En csodálatos költeményeket tudok létrehozni; egye meg a fene (nem kérek ebből); elég rossz rám nézve, hogy hátra maradtam és olyan nincs hogy bevalljam azt, a mit nem tudok.« A hizelgö és a kritikus. Mint a kikiáltó, a ki összecsőditi a népet az árverésre, úgy a költő is, a ki dúslakodik a vagvonban és forintjait gazdagon kamatoztatja, biztatja a hízelgőket, a kik nyereség vágyból odatódulnak melléje. Ha pedig kövér lakomát nyújt, hitelvesztett szegényért jót áll, a szenyes pörbe bonyolódottat kimenti, akkor nem csoda, hogy nem tudja meg különböztetni a hamis barátot az igaztól. Téged megajándékoznak vagy te ajándékozol valakinek valamit, valahogy oda ne vidd a te versedet, mert kiabálni fog: »Pompás! nagyszerű ! remek!« Elsápad, könyharmatot hullat, tánczolni fog, lábbal tombolni. Valamint, mid őn azok sírnak jobban, kik szívből keseregnek, úgy ilyen gúnyos hízelgő nagyobb megindulást mutat, mint az igazi dicsérő. Azt mondják, hogy a királyok sok kancsó tiszta borral kínozzák, a kit barátul akarnak látni, váljon méltó a barátságra: hogyha költeményt írsz, sohse ámítsanak el a rókabőr alá rejtőző lelkek. Ha Quintiliusnak

1) valamit felolvasol, mondja: »Javítsd ki kérlek itt és ott.« Ha te azt mondod, hogy jobbat nem tudsz, kétszerháromszor is hiába iparkodva, azt tanácsolja ekkor, hagyd, ki egészen és a rosszul megcsinált verseket újra tedd rá az ülővasra. És ha aztán védelmezni inkább, mint kijavítani akarod a hibát, többé egy szót se, sem semmiféle fáradságot nem veszteget a dologra, hogy ne szeresd versenytárs nélkül magadat és mindent, a mi a tied. A derék és eszes ember hibáztatja a müv észtele n verseket, de megrója a durvákat is, a csiszolatlanokat megjegyzi irónádjával, kitörli a nagyon is merész ékességeket, a kevésbbé világos helyeket megvilágítani igyekszik, rámutat a két értelmű mondásokra, megjelöli a változtatandókat, úgy tesz, mint Aristarchos,

2) nem fogja mondani: »Miért sérteném meg barátomat ilyen csekélységgel? Ezen csekélységek komoly bajra viszik azt, a kit már egyszer kinevettek és baljóslattal fogadtak. ') QuintiHuS, Varas, cremonai születésű, Vergilius és Horatius barátja műbíráló (megli. 2+-ben.) Aristarchus, ale\andriai (170 körül) előkelő grammatikus, Ilomeros verseinek szigorú bírálója. Az eszelős füzfa-poéta. Valamint a kit rossz seb vagy sárgaság vagy fanatikus tébolyodottság és Diana dühe kínoz, ezt az őrült költőt, a kiknek van eszök, félnek megérinteni és kerülik ; boszantják és vigyázatlanul követik a gyermekek. Ez ha felemelt lővel verseket köpköd és bolyong, valamint a rigóleső madarász bele esik a farkasverembe, ott azután kiabálhat nagyon soká : »Segítsetek polgárok,« de ne legyen senki, a ki megsegíti. Ha megsajnálja és kötelet bocsát le: »Honnan tudod, váljon nem szándékosan ugrott bele .s nem akarja magát megmenteni? Elmondjam egy siciliai költőnek sorsát. Mivel Em-