Állami gimnázium, Munkács, 1898

10 És tanuljunk megnyugodni a változhatatlanban. Tekintsünk fel a mi szeretett Felséges Királyunk megtört szivére, a melyet oly iszonyú sebekkel vérezett meg a sors, de a mely fenséges atyai sziv még akkor is a miénk, népéé, alattvalóié, mikor ezernyi sújtó sorscsapás gyógyíthatatlan sebet üt rajta, s a mely sziv mélységes fájdalmában megtépett lelkét oda tárja elénk, mondván: Szeretetem, atyai gondom, mindenem a tiétek. Az ő fájdalma a mi fájdalmunk, lássa a mi forrón szeretett Király-Atyánk, hogy a palotától a kunyhóig minden szív vele fáj, minden szem vele sir, s mutassuk meg: mennyire szeretjük Őt, mikor Felséges Hitvesét siratjuk, s Annak drága emlékét őrizzük, ünnepeljük. Neveljük Erzsébet Királyné emlékében a tanuló ifjúságot. Nem szabad az O dicső emlékezetének meghalaványulnia a jövő nemzedékek lelkében sem. Évről-évre szenteljük az O dicső és áldott emlékezetének az Ő védszentje, Erzsébetnek napját, november 19-ikét. S mig a gyász e szomorú esztendejében már megtartottuk, gyászünnepeinket, ezentúl évről-évre Erzsébet napján méltó gyászünnepélylyel ujitsuk fel a mi elvérzett Pátrónánknak, Erzsébet királyasszonynak emiékezetét; forduljon a maga szerint Istennek oltárához, Termetője kegyelméhez az egész magyar tanúló ifjúság, s a tiszta gyermeklelkek és fellángoló itjui szivek imádságában jusson az Úr elé a jövő nemzedékek hálája és szeretete Srzsébet királyné iránt, a Ki szeretetének áldásával halmozott el bennünket, a Kinek utolsó imájába is bele van foglalva nemzetünk boldogsága. S az Isten-házából az erkölcs, a törvény-tisztelet a tudás és hazaszeretet templomába: az iskolába gyűljön a fiatalság, a mely előtt igazgatói, vagy tanári szó hangoztassa lelkesülten 6rzsébet királyné áldott emlékezetét, a nemzet anyjáét, a kinek szivét már halála előtt a fájdalom hét tőrdöfése járta át a kinek szent élete és vértanú halála örök emlékezetül álljon fiaink és leányaink előtt! A gyász és emlékünnepély pedig záruljon a mi nemzeti imádságunkkal, a JCölcsey »Hymnusával,« a melynek szép szavaival kérjünk áldást a Magyarok Istenétől a mi nemzetünkre és a trónra melynek 0 soha el nem halványuló fényes csillaga volt. Magyaország tanárainak ajkaira, s onnét a tanuló ifjúság szive mélyébe tegyük le Srzsébet JCirálynő dicső emlékezetét s haló porában is áldjuk azt az átvert jó szivet, a mely annyira szeretett bennünket, hogy még holta után sem áldhatjuk és szerethetjük eléggé, s a melylyel a mi dicső, jó Királyunk vigasztalása, öröme