Állami gimnázium, Munkács, 1897
4>? iveket küldött szét mindenfelé. Miután a tanárkar a kiküldött bizottságnak a visszaérkezett és aláirt gyüjtőivekről tett jelentéséből meggyőződött arról, hogy az egyesületnek már annyi tagja és olyan biztosított vagyona van, hogy működését megkezdheti, Fankovich S. főgymn. igazgató 1896. nov. 29-ére alakuló gyűlésre hivja össze mindazokat, kik nemeslelkü alapítványokat tettek és a taggyüjtő iveket aláírták. Az alakuló gyűlés az egylet védnökévé gr. Schönborn Buchheim Károly ur ő méltóságát, elnökévé pedig Nedeczey János orsz. képviselő urat választotta egyhangúlag, kik az, egy-egy tisztelgő küldöttség által felajánlott tisztséget elfogadták és ugy anyagi mint erkölcsi támogatásukat az egyesületnek megígérték. Szerencsésen megalakulván az egyesület, megkezdte áldásos működését, természetesen szerény kezdettel és esközökkel: segítve annyira, amennyire anyagi ereje engedte, és támogatva ott hol a szükség épen legnagyobbnak mutatkozott. Megalakulása óta az egyesület tartott 3 választmányi ülést és ezúttal az első közgyűlést, — Az 1897. jan. 10-én tartott választmányi ülés a segélyezés módjának és nemeinek megállapítására »Ötösbizottságot« küldött ki, melynek megállapításaihoz képest 10 tanuló felruháztatott, 1 tanuló tandijsegélyben, 1 pedig tankönyv-segélyben részesült. — Elnök javaslatára — filléres gyűjtés tárgyában — a választmány határozatba emelte, hogy 1) hatósági engedélylyel egyes nyilvános közhelyeken gyűjtő perzselyek állíttassanak, 2) hogy minden osztályban 1—1 tanuló megbizassék, illetőleg felhatalmaztassék, hogy részint tanulótársaik közt, részint családjaik körében alkalomadtán filléres gyűjtést rendezhetnek. E 2 határozat eddigelé még technikai okokból foganatosítva nem lett. Minthog} alapszabályaink értelmében is az egyesület végczélja az, hogy idő folytán lakásban és — tápintézet felállításával — ingyenes vagy legalább olcsó, de egészséges és tiszta élelmezésben részesítse intézetünk szegénysorsu tanulóit, az egyesület legközelebbi czélja a jövő tanévre már az lesz, hogy a lehetőséghez képest megfelelő helyiséget béreljen, azt — ha lehet — közadakozásból bebutorozza, és legalább néhány szegényebbsorsu tanulót ingyenes vagy legalább mérsékelt ellátási árak mellett élelmezésben részesíthessen. Talán maga a magas kormány is, melynek jószándékát figyelmét utóbbi időben a ruthén kérdés is vidékünkre terelte, nem fogja megtagadni magas támogatását, ha az egyesület egy felterjesztendő memorandumában egy, az áll. főgymnasiummal kapcsolatos tápintézet szükségességére és áldásos voltára rámutatna és a magas kormány támogatásától kikérné, annyival is inkább, mert hisz ép a nm. tanügyi kormány buzdító auspiciumai alatt született meg az eszme és öltött testet az ige. Midőn ezekben röviden beszámoltam volna az egyesület megalakulásának történetéről, működéséről és jövő terveiről, a szt. czél szereteté-