Állami gimnázium, Munkács, 1895

81 történelmét lapozgatjuk, úgy találjuk, hogy Munkács városa s annak elöljárósága a nemzedék nevelését mindég szivén hordta, annak fokozatos előmozdításán mindenkor szorgoskodott. Már 1790-ik évben azon igyekezett, hogy Munkácson egy négy osztályú gymnázium létre jöjjön, s annak szükségét a n. m. k. Helytartó­tanács már abban az időben is belátta, de az mind ez ideig is érvényre nem juthatott. — A városi elöljáróság 1860-ik évben is folyamodott az akkori kormányhoz gymnázium felállításáért, melynek következtében Schmidt Sevei-in kerületi tanfelügyelő a szükség megvizsgálása végett ki volt küldve, ki is Munkácsra jővén, kijelentette, hogy Munkács városa addig gymnáziumot nem kaphat, mig főelemi tanodát nem alapít, mit is a városi elöljáróság mindjárt ő általa megtett, felállítván a 3-ik és 4-ik elemi osztályokat, — mely két osztály csonkítatlanul 2 tanító vezetése alatt jelenleg is fennáll — és nevezetesen a 3-ik osztályt tanítja Jankovics Imre, a 4-iket Piller György — s igy alap­talan azon feladás, hogy a város Csókás Györgynek a gvmnáziumhoz önkéntes áttétele által a főelemi osztályokat megcsonkította volna, mert a városi elöljáróság tudva azt, hogy a szabadság, egyenlőség s testvériségnek alapja a jó nevelés légyen, ez évben 4 osztályú vegyes gymnáziumot állított iel. melyben kűlömbség nélkül 2 róm. kath., egy gör. kath. s egy protestáns tanító alatt 51 tanoncz valláskülömbség nélkül nyer oktatást. E gvmnáziumhoz, miután az oktatási minisztérium ez évben az 1-ső osztályban a reál tantárgyakat taníttatni rendelte, Csókás Györgyöt, mint a reáltantárgyakból vizsgált tanárt, a 2-ik elemi osztályból, mint a mely a gör. kath. és protestáns iskolákban az elsővel együtt egy tanító által taníttatik és innen az ifjak egyenesen a közös 3-ik osztályba vétetnek tel — a legkevesebb növendékekkel biró róm. katholikusoknál is e 2-ik osztálynak egy tanító általi tanítása elhatároztatott, s csak ideiglenesen kisegítőül a gvmnáziumhoz tette át. Es igy nem a főelemi két felső, hanem a két alsó vonatott össze, mi által a nevelésügyre semmi hátrány sem származott. Történt pedig ez az okon, mert a gvmnáziumi tanítás külömben még most sem kezdetett volna meg. Fölkérem azért bizalommal a tekintetes oskolaügyi küldöttséget a városi elöljáróság nevében, hogy a már életbe léptetett 4 osztályú gymnáziumot meleg pártolásával istápolni és annak nyilvánosságát az oktátásügyi magas minisztériumnál hatályos közrehatása által, úgy a gr. Schönborn által alapítvá­nyozott 7100 frt kamatját is folyóvá tétetni-eszközölni méltóztassék." A hivatalos jelentéseken, kérő leveleken kivül magán szinezetü levele­zések is széles körben folytak. Ugy az oskolaügyi bizottság, mint a városi elöljáróság igyekezett megnyerni ügyének minden befolyásos egyént, mégis oly lassan haladt előre, mintha mozdulatlan sziklához lett volna lánczolva. Közben apró-cseprő felszerelések történtek, hogy a tankerületi főigazgató által jelzett szükséges dolgok megszerzése legalább megkezdessék. 1868. január hóban e sorok irója egy bált rendezett, melyben a bálanyai tisztet Surányból Bav Ferenczné volt szives elvállalni, ennek jövedelméből állíttatta fel a testgyakorló eszközöket azon, akkor még puszta telken, hol most az elemi iskola díszes épülete áll. A tavaszi hónapokban azonban majdnem fel­oszlott az iskola. Az okot megfejti az alábbi beadvány: „Tek. osk. Igazgató­ság! Nem tudván alulírtak mit gondolni arra nézve, hogy ötödik hónap második felében sem kaphatják ki megszolgált fizetésűket, melyet már másfél hóval ezelőt is utólagosan veendettek volna fel, sől mint a t. igazgatóság egy tagja nyilvánítá a legközelebb tartott gyűlésben, — talán hozzá sem juthatnak. Miért is kényszerülve vagyunk kijelenteni, hogy, ha marc. utolsó napján kiadatni kellett fizetésünket e folyó hó végéig meg nem kaphatjuk, s ha egyszersmind nem biztosíttatunk arra nézve is, hogy az ezután járó részletet annak idejében biztosan megkapjuk. — a jövő hó elsejétől kezdve meg­szűnünk a köziskolai tanításokon előadást tartani. Kelt Munkácson 1868. máj. 16. Kun Róbert, Csomár István, Valkovszky Miklós." 6

Next

/
Thumbnails
Contents