Állami gimnázium, Munkács, 1895

: fi méltán tápláló s ezeknél fogva az illető szülők által tudományos leművelésre okszerüleg szánt ifjak kellő oktatást az illetők különös terhelteté'se nélkül nyerhetnek, épen nem szűkölködik, ellenben a közszükség és a tudományos pályára nem ritkán kellő siker nélkül szorított számos ifjúság haszna inkább azt igénylené, hogy az életnek más nemeire .is, nevezetesen az ipar, keres­kedés, kézművészet és mezei gazdaság folytatására készítendő egyéneknek is czélszerű oktatására és kiképezésére a községnek minél több alkalom nyúj­tassák, címzett Uraságtok fontolóra vévén, nem lenne e czélszerübb s vidékeik érdekeinek jobban megfelelő inikép az eddig gyűjtött pénzalap segedelmével Munkácson egy az elemi tanodák új rendszere szerént harmadik és két évi lolyaniu negyedik osztályai is ellátandó felső elemi tanoda, melyből mind a latin iskolákra, mind a pesti ipartanodákba történendhét a felmenetel, mi­előbb felállítassék, eziránt nézeteiket ide nyilvánítsák. Kelt Budán a m. kii', helytartó Tanácsnak 1845-iki mindszent hó 7-én tartott üléséből, címzett Uraságtoknák jó akarója: hivatalos készségűi Szögyényi László,'Sorsich József, Markovics Antal." Ezen leirat nem egyéb, mint az előbbiek másolata. Kevés külömbséggel egyet mond valamennyi, de reményt egyik sem nyújt a kérelem tárgyára nézve. A megye közgyűlése következő határozattal kiadta ezt is a bizottságnak tárgyalás végett: „3683. Ezen kegyes intézmény a Munkácsi iskola építésére ügyelő választmány elnökének Freiseisen Dániel Táblabírónak oly végből adatik ki, hogy mivel az alapítványi összeget az alapítók egyezése nélkül más célokra fordítani nem lehetne, mint melyre az ajánlatok tétettek, az ajánlókat azoknak kivételével, kik az 1840-iki országgyűlés alkalmával Pozsonyba tevék ajánla­tokat szólítsa fel az iránt, hogy ajánlatuknak ezen kegyes intézvényben javal­lott tanodák felállítására fordíttatásához egyezésükkel járulnak-é ? Ez iránti jelentése a nyilatkozatok kivétele után beváratván. T. N. Beregh Megye 1845-ik évi Decemb. 9-én tartatott közgyűléséből." Erre a bizottság kővetkező jegyző­könyvi határozatot hozta, az előterjesztésben elsorolván a leírat tartalmát: „1846-ik évi tavaszutó 11-én megyebeli Munkácson a helybeli gymnasium építése tárgyában Freiseisen Dániel, táblabíró elnöksége alatt. Rudolf Pál, Gecsey György, Komán Ferencz, Olsavszky László, Lang Vitus táblabírák, Beősz Károly főszbiró, Horváth Alajos tisztiügyész közrehatásuk mellett küldöttségi ülés tartatván, ezen alkalommal : Olvasatott sat . . Munkács községét és ezen buzgókat, kik a munkácsi tanintézet létrehozására segédkezeket szabad ajánlat útján nyújtanak, nemes szándékukban azon czél vezérelvén, hogy a kebelbeli azon szülőknek, kik szűk körülményeikben magzataiknak távol helyeken való nevelését csak tetemes áldozattal s közülök sokan egész vagyonuk feláldozásával is alig eszközölhetik módot nyújtsanak oly tanoda emelésére, mely megengedi, hogy gyermekeiket kevesebb költséggel és őrködő szemeik előtt nevelhessék, s oly tudományokra tanítassák, a melyek a műveltebb osztály gyermekeinek fentebb intézetekbe leendő lépésre mellőzhetlenek és a milyen ismereteket azok az országban létező iskolákban megszerezhetnek, de a szegény sorsú oly gyermekeknek is szükségesek, kik azon intézetből a társadalmi élet alá­rendeltebb pályájaira is fognak szétágazni; ily szándékuk kivitelért: nézve nem mellőzendik oda fordítani gondos figyelműket, hogy a gymnasiumokban eddig divatozott tanítási czélszerűtlen s idővesztö mód helyett az újabb módoni tanítási rendszer hozassék alkalmazásba; s habár meggyőződnek is abban, hogy iparszegény hazánkban, hol oly kevés az ifjakat a gyakorlati életet közelről érdeklő tanulmányok megszerzésére alkalmazott intézet, annak, ki e hon emelkedését szívén viseli, oly tanintézetek létrehozásában , kell iparkodnia, melyekben az ifjaknak az élet különféle nemeire, jelesen: ipar, kereskedés, kézniüvészet és földészet okszerű folytatására, s kiképzésére

Next

/
Thumbnails
Contents