Állami gimnázium, Munkács, 1894
53 most felmutatott eredmény is számottevő. Eredményezett ugyanis egy jutalomtárgyat és egy »Díszoklevelet«. A jutalomtárgyat: egy aranygyűrűt Ornstein Izidor VIII. oszt. nyerte a korláton bemutatott gyakorlataiért. A katonai rendgyakorlatokban elért eredményt a jury »Díszoklevéllel« tüntette ki, mely oklevél az újonnan felszerelt tornaterem ez időszerint első és legszebb ékessége. A kötélhúzásban a jelölt 10 tanuló ellenállása a fejlettebb iglói képezdészekkel szemben oly nagyszerű volt, hogy tulajdpnképeni legyőzetésről szó sem lehetett, bár a csekély elcsúszást annak minősítették, a minek az volt az oka, hogy a kötél rövidsége miatt ifjaink teljes erejöket nem fejthették ki. Dobosunk: Cziráky Jenő, VIII. oszt. tanuló e nemben páratlanul állott, amiért őt e helyütt is elismerés illeti A vall. és közokt. minisztérium 1892. évi május hó 31-én 1.193 ein. szám alatt kiadott utasítása értelmében a tanév végén : jun. 13-án délután 4 órakor az összes tanuló ifjúság közreműködésével az intézet udvarán énekkel egybekapcsolt tornaünnepséget rendeztünk a következő programmal; 1. Felvonulás és oszlopokba felállás. Ének. (Hymnus) Éneklik az összes osztályok. 2. Szabadgyakorlatok az összes osztályokkal, Ének I—II. osztály. 3. Szertornázás. 1. oszt. póznamászás. II. oszt. ugrószekrény. III. oszt. vizszintes-lótra; IV—V. oszt. rohamdeszka ; VI. oszt, korlát; VII— VIII. oszt. nyújtó. Ének III-IV. osztály. 4. Verseny. Futás I—IV. osztályból 4 csoport; Póznamászás I—II. osztályból 2 csoport; Kötélhúzás II—VI. osztályból 4 csoport. Ének V—VIII. osztály. Magasra ugrás III—VIII. oszt. 5 csoport. Távolra ugrás V—VIII. oszt. 2 csoport. Rúdugrás V—VII. oszt. 1 csoport. Gerelyvetés VII—VIII. oszt. 1 csoport. Magyar birkózás 2 párral. Birkózás botért 1 párral. Franczia birkózás 1 párral. Svajczi birkózás 1 párral. 5. Játék. I. oszt. körfutó. II. oszt. báránv és farkas. III—IV. oszt. kötekedő. V—VIII. oszt. körróta. Ének (Szózat) Éneklik az összes osztályok. A tornaverseny iránt a múlt évben tanúsított érdeklődés ez évben fokozódott. Igen nagyszámú és diszes közönség nézte végig en ünnepségünket. A fölvonulás és fölállás, szóval a programm 3 első számjának lefolyása után a versenybíróság Teleházy János m. kir. honvéd százados ur, Hubert Lajos ur, Danielovics Kálmán főgymn. tanár ur, a fogymn. igazgatója és tornatanitójából megalakulván, az egyes versenyekben következőleg ítélt : a) Futás. A 100 m. hosszú pályán első dijat nyertek : Széli Pál, Kohn Géza, Becsey Nándor és Erdélyi Ernő; másodikat: Marmorstein Zoltán, Stark József, Petrusz Péter, Popovics András. b) Póznamászásban nyertesek: Marmorstein Albert, Kohn Géza; másodsorban : Csatáry Jenő, Vékásy József. c) A magas ugrásban első dijat nyert: Legeza József. Esze Fe-