Állami gimnázium, Munkács, 1893

27 (II. felv.) Mátyás, a gyermek a felnőttek iránt előzékenv. (Az elejtett kardot fölveszi s átadja.) A vitézek kardját vizsga szemmel tekintgeti, mint a Tóth Kálmán kis Mátyása próbálgatja. (III. felv.) Mátyás a hires római történetírót, Tacitust olvasgatja, majd vivni akar egy ifjúval, a ki tulajdonképpen férfi ruhába öltözött nő s akit a fiu éles látása tüstént lel is ösmer. Továbbá a gyermek utólag belátván, hogy balléptü nőt talált haza kisérni, szégyenkezik, de azért nem lesz hozzá durva, sőt gyöngéden szól hozzá mindaddig, mig nevelője, Vitéz el nem vezeti, hogy a csillagászatban oktassa. A fiu nevelőjét tiszteli, sőt tart is tőle. Most értünk a költészetünkben örökre gyöngyszemkét ragyogó műhöz, az általánosan kedvelt »Szép Ilonká«-hoz, melyben Vörösmarty valósággal remekelt. Ebben »minden természetes és költői, Mátyást . . . néhány találó vonás egészen megeleveníti. Mátyás nem mint csábitó jelen meg, kitől visszariadt volna Ilonka : egy sikeretlen vadászat uralmában mintegy önkéntelen adja át magát egy kellemes óra benyomásának, akaratlanul csábítja el Ilonkát, ki csak így elcsábítható.*) A hazájáért lelkesülő királyt szépen jellemzi pár szavaival, miket az öreg házi gazda unszoló szavára mond : Éljen hát a hős vezér magzatja, Addig éljen, mig a honnak él, De szakadjon élte pillanatja. Melyben 'attól elpártolni kél. Nem kevésbbé jó hatást tesz ránk a költő szava akkor is, midőn a megbékült főurak társaságában egy győzelem után Mátyás ünnepiesen robog Budára. Mily fölemelő ugyanakkor a nép örömujjongása s a felharsogó éljenzések hosszú folyamata. Sokan is foglalkoztak e remek munka széptani fejtegetésével. Közöttük a Gyulaién kívül legkimeritőbb a Szemere Pálé.

1) XXIX.—XXXI. Garay Jánosnak, ki Hunyad kardja, Hunyadi László címen a derék hősről zengett. Mátyásról három epikus költeménye van. Az első »Mátyás király Gömörben.« Meséje ez : Mátyás király tevékeny volt. Ha nem kellett hadakoznia, pihenés helyett bíráskodott. Bejárta országát s mindenkinek igazságot szolgáltatott egyaránt. Dolgai szüntén áldomást is tartott. így egy alkalommal .Gömörben egy lakoma után tréfán törte az eszét s a szőlőbe rándult ki a főurakkal. »Im dolgozék a munkás, mig vigadánk, urak! Nem váltanók fel őket, hogy ők vigadjanak.« Az uri nép kelletlen követé a királyt, ki most kapát vőn a kezébe s kapált, hasonló munkára szólitván föl főúri kísérőit. Mátyásnak, ki dologhoz szokott, könnyen ment a munka, de az urak mellőle csakhamar kidűltek. A főurak megunván a tréfát, panaszra fakadtak. Hallgatván e panaszt Mátyás, el nem fáradva megáll: Arczára méltóság ül, szigor van homlokán S a leikendő urakhoz ily szó jön ajakán: Am hagyjuk a szokatlan dolog kísérletét, De megjegyeznetek kell nehéz verejtekét: A föld, urak! kemény rög s ki ezt megmiveli, Véres verejtékének gyöngyével öntözi. Azért, ha máskor isztok, nem kell felednetek Az áldomásba szőni, hogy »éljen népetek!« *) Gyulai, Vörösmarty életrajza. ') Lásd összes müveinek Szvorényitól szerkeszte" kiadásában.