Állami gimnázium, Munkács, 1893

Adatok. A tanintézet 1893—4 tanévi történetéhe?. I. Tanévi működésünket az 1893. évi augustus 29-én tartott alaku­ló tanárértekezlet nyitotta meg. A felvételi-, pót-, és javitó vizsgálatok pedig ugyanazon hó 30. és 31-én tartattak meg. A tanulók beírására szept. 1—4 napjai voltak kitűzve, a járvány fenyegető jellege következtében azonban ugy a beírások mint a tanítás megkezdése kétszeri megszakítással, egészen szept. 21-ig húzódott el, mely naptól kezdve aztán az előadások szakadatlan menetben folytak egészen a tanév végéig. A gör. kath. ünnepek ünneplése, eltérőleg az előbbi években folyt gyakorlattól, csupán a gör. kath. tanulókra terjesztetett ki és igy az ünnepek által okozott mulasztások pótlására sem való többé szükség. Az I. osztályba fölvételre jelentkező tanulók száma ismét meg­haladta a törvény által megengedett maximumot, azonban még mindig nem oly nagy számmal, melv a párhuzamos osztály kérelmezését meg­okolttá tehette volna. A négy felső osztályba beiratkozott 70. tanuló közül 29. válasz­totta a görög nyelvet-, 41. pedig a görögöt pótló tantárgyakat. Nemzetünk emlékünnepeit a tanintézet megfelelő módon ünne­pelte meg igv okt. hó 4-én apostoli királvunk ő Felsége névünnepét és junius 8-án magyar knálylyá történt koronázásának évfordulóját örömünneppel ültük meg, melyeknek jelentős része, programmszerüleg, az egyház és tanintézet falai közt folyt le. Jelentős- és végeredményében messzire kiható ünnepe volt a tanintézeti ifjúságnak 1893. évi október hó 15-én, mint az ifjúsági dísz­zászló ünnepélyes fölavatása napján. A főgyinn. laimlóif jusá<> díszzászlója. Az 1891—2 tanévi zárünnepen hangzott el első izben a főgymn. igazgató fölhivó szózata, melyben a tanulóifjúságot a zászló jelentősége és rendeltetésére való hivatkozással arra buzdítja, hogy ismerőik, roko­naik körében a nagy szünidő folyamán szintén gyűjtsenek, hogy a szük­séges összeggel rendelkezvén, ünnepélyes kivonulások alkalmával min­dig saját díszzászlójuk alatt jelenhessenek meg. A fölhivó szózat nem hangzott el a pusztában, mert a következő tanév elején a beiratkozó tanulók 152 frtról számoltak be. Ez összeghez hozzáadva az 1893. évi március 15-iki ünnepély tiszta jövedelmét 105 frtot rendelkeztünk a zász­ló költségeinek fedezetével. A zászló maga, kiváló szép példánya az e nemű iparnak és di­cséretére válik márkusfalvi M á r i á s s y Etta k. a. Ízlésének, ki a kiál­lítás gondjait majdnem egyedül volt szíves magára vállalni és megvaló­sítani.. A zászló egyik oldala fehér, a másik kék nehéz moire-selyem; fehér oldalán az ország czimere-, a kéken a a tanintézet monogrammjá­val, valódi aranyhimzésben; körül arany rojt.

Next

/
Thumbnails
Contents