Állami gimnázium, Munkács, 1893

33 • Most — folytatja az agg harcos —• halk suttogás kél a seregben, mert némelyek azt hitték, hogv Szilágyi az alkalmat megragadva magát téteti királyivá. Ez esetben Szilágyi tőrdöfésnek lett volna áldozatja. De Szilágyi, öcscsére, Mátvásra gondolt. Ekkor a gvanakvók a tőrt eldobták. A nép pedig diadalkocsin hurcolta végig Pest város téréin. Uj nótákat kezdtek énekelni, Mátyás képét zászlókon emelni, 1 logy magasban minden honfi lássa, llüs Hunyadnak ki lehetne mássá, S áldást mondván a Mátvás nevére, Esküvének szentül hűségére. A diák az öreg szavaira fölleíkesűlt s szeme könybe lábbadt. Majd fűzi tovább az elbeszélést Bánó, - bitófákat állíttatott fel a part mentén bakókkal együtt, hogy ezt Budáról is láthassák. Ezután a Duna zajló jege beállt s Szilágyi a jég torlaszain néhány ifjúval Budára megy s zászlaját a várban felüti s azt izeni a nagy Hunyadi özvegvének: hagyjon föl a keserűséggel. A várban zárt ajtók s ablakok mellett folyik a tanácskozás a leendő királyról. Arról szól az ige, hogy még ez éjjel történjék meg a Gar a megválasztása s holnap bemutatják az uj királyt a népnek. És ha egyszer diszlik koronája, Hódolattal néz s hallgat reája. E közben a tábor zenéje, a nép- és harangzúgás meg fáklyafény mellett a vén hős is intést ád hadának. A nép egy szép palota elé vonul s a zászlót lobogtatja. A palota ablakából kihajlik Mátyás anyja s bús fátyolát szélnek ereszti. Erre a nép öröme még határtalanabb lesz. Azalatt Szilágyi a gyűlésterembe megv, egvkét ablakot kinyit, a honnan lehetett látni a nagv sereget s a bitók mellett a vérbakókat, »árulás«, hangzik fel a teremben, de Szilágyi hangosan kiált fel: Éljen Mátyás, magyarok királya! Mi is utána harsogjuk mond a vén Bánó, az elbeszélő /V mit ottfenn neki feleselnek, Rá alulról kardjaink felelnek. Mint magát a vén Szilágv viselte, Azt csak I lollós Mátyás érdéi ne'te.« I)e Bánót már nem hallgatja senki. A diák van csak mellette ébren. Társi mind elszunnvadtak körében. S a mint Bánó széttekint, jön a hold, Es a holddal a török sereg volt. A diák felpattant: »áldjon isten Jó vitéz!« mond, s híre hamva sincsen. Nézi Bánó, mit nyomott kezébe? S egy arany pénz csillog a szemébe. Nézi reggel s Mátyás képe rajta: »A királv volt!" és nagyot sohajta: Nem sértette-é meg a beszéddel; S az arany pénzt emlékül tevé el. Mátyás itt is, mint sok más eddig elsorolt műben, ál ruhában igyekszik alattvalóinak felőle való érzületét, gondolkozásmódját megösmerni. Ez általános népi vonás. A nép ugyanis szereti az előtte kedves királyt ismeretlenül gyakorta szerepeltetni, annyival is inkább, mivel, mint a történelemből ís tudjuk, Mátyás nem egvszer nyúlt efféle fogáshoz a hangulat kipuhatolására. Ezt cselekedte csehországi hadjáratában és más esetben is, melyeket Fraknói magvas munkája is több ízben említ. Ezt téteti vele Erdélyi János is, ki Mátyásnak egy szójátékot is tulajdonít, a holdét, célzással a török félholdra. Mátyás az érte lelkesedő s őszinte szavú elbeszélőt meg is jutalmazza. XXXVIII.—XXXIX. Lisznyai Kálmán, a palóc dalos háromszor (?) szól hősünkről. Az egyiknek »Hogv hívták Mátyás királyt« a címe.*) A másiké: Halálitélet és tudomány.**) Ez utóbbit jutalommal díjazták, s ajánlá Desseffv Emilnek, a m. akadémia elnökének. Ez utóbbinak hoszszas jelszavához a költő megjegyzi, hogy forrásúi a hagyomány s Budai •) Új Palőcdalok. Pest. Lampel. 1858. *•) Lisznyai Kálmán S/avalatkönyve. »A magyar nyelv szelleme« cimű, felolvasásra k ft szitett élőbeszéddel, melyet a költeményekkel együtt »Költői Estély« címmel tartandö szavala'i körútjára szerkesztett össze. A szetző arcképével. Pest. Lauffer és Stolp. 1861, 3*