Állami gimnázium, Munkács, 1893

29 lanak a vitézek. Mátyás rendületlen áll a csatazajban. »Üdvözöl a . . . üdvözöl a török szultán.« Hebegi a követ s ijedtében többé szóhoz nem jut. Mátyás : Eredj haza s mondd uradnak, küldök követet, a ki hogv ha rábeszélni nem épen tud, mint te, de tud szólni, hogy megértsem.« A török nem mer haza menni, hanem a magyar határszélen egy faágra felköti magát, a szolgától haza küldvén a zsineget. XXXIII—XXXVI. - Tompa Mihály négv költeményben magasztalja Mátyást. Egyik szebb a másiknál. Nézzük őket egyenként. »Király kútja« 1846 Előhangját jellemző volta miatt irom ki Mátyás király felől szól a rege, A ki nagy becsben állt a nép előtt, Melynél vándor diák, utas, vadász Képében megszállt, megfordult vala ; S hol a tányér, hol a párna alatt Sok szép aranyat elhagyogatott. Ki ösmeretlenűl lesé ki a Hamis birót s húzóvonó urat. Es volt ijedség, volt hála s öröm, Annyi szomorú s tréfás jelenet: Ha végre magát megösmerteté. A népnek ő ma is nagy embere! O az, kit ajka mindenek felett, //Igaz voltáról« dicsé/, emleget, És országszerte tettiről regél. Ha elfelednék is a paloták: De a kunyhókban mind örökre él! Tartalma: Egyszer Abauj bércein vadászgatott kíséretével, tevékeny lelke egyre óhajtván a munkát, zajt és kalandot. Mátyás a vadak elejtésében is az elsők közt állta meg helyét. Midőn így a napi fáradság után az elejtett vadak torát vígan ülte meg a vadásztársaság, Mátyás került, fordúlt s egyszer csak a kis völgyi faluba ment kalandra, hol anynyi rózsaarc található. Útja közben Mátyás forráshoz ért, hol fiatal pór lány dalolva bugyogtatá zöld mázú korsaját. A király nyájason kér vizet a leánytól, kinek minden vére arcába ment a vadász láttára. De a forrásvíz el nem olthatá A vadász szomját, melyben az epedt, Bámulva a szűz arcát, termetét: Szemével itta kecseit mohón, De égő ajka váltig szomjazott . . . A lányka olyan ártatlan vala. Piros kis ajkát csók nem érte még, S a szép vadász oly szomjú, oly heves! A kút fölé hajolván ujolag Kis korsajával a bájos leány, Mélázva nézett a fenékre le; Akkor meglopván a heves vadász : Altalkarolta karcsú derekát. S piros ajkára hőcsókot nyomott. Aztán, — egyik sem tudta, hogy esett ? A szép leányka ékes korsaja Véletlenül lehullt és — összetört . . .! S ijedtében a völgyi forrás Azonnal jéghideggé borzadott . . .!