Állami gimnázium, Munkács, 1893

25 gosság és költészet képviselőjéhez. Mátyás dicséretébe szépen hozza bele Berzsenyi előbb az ó világ hét csodái egyikét, az Alexandriával szemben fekvő Pharos sziget híres világító-tornyát, később a múzsák kedves mulató helyét, a Helicon ligeteit, ama vonatkozáson értvén a Mátyás európai hírnevét, ezen a mythicus tárgyon a Sodalitas Litteraria Danubiana-t azaz a dunai tudós társaságot, mely Mátyás idejében virágzott.*) XXIV.—XXVI. Czuczor Gergelyről már a bevezetésben volt pár szó. Ott pedzettem, mennyire buzgott ő ama szép idők eseményeinek költői feldolgozásában. Azonkívül, hogy fönt érintett nagy szabású költeményét, mely 7 énekben 6305 versett nyújtott, töredékesen bár, megírta, sőt Feszler és Engel után Hunyadi János viselt dolgait is előadta, mely két kiadásban látott napvilágot, még apróbb müvecskékben is hevült a nagy hős emlékéért. »Hunyadi János, Hunyadi László« epigrammái, »Hunyad és neje« kisebb elbeszélő költeménye is tanúsítják, mily örömest veszi lantjára ama kor szeplőtlen jellemű férfiát. »Kinizsí«-je is arra az időre gondol vissza. Igen gyönyörű az általánosan ismert »Hunyadija »Kiáll amott a szirttetőn« kezdettel, melyben a személyi sértésekre nem gondoló nagynak rendíthetetlen hazaszeretetét ércnél maradandóbb emlékben örökité meg. Remeknek mondható az a poémája is, melyben »Hunyadi halálá«-n kesereg. Mátyást közelbről érdeklőt azonban csak három költeményét tudok. Egyik a »Mátyás szobra.« íme itt adom ; Harcban erős, békében igaz bíró vala Mátyás. Művészet, tudomány hírli királyi nevét, Évek századin átragyogának tettei hozzánk, S a nép ajkain él róla sok úri kaland, Mátyás annyi dicső emlékét hagyta nevének : Mily kár, hogy szobor is nem juta róla reánk. Istennek hála ! A szobor sem késik soká. Hiszen e sorok írásakor már arról szólanak a hazai lapok, melyik jeles szobormintát fogadja-e a kolozsvári műszaki bizottság, hogy kevés idő múlva érc is hirdesse a felejthetetlen uralkodót. »Mátyás király.« — E szerint Mátyás szegény családból származott, s ha tán nemes volt is, csak bocskoros s így lett belőle ostoros szolga. Orra nagysága vagy egyéb ok miatt ingerkedtek vele a parasztok, de Mátyás is visszavágott a gunyolóknak. Mint cseléd, jól végzi dolgát, ezért bizony jól is tartották. Egyszer gazdája kiküldte őt szántani. Dél felé járt már az idő, mikor a másik szolga is k'ment a mezőre. Emez csak félvállról beszélt Mátyáshoz, ő meg mit sem törődve e beszéddel, dolgához látott. »Tudod-e mi az újság? Az urak Budán összegyűlve királyt akarnak választani. Neked jó nagy orrod van?'Nem szagolod, ki lesz a nép ura.« A kacagó szolga gúnyos szavaira Mátyás ekként válaszolt: »Az uj királyt ma angyalok teszik. S az lesz, a ki vas asztalról eszik.« Azzal az ekét megfordítva ebédjét a szántóvason költötte e'. Ezt látván szolgatársa, gúnyolódva mondá : »Te koldús! te lennél a király. No ha az ostorom nyele kizöldül, míg egy fordúlót szántok a dűlőn, akkor csakugyan te leszel a király s én a te bolondod.« Akárhogy történt: az ostornyél kizöldült s íme jönnek az angyalok s koronát a fejére akarják tenni. Matyi csak húzódozik, sőt még az ösztökével meg is üté a koronát, azóta görbe a keresztje, de biz mégis ő lett a királv. A nép igaz szeretetének nyilvánulása ez a Mátyus földi népmon*) Lásd erről bővebben Abe 1 Jenő dr. könyvében: Magyarországi humanisták és a dunai tudós társaság. Budapest. 1880. A M. F. Akadémia könyv-kiadúhivatala.