Állami gimnázium, Munkács, 1892

- 25 — voltak nagy számmal összegyűlve, ez a körülmény hiúsította meg a tervet. 19. fej. Később Pisót az innenső Hispániába praetori hatalommal felruházott quaestornak küldték el Crassus erőködése következtében, mivel őt Cn. Pompeius halálos ellenségének tapasztalta. Mindazonáltal a senátus a provinciát nem kelletlenül adta neki: mert hisz a gyalázatos embert az államtól távol szerette látni ; egyszersmind mivel a köztársaság igaz híveinek nagy része oltalmat remélt tőle, és már akkor Pompeius hatalma félelmetes vala. De ezt a Pisót provinciájában a hispániai lovasok, kiket igazságszolgáltatási utjain a sereg kísérete nélkül magával vitt, megölték. Vannak, a kik azt állítják, hogy a barbárok az ő igazságtalan, gőgös és kegyetlen uralmát nem bírták tűrni ; mások meg, hogy azon lovasok, Cn. Pompeiusnak régi és hű pártfogoltjai, az ő tudtával és beleegyezésével ütöttek rajta : hogy a hispánok ezen kívül soha sem követtek el ily gaztettet, hanem az előtt sok kegyetlen kormányt eltűrtek. Mi ezt a dolgot eldöntetlenül hagyjuk. — Az előző összeesküvésről eleget szóltunk. 20. fej. Catilina, midőn azokat, a kiket kevéssel ez előtt említettem, összegyűlve látja, jóllehet mindegyikkel külön-külön gyakran sokat értekezett, mégis célszerűnek tartván mindannyiát felszólítani és buzdítani, házának félreeső részébe vonult és ott, eltávolitván minden tanút, ilyen beszédet tartott: „IIa bátorságtokat, és hűségteket ki nem próbáltam volna, hiába jött volna meg a kedvező alkalom : a nagy kilátás, mi több, az uralom hiába volt volna kezeink között ; és én a bizonyos helyett nem kapkodnám a bizonytalan után gyávák segítségével és megbízhatatlan emberekkel. De mivel sok nagy viharban tapasztaltam bátorságtokat és hozzám való hűségteket, azért mert lelkem ily nagy s ily szép tettbe belefogni, egyszersmind mivel láttam, hogy titeket ugyanazon baj és öröm ér, mint engem. Mert ugyanazt akarni vagy nem akarni, az hát a szilárd barátság. De hogy én mit terveltem magamban, azt már az előtt valamennyien külön-külön hallottátok. Egyébiránt a lelkem napról-napra mindjobban szorong, ha meggondolom, milyen lesz életünk jövőre, hacsak minmagunk nem szabadítjuk meg magunkat. Mert miután az állam egynehány hatalmasnak kizárólagos tulajdonává lett, a királyok és tetrarchák mindig az ő adófizetőik voltak ; a nemzetek és népek adókat fizettek: mi többiek valmennyien, bátrak és becsületesek, nemesek és köznépből valók, befolyás és tekintély nélküli csőcselék voltunk, az ő szolgáik, kiknek, ha a respublica igazán respublica volna, rémületére volnánk. így azonban minden befolyás, hatalom, tisztség és gazdagság náluk van vagy a hol ők akarják : nekünk a veszélyeket, a hivataloktól való elutasítást, a perbe fogatást és a szegénységet hagyták. Ugyan meddig hát fogjuk ezt még tűrni, vitéz férfiak ? Nem sokkal jobb vitézül meghalni, mint a nyomorúságos és becstelen életet, hol mások gőgjének gúnytárgyul szolgálunk, gyalázatos módon elveszíteni ? De hát, az égre, az élő istenekre, a győzelem a mi kezünkben van, duzzadunk az erőtől, ép a lelkünk: ellenben náluk az évek és gazdagság folytán minden elgyengült. Csupán csak kezdenünk kell, a többi majd jön magától. Ugyan hol az az ember, a ki, ha férfias jelleme van, tudná tűrni, hogy ők bővelkedjenek kincsekben, melyeket tengerek beépítésére és hegyek elhordására dobálnak ki, minekünk még a mindennapi szükségletre se legyen vagyonunk ? hogy ők két vagy több egymás mellett álló palotát építsenek, nekünk sehol semmiféle tűzhelyünk ne legyen ? Jóllehet festményeket, szobrokat és dombormüveket összevásárolnak, uj épületeket lebontatnak s helyökbe mást építenek, szóval mindenképen pazarolják és pusztítják pénzöket, s még igysem ily pazarlás mellett nem képesek vagyonukat elverni. Ám mi reánk otthon nyomorúság, a házon kívül adósság vár : sanyarú jelen s még sanyarúbb jövő ; szóval van-e valamink uyomorúlt életünkön kivül ? Miért nem ébredtek hát ? íme, a mit oly gyakran óhajtottatok, a sza-