Állami gimnázium, Munkács, 1890

19 móriszer a német középiskolákban, mivel a német nyelv nem csak közel rokona a latinnak, hanem három negyed részben latin szavakkal van telítve. Szemléltetve keli tanitanunk a nyelvet, ennek a betühalmazán, ne kényszeritsük a képzet-szegény tanulót, hogy ő maga, állítsa elé a képet, s úgy gyönyörködhessék benne. Ugy járunk, mint járna az a festő, ki nem másolással kezdetné meg a tanítványával a mesterségét, hanem addig magyarázgatja az alakot elméletileg, míg sok törülgetés és vászonrondálás mellett le nem másolja . . . úgy a hogy. Nemde rengeteg teves eljárásnek nyilvánítanék, pedig mi klasszikus filologusok tengernyi nemzedéket jártattunk s jártatunk végig e fajta tortura-módszeren. Elkinozták ugyan őseinket a latinnyelvi beszéddel, elölték bennünk az anyanyelvet és nemzetiséget, de legalább annyi hasznuk maradt, hogy regény módjára tudták olvasni a római remekírókat; elkinozták bennünket is latin nyelvvel s kínozzuk mi a fejlődő nemzedékeket, de legfeljebb annyi hasznunk van belőle, hogy a nyolczadik osztály végeztével valamelyik római remekíró második oldaláig sem jutnak el a nélkül, liogy unottan félre ne csapják. Ennélfogva bátran szabad állítanom, hogy mindaddig, mig ki nem küszöböljük a magyar-latin fordítást, nem érhetjük azt az eredményt, mélyre az uiasitásök köteleznek. Lehetetlen hogy fel ne kiáltsak : „ 7f/ a terjedelmes grammatikákkal] állítsunk lielyökbe szemlcltő tállázatokat! készítsünk kétszer akkora olvasókönyveket, melyekben rendszeres fokozatossággal szerezhessen tanítványunk latinnyelvi gyakorlottságot, 3gy nem nevelünk latin grammatikai illetve emlézö fonográfokat, hanem kitűnő gvakorlottságu fonográfkezelőket /" Milyenek legyenek a szemléltető táblázatok ? Csupán hármat csatolok ide, bemutatónak. Felfogásom az, hogy kitűnő betűs térképeknek kell lenniük, melyeken a tanuló tanára magyarázatait keretes összefüggésben szemlélhesse és útbaigazításnak tudhassa használni, fordítás közben. A bevezető ismereteknél arra kell a fősúlyt fektetnünk, hogy tanítványaink helyes párhuzamot tudjanak vonni a latin és magyar mondatrészek között. Ezért első és tegfontosabb dolgunk legyen a tanulót meggyőzni, hogy a latin „c«s«.s

a és a latinosan vagy németesen hangzó „e.««'" elnevezésében ne lásson egyebbet a magyar „mondatrész" elnevezésnél. Ha nem csalódom, ez az, a mi már alapjában nehezíti a tanuló felfogását s elijeszti a latin nyelv tanulásától. Minek szoktatjuk a tanulót holmi „eset elnevezésére, holott a latin „casus" egyértelmű a magyar „mondatrész" elnevezéssel ? Ebben is a német utánzás hagyatékára bukkanunk. Tudom, hogy hökken meg a kezdő tanuló, mikor „casus" németes fordításával: „e*et" elnevezéssel lepik meg ; nem tud mit gondolni, mert gyermeki felfogása semmiképpen sem tud megbarátkozni azzal, hogy az az „eseí" valójában ugyanaz, mit magyarán mondat rémnek neveznünk. Hiába magyarázgatja a tanár, hogy a „casus" vagy „eset" megfelel a magyar mondatrésznek, ifjú agya ezzel szemben azt súgja, hogy ez aligha nem valami külön latin extravagáns termék, különben nein fordították volna esetnek, hanem mondatrésznek. Ezért a tanuló az „eset" elnevezést állandósítja emlékezetébe s nem törődik a tanár egyébb magyarázatával; neki egyetlen célja : hibátlanul tudni, hogy a latin nyelvben hat „casus" vagy „eset" létezik.