Állami gimnázium, Munkács, 1890

14 középút, mélyet választanunk kell, nehogy akár az iuductio túlzói hibájába essünk, akár a deductio hajhászóinak bókójába kerüljünk ; az nyelvet, de nem klasszikus culturát nevel, ez csak grammatikális logikára képesít. A középúton haladva a tanuló kezdetben a puszta inductio útján, majd később : részben az analógián szerzett deductio habitusa, s végül az inductio és deductio szoros egybefűzése segélyével hamar túl van a grammatikális logikán, s így alapos grammatikai gyakorlottságával sokkal korábban kezdhet a klasszikus kultúra termékeinek kiaknázásához mint jelenleg, mert vérévé vált a grammatika, tehát akadálytalanul élvezheti a klasszicismus eszthetikus részét. Idáig be van fejezve úgy a latin nyelv megkedveltetési proceszszusa mint az I. és II. declinatio szemléltető és grammatikai ismertetése. Most már a kivételekre is gondolhatok. Természetes, hogy ezek gyakoroltatása is fordításon történjék ; a bővebb nyelvtani magyarázat az alapos gyakorlottságot kövesse. Ezzel azt érem, hogy a tanuló tulajdonképpen csak összefoglaló ismétlést végez, mire a kivételek s kivételes névszók nyelvtani elsajátítására kerül a sor. Erre hozzáfogok az egyeztetés alapos gyakoroltatásához. Nézetem szerint erre kell a legtöbb időt fordítani. Megbocsáthatatlan véteknek számítom be a kezdők tanítójának, ha az alaktan végéig tanítványait nem viszi annyira, hogy hibátlanul bírják az egyeztetés gyakorlottságát. Alaposan pedig semmi esetre sem sajátítják el azt később, hacsak mindjárt a II. declinatio végével nem tanítjuk oly tüzetesen és addig, míg a leggyengébb tanuló is akadálytalanul tud eligazodni benne. Sajnálatra méltó didaktika az, mely inkább a ragozással bajlódik, az egyeztetést pedig csak mellékesen gyakoroltatja ; mintha az értelem, fejlődése első stadiumában képes volna : egyszerre végezni a ragozással meg az egyeztetéssel. Ezért esik meg rajtunk, hogy még a felsőbb osztályokban is találunk tanulókat, kik különben ügyes latinistáknak válhatnának be, ha az egyeztetésben való járatlanságuk miatt nem kellene a kezdet bajaival bíbelődniük. Jelen didaktikánk mellett megtesszük azt, hogy bái- még a tanulók fele sem tudja az egyeztetést az I. és II. declinatióhoz tartozó melléknevekkel, már a harmadik declinatióra térünk át, hol a tanuló a háromféle melléknevektől el is bódul. Ennélfogva okvetlen megkívántatik, hogy addig egy tapodtat se mozduljunk a III. declinatióra, mig a tanuló leggyengébbje is hibátlanul meg nem tanulta az ms (er), a. um végzetű melléknevekkel való egyeztetést. Ugyanezt fokozottabb mértékben meg kell tenni a III. declinatiónál, s ugyancsak a hátralévő két declinatio körében. A névragozások összefoglaló ismétlése alkalmával újra gyakoroltatom ezt az összes declinatióhoz tartozó főnevekkel vegyest, s addig meg sem állok, mig a tanuló nyelvérzékévé nem vált. Nem kell az időt sajnálni, nem kell hétszámra fogni a nyelvtanulást; hadd múljék az idő, nem kár érte; ne féljünk, hogy elmaradunk a tananyaggal; bőven pótolja ezt majd a jövő; mert ha hibátlan alapot raktunk, erősnek marad az, azaz olyannak, melyre hatványozott gyorsasággal rakhatjuk a falakat s végül a fedelet. Tényleges bizonyítékul abbeli tapasztalatomat hozom fel, hogy az első négy hónapban csak a III. vagyis a mássolhangzós végű névragozás végéig értem, de a következő négy hónap alatt már a rendes conjugatio gyakorlati alaposságán is tudhattam tanítványaimat. Ez 9—12 éves gyermekekkel vihető ki, mennyivel hamarább haladhat a 14—16 éves ifjú akár heti négy óra mellett! Ha már túl vagyok a declinatiókon, mi bajosságot sem találhat a tanuló a melléknevek fokozásában, a számnevekben, vagy névmások-