Állami gimnázium, Munkács, 1890

ft Ujjongva lélekzik fel az elkínzott csemete-ember, mihelyt oly jólelkű és törekvő tanár keze alá kerül, ki a kézikönyvet legfeljebb arra használja, hogy vagy gyakorlati példákat adogasson fel belőle házi reprodukálás céljából vagy a gyakorlatilag elsajátított szabályokat nyomtatva ismételtesse. Ismerek tanárokat, kik az egész tanéven nem untatták tanítványaikat számtani, mértani vagy természettani könyvekkel, s mégis a lehetőleg legjobb eredményt létesítették. 5. Hátra van jelen tanügyünk khimerája: a k 1 a s zszikus nyelvészet. Ez méltán érdemli a leggondosabb reformot, mert a középkortól fogva oly kizárólagos dédelgetésben részesült, mintha az emberiség csupán klasszikus litteratura végett létesült volna. Minden agynak belé kellett illesztődnie, akarva nem akarva meg kellett tanulnia azt a nyelvet, mely Róma megliódoltjáva változtatta bármily nemzetiségű anya szaván nevelt tanulót, akár a gallast, kinek meg kellett tanulnia Kóma államnyelvét, hogy legalább nyelvileg szegődjék Jelkényszeritett all attval ójává. Ennek a kóros nemzetietlen tanügynek még a nemzetiességért ziháló korunk is örvend. Most, midőn a politikai konstellációk a tanügy terén is siettteteek bennünket a nemzet zömösítésére, annál kirívóbban vetődik fel szemünkre a borzasztó senyvedés, melyet annyi évszáz nemzetellenes tanügye okozott; most látjuk be, mekkora bűnt követtek el a nemzeteV, mikor a klasszikus nyelveket engedék előtérbe lépni. A tanuló latin nyelvvel kezdi az értelemre irányított mívelődését heti 7 órában, holott még anyanyelvét sem tudja, s ha tudja" is beszélni, annak rendszerét nem bírja. Hogy is tanuljon idegen grammatikát, s hivatkozzék összehasonlítólag saját hazája nyelvére, mikor még ezt sem ismeri ? Tehát a tanügyi hatóságok egyetlen takintetben sem vétenek oly nagyot, mint midőn a latin nyelv nyűgével terhelik a 9—10 éves tanulót, kinek elébb hazai nyelve értelmes beszédjét és helyesírását kellene elsajátítania. Talán az elemi iskola képesítse reá? Talán az elemi tanító képesítse reá? Talán a tanító az oka, hogy a kezdő középiskolai tanuló nem tud helyesen olvasni, beszélni és írni? Koránt sem. A tanterv kényszeríti a tehetetlenségre. Egy csomó mindenféleséget raknak eléje, mit okvetlen meg kell emésztetnie a növendékével, így esik meg, hogy mire a negyedik évre vergődik a növendékével, legkevesebbet juttathatott neki az írás olvesás és értelmes beszéd gyakoroltatásából. Mit csináljon? átkozza a tantervet és nyugodtan tűri a méltatlan zuhanyt, melyet egy-egy kurta-látó középiskolai tanár zuliogtat feléje. Sokkal boldogabb volna, ha szíve kívánsága szerint gyakoroltathatná az olvasást, beszélést és írást ! Erre van szüksége akár a nép, akár a középiskolába készülő gyermeknek, nem. a nyelvtani ismeretekre. A nép gyermeke hadd tauulja ezeket az V. és VI. elemiben, a középiskolába lépő pedig a középiskolában. Hadd tanítsanak földrajzot is a népiskolában, de földrajzi tankönyvet ne adjanak a gyermek kezébe ; a természet könyvéből és csínján a fali abroszról tanulja ismerni szülőföldjét, hazáját s a világot. Tanítsák történelemre, de a reprodukáló anyag ne a könyv, hanem a tanító mesélő előadása legyen, különben érzék nélkül való daráló géppé változtatjuk a csemete hazafit; tanulja tisztelni királyát, de nem holt betű nyomán, hanem a tanító lelkes szaván. A mily mértékben csökkentjük a tankönyveket, oly mértékben neveljük már a népiskolában is a figyelőtehetséget, felindítjük a kedvérzetet, a reprodukáló tehetséget és beléviszszük az ismereteket nem csak az emlékezőtehetségbe, hanem az érzelem tőkéjébe is. A könyv betűjén szerzett ismeret a könyvvel rongyolódik, a tanító szava pedig a gyakorlati