Állami gimnázium, Munkács, 1890

7 iskolába, liogy a földrajzból és természetrajzból is szerezzen némi gyakorlati ismeretet „Úrfi izetlenkedik a parasztlegény a hat osztályt végzett diák előtt, — hiszen ez nem buza, e rozs, e meg holló s nem csóka!" Lám, mekkora kár volt annyi pénzt költeni, hogy legvégül a legénye tanítsa némi gyakorlati realizmusra ! De hogy is lehetett volna máskép! A négy égtájat a földabroszról az iskola fala között tanulta ismerni, a rozsot nem a mezőn, a természet adta képen mutatták be neki. hanem pingáltan vagy egy szálon akár valami ritka délszaki növényt, Mit szóljunk az állattanban való lehetetlenségekről ? A tanítványok javarésze felnőtt korában pótolja elmaradottságát, hogy legalább a legelemibb gyakorlottságot illetőleg ne valljon szégyent. Hol e meddő realismus bibéje ? Megint csak azt hangoztatom, hogy a tanárok legnagyobb részénél a tankönyv. Vegyük el a földrajz és természetrajz terjedelmes tankönyveit, s helyettesítsük részletező abroszokkal, (értem az olyanokat, melyek ugyanegy országnak elébb határait majd fokozatosan hegy-, viz- és népességi rendszerét tüntetik lel) s melléjük — mondhatnám — földrajzi névjegyzéket, vagyis táblázatokat, melyeken egy-egy ország részletes abroszainak, nemkülönben az állatvilág és növények tlieoriája Legyen egybefoglalva. Ez lenne a szemléltető mappáknak b e t ii s összefoglalója. Ily taneszközök mellett feleljen meg a tanár az utasításoknak, tudom, hogy a mi tanítványaink épugy mernek majd mappával a kezükbe útra kelni, mint az angol, ki élete legboldogabb óráit a középiskola földrajzi előadásain töltötte; s épugy fogja majd akár a délszaki növényeket ismerni, mint a leány, hi anyja mellett ápolgatva tanulta azokat nevükön szólítani, szárukat, leveleiket virágukat megkülönböztetni. Némely földrajzi tanár azzal áll elő, hogy ezt a tárgyat okvetlen a tankönyvből kell emléztetni, mert nagyrészt tulajdonnevekből áll. Igaza van. De azt engedje meg, hogy a gyermek azokat az elnevezéseket tanulja meg legkönnyebben ós állandósítja emlékezetében, melyek megfelelő képét leggyakrabban szemlélte ; a csecsemő azért tanulja meg legelébb az apa és anya nevét, mert őket mutogatják neki legtöbbször s mutogatva tanítják az elnevezésükre, végül annyira vési azt az emlékezetébe, hogy puszta mutatásra is el tudja dadogni. A földrajzi nyelvvel sem állunk különbül. Minél többször szemlél valamit a tanuló s nyomban hallja az elnevezését, annál könnyebben és állandóbban köti hozzá emlékezetét. Elébb rá kell mutatni arra a hegyre, vízre vagy városra, ha kell l()-szer, ^ü-szor és csak azután követelje a tanulótól, hogy hibátlanul tudja a nevét. Küzbe-közbe nem ártana némely név genealógiáját is megmagyarázni ; ez leginkább a természetrajznál megjárna, hol mindenik növény vagy állat elnevezése legfeltűnőbb sajátosságát jelzi; egyúttal azt is érhetné ezzel a természetrajz tanára, hogy a név genealogikus illetve nyelvészeti taglalásával az illető állat vagy növény definícióját is adná a tanuló szájára. A természetrajznál pedig ugyancsak elvetném a tankönyvet és színes táblázatokkal helyettesíteném, melyek aljába a rajtuk szemlélhető faj vagy nem volna közölve ; a kézikönyv legyen a muzeum s a tanár előadása. Ha pedig akár a földrajzi akár a természetrajzi nyelvezetbe belé akarjuk szoktatni a tanulót, adjunk a kezébe olvasókönyvet, mely a növény- és állatvilágból gyűjtött olvasmányokkal örvendeztesse meg a száraz előadásban elfáradt elméjét ;anajd megtanulja ő abból a földrajzi vagy természetrajzi nyelvezetet, sőt meg is kedveli a tárgyat. Avagy van-e vonzóbb természetrajzi oktatója az ifjúságnak, mint Brém és kedvesebb