Állami gimnázium, Munkács, 1887

11 mind c mai napig. 1870—7l-re még megadatott a segély, melyet annyiszor-amennyiszer mindég kérni kellett, de kimondatott egyúttal az is, hogy a további segélyezés, minthogy itt a rendes állapot előkészítésére semmi sem tétetik, be fog szüntettetni, sőt a nyilvánossági jog is megvonatik. E bizonytalanságot még egyszer át kellett élni. A város most már az elemi iskola szervezéséhez is hozzá fogott, a gimnáziumra tehát még inkább nem jutott, a'.ért ismét a kérelmezés terére lépett, melyre 1872 elején 1394. sz. a. oly kedvező válasz érkezett, hogy a minisztérium hajlandó az iskola átvételének megbeszélésébe bocsátkozni, adván egyúttal segélyül 2000 frtot Az erről szóló jegyzőkönyv velünk közlött része így hangzik : „Kivonata az 1872, március 10-én tartott iskola bizottsági gyűlés jegyzőkönyvének : 34. Horváth István alispán kir. tanácsos f. hó 5-én 402. sz. a. a munkácsi gimnázium megyeileg kinevezett felügyelő küldöttségi elnökével közli a nmélt. m. kir. közokt. minisztériumnak f. évi 1394. sz. a. a munkácsi gimnázium ügyében kelt intézvényét, melyszerint a Munkácson fenálló alreálgimnázium fentartási költségeinek fedezésére, különösen a tanárok fizetésének javítására a vármegye közönsége mult évi okt. 17-én kelt jelentésében kifejtett körülmények tekintetbe vételével az 1871—72. tanévre annak idejében előterjesztendő számadás terhe mellett kétezer frtnyi segélyt engedélyez, mely összeg a megye alispánjának bélyegtelen nyugtájára a beregszászi adóhivatalnál ki fog fizettetni. — Ezen nagybecsű értesítése a m. kir. vall. és közoktatási minisztériumnak hálás köszönettel vétetvén, a Munkácson fenálló alreálgimnázium fentartási költségeinek fedezésére, különösen a tanárok fizetésének javítására engedélyezett 2000 frtnyi segélyből a folyó tanévre mind a hat gimnáziális tanárnak külön-külön 200 frt kiadatni elrendeltetik, — sat. sat. jegyzette : Oláh Samu isk. biz. jegyző". Ez volt az első eset, amikor fizetésünket rendesen kikaptuk, járván az nekünk három havi utólagos részletekben, mert megtörtént, hogy hat hó múlva is nehezen jutottunk hozzá, akkor is csak apró részletekben. Nem lehet elhallgatnom, hogy mint élő tanú, s mint aki az ügyet nemcsak a nyilvános tárgyalásokból ismerem, de a magán érzelmekről is jól vagyok értesülve, ne hangoztassam, hogy intézetünk odafejlcsztésében, hol jelenleg áll, kiváló s kitűnő érdeme van Leövey Sándor jelenleg oszt. tanácsos, akkor min. fogalmazó urnák, kinek jóakarata tette lehetővé az államkezelése alá való átvételt is. Mielőtt a kétezer frt utalványoztatok s arról tudtunk volna, itt már mindnyájan elvoltunk rá készülve, hogy az utolsó iskolai évet végezzük, mert amint Szikszay Károly megszűnt főbíró lenni, vele együtt az intézetnek egy erős támasza elölt ki az elöljáróság közöl. Az utána következett főbiró, ha bár jó akarattal is, de a tanügy terén és iránt igen szűk körben mozgott sokakkal együtt. Ha mi buzdítottunk az előbb vitelre, ha anyagi és szellemi előnyeit fejtegettük a tanintézetnek, a legtöbben egyet mosolyogván rá, az egész dolgot személyes ügynek kezdtek tekinteni, mintha az többé már nem is a közönség ügye lett volna.