Állami gimnázium, Munkács, 1883

— 20 II. A lefolyt 1883—4-ki tanévre a tanulók fölvétele az 1883-évi august, hó három utolsó napján eszközöltetett ; ugyané napokon történlek a fölvéti és javitó-vizsgálatok is. Szept. 1-én ünnepélyes istentisztelet után az iskolai évet az igazgató a tanárkar jelenlétében az ifjakhoz intézett beszéddel ryitotta meg és alkalmilag az iskolai rend, «rkÖlcs és fegyelem ápolása céljából egy­beállított és egyenkint kézbesített fegyelmi szabályokat olvassa föl, a midőn is a tanuló-ifjuságot azok megtartására és az azokhoz való szigora ragasz­kodásra hivja föl. Beiratott az I-IV. osztályba összesen 126. növendék, és pedig : az I. osztályba beiratott : 41 ; maradt az év végén : 3G. a II. * : 31 ; „ „ • 28. a III. „ „ : 27 ; „ „ „ : 22. a IV. „ : 27 ; „ „ : 24. az I-IV, osztályba beiratott: 12(5, marad az év végén: 110. Viszonyítva e végösszeget a múlt tanév végével kimutatott létszámhoz, növekedés : 1. Vasár- és ünnepnapokon a külön vallásfelekezetben növendékek saját­egyházaikban hallgattak istentiszteletet. A görög kath. ünnepek megtartása következtében okozott mulasztások rendszeres e n pótoltattak és valamint a meg­tartott ünnepek, ugy az azok pótlására vonat^ 0 2" kimutatások annak idején a tanker, kir. Főigazgatósághoz be lettek terjes ztv e­II. Az intézetre, valamint a tanároknak a nyilvánosságot érdeklő szemé­lyes viszonyaira vonatkozó felsőbb rendeletek a következők : 1883-évi/1219 ein. sz. A tanuló ifjúság hazafias érzelmei fejlesztes­senek, állam ellenes üzelmeik a legszigorúbb felelősség mellett elfojtandók. 1883/27980, Az 1883. évi XXX. t. c. a középiskolákról, életbe léptettetik­1883/1395. e. sz. A méter mértékek hivatalo? elnevezéseinek rövidítései 1883/1649- e. sz. A kiszolgált altisztek polgári alkalmazásából szóló 1873 évi 5-§. szigorúan betartandó. 1884/43465. A m, t. Akadémia ktadváuyaiból összeállitott gyűjte­mény az intézet könyvtára részére 25 frt. kedvezményi áron küldetni fog. 1883/39759. A szerájevoi gymnasium bizonyitványai érvényesek Magyarországon is. 1884/250: ein. sz. Dr. Stankovánszky János karlsbadi fürdő orvos ingyen lakást ajánl föl 2-2 kisebb fizetésű magyar államhivatalnok részére 7 hóig terjedő időtartamra. Az oktatás menetének, eredményének, megállapítása és ellenőrzése valamint egybevágó alakítása, á tananyag módszeres fölosztása és kezelésének megbeszélése czéljából a lefolyt tanév alatt a „Rendtartásban 1 1 előirt időben megtartattak az „ellenőrző" és „módszeres" értekezletek, melyekben a tanulók előmenetele és magaviselete, is birálat alá vétetett. Fegyelmi tekintetben tanulóifjuságunk magaviselete, egyet-kettőt, kivivé, a szabályoknak megfelelt.

Next

/
Thumbnails
Contents