Állami gimnázium, Munkács, 1879
10 lelem; a rpalismus túlsúlyra emelkedése, avagy tán a tanulók fejletlensége ? Ezek egyikétől sincs mit félnünk, hiszen a physika mint a természettudományok egyik ága karöltve jár a történelem s nyelvtudományokkal, mivel együttesen keresik az örök szellemet s törvényeit, melyek számtalan kinyilatkoztatásaiból csillámlanak elő, mert mig amazok a belvilág, — azalatt ezek a külvilágban mozogván, mindketten az ifjú szellemét fejlesztik táplálván annak képzelő erejét. Valóban csudálkoznunk kell a fölött, hogy nálunk olyan tárgyat küszöbölnek ki a gymnasium hat osztályából, melynek igen sok — és pedig jeles — külföldi pedagógus az elemi tanodákban való általános behozatalát sürgeti. De különben mennyire fontos e tárgy, bizonyítják a nagy Humboldt Sáudornak következő szavai: „A természettudományok valamennyi ágának egyenlő méltatása kiváló szüksége a jelen kornak, melyben a nemzetek anyagi gazdagsága s növekedő jóléte a természeterőknek és terményeknek gondos felhasználásán alapszik." E szavak nagyon találók főleg a mi vidékünkre nézve. Városunkban csak 4 osztályú állami gymnasium lévén, tanulóink száma eléggé nagynak mondható, de minél kisebb azok száma, kik itt végezvén be a 4 osztályt, más intézetbe mennének pályájukat folytatni. A legtöbben iparosokká lesznek, sőt sokan csak 2 — 3 osztályt végeznek azon egyszerű oknál fogva, minek jái-ják még a négyet is, hiszen tovább ugy sem folytathatják itt az iskolát máshová meg nem mehetnek szegénységük miatt. Ilv körülmények között kell, hogy elitéljük a fentebbi intézkedést, mert bizony soha sem válnék kárára egy befejezetlen képzettségű embertársunknak, ha a természet csudás tüneményeinek legalább főbbjeiről volna némi fogalma, melyet csak a physika tanulásának árán szerezhetne meg. Simsa Kornél,