Állami gimnázium, Munkács, 1874
8 föltételes és óhajtó mód jele, e az aligmultság jele, ik a harmadsz. névmás jelölője stb. Nemcsak a H. B.-ben, hanem mindenütt helyes és öntudatos megválasztással látjuk az ik-es és z'fc-etlen alkatú igéket használni) melynek láttára azt kell kérdeznünk, mi vezethette az irókat ezen ige alakok helyes használatában? előttök irott nyelvtani szabályok nem valának, magyar irodalom nem létezett, hogy kivált az első irtfk abból sajátították volna el a nyelvtani alakok használatát; mégis kellett valaminek lenni, mi a helyes megválasztásra vezette őkeí. Ezen valami nem lehetett más, mint a helyes nyelvérzék, mely ama korban még sokkal erősebben működött, mint ma. Nemcsak az irodalomban pedig, de a nép nyelvében is megkellett lenni az ik-es alakok helyes használatának, mint megvan az ma is, habár jelenben a nyelvérzék már igen megtompult, különböző ráhatások következtében elvesztette eredeti tisztaságát, mely az első fejlődési korszakban erősebben működött és a gondolat azonságával szoros kapcsolatban állott. Ha az ik-es ragozási alak nem az őskorban fejlődött volna ki a nyelvben, s ha ez nem szükségből, talán csak fényűzési cikk gyanánt oltatott bele, akkor oly elterjedt s használt nyelvtani alakká sem válhatott, milyennek azt kezdettől fogva találjuk. Azon föltevés, hogy ez csak az irodalomban élt, de a nép nyelvében elterjedve nem volt, nagyon furcsa következésekre vezethetne bárkit. A népek történetét s egész múltját és jellemét nemde irodalmából ismerhetni föl ? A nyelv a gondolkozás külső héja, irodalomban látható kinyomata lévén, ha egy nyolc százados nyelvtani alakról azt állítjuk, hogy az csak az irodalomban született és élt, a nemzet élő nyelvében azt nem használta, s ennél fogva jogosságát ma nyelvünkben el nem ismerjük, akkor valamennyit el kell vetnünk s az egész irodalomra mit sem építhetünk; mert úgy vélem, hogy valamint e mi korunk nyelvét századok múlva csak általános irodalmából lehet meghatározni, úgy mi is a múltra nézve mást nem követhetünk, mint ennek fennmaradt emlékeiből vonni le a következtetéseket. Szarvas Gábor az ige idők meghatározásánál azt mondja a 22-ik lapon : „Az első a mit tennünk kell, kérdezzük meg magát a nyelvet, birjuk őt vallomásra, a tények bevallására;" lejebb ismét: „Magának nyelvünknek vallomásai pedig annál hitelesebbek lesznek, mennél több tanú áll rendelkezésünkre/vEzen állítás igazolására pedig egy majdnem 8 százados irodalom áll szolgálatunkra. De a nehézség különösen azért emeltetik, mert az ik-es és ik-etlen igék alanyias ragozása csakis az egyes számban és pedig:
