Állami gimnázium, Munkács, 1873

8 csak fájlalja, könnyeket hullat érte, de megütközni egyszer sem mer, s midőn végre elhatározza magát az ütközetre, szerencsétlenül üt ki, melynek maga is áldozata lesz. Gyöngyösi mindent egyforma lelkesedéssel védelmez hősében, t. i. tévedést, fogyatkozást, vagy elszántságot, s minden ily episod egy-egy külön egészet teszen, mintha nem is az egész mű keretébe tartoznék. Ily esetekben aztán, ha neki hevül, dagadó hullámként árad ajkáról a rhytmus, lyrai ömledezésének féket vetni nem tud, felolvad keblében a történeti események minden szála, s lelkesítő dalokban törnek elő a különben semmit érő episodok is. Szivhez szól és szivre hat. Érzelmeit s gondolatait jó zamatu magyar nyelven hangoztatja. Ilyen pl. Veselényinek Szécsi Máriához intézett szavaiból a a következő versszak: „Ha rózsám szépségét kezdeném számlálni, A mi benne tetsző azt mind feltalálni, A ki azt meghallja, tudom meg fog állni, Vagy, hogy többet halljon nálam is fog hálni. Végre Gyöngyösi szép epithetonokban s képekben is elég gazdag. Mindkettőre példa a következő versszak, melyet Szécsi Mária ad válaszul első találkozásukkor V. F.-nek. »Hadakozó Mársnak vitéz unokája, A házasság dolga istennek munkája, 0 rendeli, kinek ki légyen mátkája Nála nélkül vakra vetett sok kockája.'

5 Ezek azok, mik Gyöngyösit korának oly kedvelt költőjévé tették, mig Zrinyi, a nagy epos költő, rideg kifejezéseivel érintetlen hagyván a sziveket, feledve lőn mellette. Azonban oly sok lenne mindkettőről a mondani való, hogy e szük tér be nem foghatná; azért ha példákkal akarnók kisérni mind azt a mi szép, és úgy egyik mint másik költő érdemeit emelni, rendre minden verset el kellene sorolni. Az 18(53. Koszorú 22. 23. számában Arany azt mondja: ,Zrinyi megelőzte korát, de nem hatott rá; Gyöngyösi megtalálta a magáét és előbb vitte." „Zrinyi és Gyöngyösi, avult régiség azon különbséggel, hogy a mi ez utóbbinak erős oldala volt, az már rég beolvadt nyelvbe és irodalomba, többé nem tekintjük mint az övét, hanem mint közös