Állami gimnázium, Munkács, 1873

11 tételek frisittetvén föl, elismerés adatott a jelenben működő tansze­mélyzet követett iránya s módszere fölött. T. Horváth Károly orsz. képviselő ur a tanügy iránti érdek­lődésének fényes bizonyítékát adta, midőn az 1872-ik év októberé­ben ösztöndij-alapul két ötven-ötven o. forintot jövedelmező tőkét alapított, mely jótékonyságnak élvezetében két tanuló ez év folyamá­ban részesittetik először. — Ugyanez alapitványozás tette lehetővé, hogy az I. és II. osztályból kivált két legjelesebb növendék 5—5 forinttal jutalmaztatott. III. Tanári személyzet. Csomár István, h. tanár, világi; az orsz. középt. tanáregylet r. tagja, az I. oszt. főnöke, könyvtárnok; tanította a magyar nyelvet I. II. és IV-ben; a latin nyelvet I-ben; a mennyiségtant II-ben, heti 19 órában. Fankovich Sándor, r. tanár, egyházi; az orsz. középt. tanár­egylet r. tagja, a III. oszt. főnöke, a term, rajzi muzeum őre s tanácskozniányi jegyző; előadta I. II. Ill-ban a földrajzt, I-ben a német nyelvet és természetrajz, I—IY-ben a testgyakorlaiot III—IV-ben a történelmet, heti 18 órában. Hrabár Mihály, r. tanár s igazgató, világi; az orsz. középt. tanáregylet és a budapesti kir. term. tud. társ. r. tagja; előadta III-ban a magyar, latin és német nyelvet, I—IV-ben az orosz nyel­vet, heti 16 órában. Matyaczkó Izidor, h. tanár, világi; a IV. oszt. főnöke, a term, tani muzeum őre s tandijkezelő; tanította I. III. IV-ben a meny­nyiségtaut, II-ben a természetrajzt, HI—IV-ben a természettant, IV-ben (Il-ik félévtől) a vegytant, heti 19 órában. Schultz Antal, h. tanár, egyházi; az orsz. középt. tanáregylet r. tagja, a II. oszt. főnöke; előadta II. IV-ben a latin és német nyelvet, heti 1G órában. Vásárkövy Albert, h. tanár, világi; az orsz. középt. tanáregylet r. tagja, tanította I—IV-ben a rajzfc, I. II-ben a szépírást, heti 18 órában.

Next

/
Thumbnails
Contents