Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)
1885-07-02 / 27. szám
27. szám. Munkács, 1885. julius hó 2. II. évfolyam. $ Hlrdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél : minden egyes szó után I kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Kiemelt díszbe tűk s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint, minden négyszög ctméter : után 3 számit tátik. \ Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik.---r- ^ NX sr\ Ny ^ /TV Tá rsadalaaai-^ ga^daaagi> ssepirodalaaai Ixeteilap« Munkács város hivatalos hirdetéseinek* a „munkácsi sziniigy-gyámolitó-, és a munkácsi önkéntes tűzoltó-egyesületeknek“ közlönye. Minden a lap szellemi részét illető közlemények a „Munkács" szerkesztőségéhez; előfizetési, hirdetési dijak és közlemények a kiadóhoz küldendők. Előfizetési felhívás. Lapunk egy évi pályafutása véget ért — s alulírottak az utolsó félévben a lapot anyagi áldozattal tartottuk fel, mert sokan vannak, kik szeretik a lapot olvasni, de előfizetni kissé kellemetlennek találják. Ha az év elejétől kezeltük volna a lap kiadását, hiszszük, hogy anyagi áldozatot nem kellett volna'hoznunk, s reméljük, hogy mindazok, kik hátralékban vannak, átlátják, hogy nem rendes eljárás lapot előfizetés nélkül járatni, s hátralékaikat mielőbb beküldik. Eddigi eljárásunkat a pontos expeditió és lap megjelenésére vonatkozólag nagyon kevesen kifogásolták, s az okot nem itt, hanem a postákon találják meg, de meg a vidéki lapok az előfizető kezébe akkor kerülnek, mikor már a soron mindenki elolvasta. E számot az eddigi cimekre elküldjük, s aki megtartani nem hajlandó, szíveskedjék visszaküldeni, nehogy eddigi kiadásainkat még pótolni kelljen, ki pedig megtartja, mint előfizető fog tekintetni. Lapunk eddig is a társadalom érdekeit szolgálta, s ez iránytól ezután sem tér el. Az igazat mindenkinek megmondjuk ezután is. A közönségtől függ, hogy méltónak tartja-e e lapot az életre; ha igen, úgy kérjük e lap barátait, hogy előfizetéseiket megújítani, s arra ismerőseiket felhívni szíveskedjenek. Munkács, 1885. julius 1. Csomár István, szerk. Kozma László, kiadó. A vidékhez. Több oldalról hangzott felénk ama panasz, hogy mi a vidéket és annak érdekeit nem vonjuk be kellőképen munkásságunk körébe. Megtöltjük a lapot sokszor városi érdekekkel, sepergetünk annak területén egyedül. Annyi jogos panaszaik, jogtalan sérelmeik közül alig talál egy-egy kifejezést, vagy méltó védelmet nálunk, hogy mi a városi élet szemüvegein át nézzük és bíráljuk el legtöbbször a vidéki, a községi dolgokat is. Mindezek látszólag ellenünk vannak, de tényleg sokkal ékes- szólóbban beszélnek mellettünk, mint ahogy mi azt elmondani tudnók. Mindenki a maga szemüvegén át nézi a világot, a körülötte folyó eseményeket. Igazítja az ember sokszor a körülményeket akarata, kívánsága szerint, de többször alakulnak azok mégis kedve ellenére. Ilyenkor legkényelmesebbnek találják a módot, ha másokat okozhatnak, ha a nem tetsző fordulatokért másokat róhatnak meg. Emberi természetünkben rejlik, hogy ha az egyén bírálatot tart önmaga felett, a kegyelmi tényékért nem kell hosszú szónoklatokat tartani, nem kell felebbezési hatóságokhoz folyamodni, kész azonnal a bocsánat, ki van adva az igazolvány. A mulasztások másoknak rovatnak fel. A hiányokért mtndig mások tétetnek felelősökké, s ezeknél a világon nincs könnyebb, nincs kényelmesebb. Ha kissé komolyabban, szigorúbban mérlegeljük azokat a vidéki hangokat, mi más, megfordított igazságot fogunk azokban találni. A vidék körültünk csendes és néma. Él máról holnapra. Nincsenek vágyai. Alusznak érzékei.Nem zavarja semmi. Nem zavartatja magát még e szerény Munkán s-csal sem. Várja, dolgozzanak érte mások. Keressék ki búját, baját. Kop- paszszák, fogyaszszák e rövid életet úgy, amint lehet. Pedig a költő másképen mondja ezt: „Nem azé a madár, aki elszalasztja. kinek a foga fáj, tartsa nyelvét rajta.“ Vannak vidékünkön fiatal papok, kik, ha akarnának, tudnának is a vidéki érzelmeknek hangot adni. De az ősök lelke néma borongással nyugszik felettök, s ők nem akarják a csendet megzavarni. Pedig vannak saját érdekeik is, vannak községi érdekek is, melyeket ők tolmácsolhatnak legjobban, leghathatósabban. Az a „cura pastoralis“ a papra igen sok terhet ró, községe bajának — úgyszólván — fele részét reá rakja. Aztán a pap nemcsak pap, hanem adófizető állampolgár is. Értelmiségénél fogva községében őt illeti a vezérszerep. Es ha a vezér nem ad magáról életjelt a nyilvánosság terén, ugyan ki tehetné azt! Az érdekklilömbségek, a minden lépten felmerülő ellentétek csak úgy békithetők ki, ha azok a nyilvánosság terén megbeszéltetnek, az élet ezen nagy fóruma előtt intézteinek el. Vannak társadalmi kérdések, különösen nálunk e határszéli vidéken, melyeknek szellőztetése, — úgy hisszük, — e lap terén van helyén, de hát a vidékről még csak egy kicsiny kis szellőcske sem mozdul meg. Magyarország tanügyi kormánya erős hangon jelezte a magyar polgárok teendőit, e hangból legalább másodsorban nekünk is kijut. A magyar bíboros főpap az idők intő jelszavát emelte fel és kiáltotta oda a papságnak, hogy a magyar érzelmet a magyar nyelvvel együtt lehet csak ápolni és fejleszteni. A felemelt szó e vidéknek kétszeresen szól, mert itt kétszeres munkát kell teljesíteni. A hallgatás itt nem beleegyezést, hanem az ellenkezőt jelenti. Itt megfordítva áll : Qui tacet, non consentire videtur. Csak nem régen ama szégyenletes hir keringett köztünk, hogy még mindig vannak e vidéken oly papok, kik a kormány által kitiltott »Slovo«-t járatják tit kon, s ez által államellenes tendentiákat űznek. Nem emelkedett fel a papság köréből csak egy hang is, mely a hirt igyekezett volna megcáfolni, a .figyelmes közönséget megnyugtatni. És erre már a közönség azt mondja: ,,Qui tacet, consentire videtur,“ s el kell hinnünk, hogy a hir alapos volt. Hát a tanítók merre vannak! Szívesen helyt adnánk mi egyes tanügyi közleményeknek is, hozzá is szólnánk némileg csekélységünk szerint, ha olykor-olykor ellátogatnának hozzánk. És e kérdés nem lenne hálátlan még akkor sem, ha a tanügyi szakközlönyök érdekébe vágók lennének is. És a körjegyzők, a községi élet őrei, a falu pennái hol pihennek az éji homályban ? Ne essenek kérem kétségbe. Látom arcaikon a búbánatos mosolyt, mely sziveikből sugárzik fel a remegő húrokon túlhalmozott teendőik tetézésére. Nem értünk mi éjjel-nappali újságcsinálást, csak egy-egy kis mozzanatot saját tevékenységük teréről, a községi, a jegyzői élet mezejéről. Panaszkodnak, hogy sok a teendő, de a nyilvános elintézéssel nem sokat törődnek. Hol van hát a baj, ha a vidék érdekei némileg háttérbe szorulnak, vagy mint hangzik, elhanyagoltainak ? Nem itt, hanem ott a hangok körül keresendők. Munkásság az élet alapja, rendeltetése. A test tétlenségben elpuhul, a szellem elparlago- sodik. Szives készséggel bocsátjuk rendelkezésükre lapunk terét. Keltsék fel az alvó életet. A jó szó villanyos folyamként fogja felrázni az elzsibbadt idegeket. Hatni fog lassanként. A példa követésre buzdít, s a tespedés helyett pezsgő élet buzog fel mindnyájunk örömére. A viszontlátásig! T a n ü g y. Az örök ifjúsággal újra egyet fordult az idő, lejárt egy iskolai év. A távollakó szülők tárt karokkal várják gyermekeiket hazafelé, ki az iskola poros levegője közt élt tiz hosszú hónapon keresztül. Milyen sok idő az az egy isk. év, menynyi aggódást okoz a szülőknek, mennyi nélkülözést ró reájok, hogy gyermekeiknek megszerezzék az élet útára szükséges útmutatást. Háromszáz napig távol a háztól, kiszakítva a családi életből, korán megkezdve a válás nehéz perceit. Milyen furcsa intézkedése a sorsnak ! Az elválást, a sek gondot, aggódást végre egy darab papir mind elfelejteti, vagy még jobban megnehezíti. Milyen volt a tiz havi idő, hogy folytak le napjai, az most nem kérdés. Az évzáróvizsga eredménye a fő dolog. Ezt várja fia kezéből minden szüle legnehezebben. Itt-ott el-elszivárog a vizsgálatok előtt már megállapított bírálati eredmény, mely az évvégi értesítő egyrészét teszi, s ugyan azért kell, hogy előbb lenyomasék és a helybeliek előre tudomást szereznek, jogos kíváncsiságaikat korábban kielégítik. Annál kellemetlenebből esik a meglepetés, mely a vizsga eredményeként azon a darab papiroil van, melyet bizonyítványnak nevezünk. Sokszor, még többször azonban mint amaz, kellemes lesz a változás, mert egyes tanulók öszeszedve magokat, mit előbb könnyelműen tréfának vettek, megfeszített szorgalommal sokat pótolnak s a vizsga eredményéül
