Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)
1885-03-12 / 11. szám
II. évfolyam. 11. szám. ______Munkács, _18851 márezius hó 12. •i í -■#—#--#—)K-#—#—#—■#—#—#— Előfizetési ár: ^ M T Hirdetési díj: évre.........................4 jBHÜ y Hivatalos 7 h F élévre...............................2 frt. > JHB H 9 ■ H H B BH flT :■■• egyes szó után i kr. Azonfelül <á> it Községeknek es tanítóknak egész. |HB MBS H raj H B Hj M flo V ■ H ■ a bélyeg 30 kr. \ I 1 n fi 1 I üli/ ni1! í — I A B vH ® gjl Hj 9 In B U 9f 9| B A Kitinéit diszbetük s körzettel el- A Egyes Szám ára 10 kr. j I 1E 3 [fl S ]3 B H |pp|||, §g IjS B A látott hirdetinényekért térinérték L----------- ^ B| 3^3 1|| k| ffl H W Ipf 111 19 ^ szerintj 7/iinden négyszög ctméter A y 4 n>’ilt~tírben. mí,,den garmtwti f I |||f P H ■ ■ H H Ä Blfl H ■ ■ A «/«» j> £r. számit tátik. | legjelenit mióta” tsitiriii. f IflU 11 1U ÍV/ U I | j Tá^aáalmi^ gazdagságig zzopiarodalzaai hottlap. »Munkács város hivatalos hirdetéseinek« a „munkácsi szinügy-gyámolitó-, és a munkácsi önkéntes tüzoltó-egyesiiletekneka közlönye. Minden a lap szellemi részét illető közlemények a „Munkács" szerkesztőségéhez; előfizetési, hirdetési dijak és közlemények a kiadóhoz küldendők. Felelős szerkesztők: Csomár István. Gátliy Géza. Uszkay Bálint. Visszatekintések. (Cs.) »Magyarország nem volt, de lesz.« E jós igék röppentek el ajkiról a 19-ik század nagy alakjai közül kivált prófétai férfiúnak, kit történelmünk a legnagvobb magyar melléknévvel emleget Mintha a föld körlegét ismeretlen felsőbb erő hatotta, járta volna át, az idők méhe rendkívül megterhesült. E vén föld lakosai izgéko- nyabbakká lettek. A hosszú pihenést, mely már-már a halál álmát jelezte, erős izgalmak váltották fel. Perczről-perczre megsemmisülni látszott a múlt és a jelen, s a sziveket szorongó érzelem fogta el a jövő iránt. Mintha a gondviselés láthatatlan keze nyúlt volna be erősebben az emberek sorsába, nem vélt jelenetek, váratlan fordulatok űzték, hajtották egymást ide s tova. Megmozdult az emberi keblekben valami, mely oly soká pihent lenyűgözve a vas-pólya bilincsei között, melynek neve öntudat. Az álom hosszú, az ébredés gyors, de rövid ideig is tartó volt. Természetadta jogát s emberi szabadságát érezte s követelte mindenki. És e szabadság érzetének gyökerei már nemcsak bent működtek a keblekben, hanem erős hajtások hozatalában nyilvánultak kifelé is. A lezajlott századok hosszú hallgatása, a sokáig visszafojtott sóhajok szellője földet razkódtató viharok előjátékában kezdett jelentkezni. A nemzeti élet zsibbadtságát előbb lassú mozgás, majd lázas tevékenység váltotta fel. A tegnapi gyermek ma már férfiúvá lett; mit előbb maga is kemény eledelnek tartott, azt a holnap már gyengének, kevésnek találta, mi a tegnapnak még örömöt okozott volna, azt a holnap már hidegen, tekintet nélkül hagyta. Ilyen volt a kezdete 1848. márcziusá- nak. Nem közönséges idő volt az. Ritkán szülnek olyat a századok is. Óriási léptekkel ment át egyik napról a másikra, mind nagyobb-nagyobb nyomokat hagyva maga után, s tátongó űrt képezve mindenütt, hogy a visszatérést lehetetlenítse. Álljunk meg e pontnál kissé. Vessünk egy futó pillantást a magyar irodalomra is. Kisértsük meg e téren keresni, hogy hol kezdődik eme nemzeti mozgalom, s meddig nyúlnak vissza gyökérszálai a múltba. Avagy csak a nyugati államok izgalmas "jelenetei keltették fel nemzetünkben is a szabadság vágyát s érzetét. Vagy 1 talán más forrásokra is találunk ezeken kívül. Az utolsó Rákóczi-forradalom lezajlása után csendes lett minden, mint hosszú vihar után szokott lenni a nagy természetben. A nép visszament ekéjéhez s nyugodtan fogott a mindennapi munkához, hogy pótolja, vagy helyrehozza, mit a viharos időkben vagy a kurucz, vagy a labancz- párt pusztított el előle, vagy néha mind- a kettő. A nemesség belefáradva a harczi zajba, mely hosszú időn keresztül fogyasztá számát és erejét, pihenésre tért, s szegre akasztotta fegyverét. A főurak a hatalom árnyékában keresték az élet üdítő forrását, némelyek a megszolgált jutalom után reménykedve, mások azt kiérdemelni törekedve. És ezzel megszűnt minden, mintha halotti lepel borult volna a nemzetre. Azonban a 18-ik század második felében egy őrlő szú vetődött a holtnak látszó testbe, mely észrevétlen mozgásával folyvást erősebb ingerrel hatott a haldoklónak látszó testre. E nemzeti rágó szú volt Kazinczi. Majd csatlakoztak hozzá Bessenyei, Rádai és többek. Rágták a nemzetről a halotti térítőt, s a tudomány gyújtó üszkét dobálták mindenfelé. Jöttek többen és mindig többen, kik a nemzeti kihaltnak látszó érzületet folyvást élesztették és táplálták. A fegyvercsörgések alatt eltompult és megkérgesedett jégkebleket a tudomány és költészet melegével kezdték a nemzeti oltáron felolvasztgatni. Ki merné állítani, hogy a Csikóbőrös kulacs, a Tihanyi leány, a földiekkel játszó égi tünemény stb. a fesergő és jBoldog szerelem nem hatottak erősen a nemzeti érzületre ! Nem rázta e meg az egész országot belső érzelmeiben a Romlásnak indult hajdan erős magyar? Avagy nyomtalanul hangzott végig az országon a idézz fi rpádra magyar, ki hazát állita nemednek ? A nemzeti mozgalom szellemi harczosaihoz mind többen és többen csatlakoztak. A mustármagból terebélyes fa lett. Mit századok véres csatái nem bírtak kivívni, azt a tudomány olvasztó tégelye biztos lépéssel vitte a megvalósulás felé, s mikor a szivek felmelegedtek, hogy az ár szélesebb mederbe csapjon át, belekiáltott a nagy költő bátor, férfias hangjával az űrbe, hogy „CMég jönni kell, még jönni fog egy jobb kord' És e hang száz® p s *0 9" ff wL JjU ^ « •NA./\.-\ A/' " ^ ■ Márczius 15-én i885. Emlékezet! te múlt idők tanúja. Gyújtsd újra föl vezér-szövétneked, Hogy lángod fénye átragyogja ismét A honfi szivet gyűjti’» képeket. Deríts világot nyugvó hőseinknek Jelölteién sirhantjaik felett, Pazar kezekkel hintsd oda virágúd, Legszebb virágid, kedves kikelet! Háromszáz évnek súlyos rabigája Szoritá porba a szegény magyart, Háromszáz évnek mindenféle átka Ssabadságunkra gyászlepelt takart. A Kárpátoktól széles Adriáig Bilincsre vert nép jajja hallatott; \ érzett a nemzet s nem volt senki sem. Ki mély sebére hintsen balzsamot. Letűnt hírének fényes csillogása, Mely Na<7// Lajos s Igaz Mátyás alatt Károm tengernek gazdag partvidékén liagyogta át a kincses várakat. Eltűnt á jólét falvak, városokból, Hol a török s a német zsold-Jiadak A vérig fosztott árva nép utolsó Falatján versenyt osztozkodtanak. A nemzet vérzett iszonyú sebében 8 még mind kérés colt ez a szenvedés! Gaz árulóknak izgató szavára. Egymásra fente kardjait s a — kést! Mig árulói kaczagtak fölötte Es alkotmánya legszentebb jogát, Vallását, nyelvét, féltett szabadságát, Ármány- s cselekkel tőle elvonák! De végre jött, egy fényes, tiszta angyal, A szabadságnak égi hírnöke. Tekintetére fölszállt a szemekről A szolgaság éjének vak köde. És földerült a hosszú, kínos éjre Egy szebb jövendő ékes hajnala: Ezerngolczszáznegyvennyolcz tavaszának Szabadságot teremtő Idusa! E szó: „Szabadság!“ mennydörgőit keresztül Az uj életre támadó hazán, Melytől a sas, mint villámcsapta tölgy, Megreszketett a büszke Bécs falán . . . Megnyílt a börtön ős Budának várán, Kijött a rab, többé nem szolga inár! Lepattant a sajtó bilincse is S a gondolat szabad lett, mint madár. Es nagy napok derültek a hazára, Arany-szabadság fényes napjai! De vérfelhők közt kelt a napsugár: Ezreknek kelle sirba szállani . . . Megrendültek a Kárpát ormai, A nemzet ifja, véne talpra állt Szabadságáért vívni hős csatákat l S győzelmet nyerni, vagy dicső halált? Oroszlánokként vívtak hőseink, Aratva dúsan győzelmet babért. S hajh! nemzetünknek annyi szép reménye, Oly fényes napja mégis véget ért 1 . . . De legszentebb eszméje nem veszett el, A szivek mélyén titkon, rejtve uő S majd, mint egy pálma, szép sugárba szökve, Virágot hozva napvilágra jő! Nyugodjatok hát néma sírotokban, Ti névtelen, dicső félistenek! A nemzet él még és szivében őrzi A szent eszmékkel hű emléketek. A nemzet él még s bízik a jövőben. Hogy mnjd fölépül, mit ti kezdtetek: Szabadságának drága Pantheonja, Mely a hazát, oly fénysugárba vonja, Hogy büszkén néz át egy uj ezredet! Túlesik Ferencz. A kinek mindenki parancsol* (A falusi nótárius életéből.) Irta: PollUX. Akármennyit beszéljünk is össze, mégis csak az lesz annak vége, hogy a vármegyében a két legnevezetesebb személy, a m. kir. adófel ügyelő, meg a falu nótáriusa. * Ezen, országunk minden vidékét érdeklő közleményt jónak láttuk a «Szatmármegyei Közlönyéből átvenni. Szerk1
