Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)

1885-04-23 / 17. szám

Munkács, 1885. ápril hó 23.

II. évfolyam.

^^—•&—^ Hirdetési díj:

Hivatalos hirdetéseknél : minden

t

f

<^> egyes szó után i kr. Azonfelül A bélyeg 30 kr.

* _ _ ----<^

> Kiemelt díszbe tűk s körzettel elA látott hirdetményekért tér?nérték

^ szerintf minden négyszög ctméter

<^> után s kr. számittatik.

4>

Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik.

■%-—#—•#'—

Tás-sadalsai-v gazdasági-,. szépirodalmai lietilap.

»Munkács város hivatalos hirdetéseinek* a „munkácsi szinügy-gyámolitó-, és a munkácsi önkéntes tűzoltó-egyesületeknek“ közlönye.

linden a lap szellemi részét illető közlemények a „Munkács“ szerkesztőségéhez; előfizetési, hirdetési dijak és közlemények a kiadóhoz küldendők.

Felelős szerkesztők:

Csomár István.

Uszkay Bálint.

Társadalmi feladatok.

(K) Az állam törvényeket szab, azok teljesítését szigorúan megkívánja, ha egyes esetekben az államot alkotó osztályok valamelyikére különös tekintettel van is; némely kérdésekben ez osztályok mindegyikét egyformán kötelezi.

A civilisáció uj szükségletei az államok kormányzatát is drágábbá tevék; ott is, épen úgy mint a közönséges életben uj szükségletek támadtak, s magával szemben az egyénnel is az állam nagyobb kívánalmakkal áll elő, s mindent nem tehetvén , nagyon fontos kérdéseket hagy érintetlenül, azok teljesítését a társadalomra bízván. — Toliharc, röpiratok, országgyűlési beszédek egész raja akarta már az állam és társadalom közötti vitát megoldani, mert az állam hibáztatja a társadalmat, mondván: nem teszi kötelességét, emez az államot, mely mindent elnyel, s ólomsulylyal nehezedik a társadalmat alkotó családokra.

A sajtó e kérdéssel folyton foglalkozik, meg nem oldja a kérdést, de a társadalmi feladatok egész raját istápolja, itt elhagyott gyermekek, szerencsétlenül járt családok részére, majd amott nagy nemzeti eszmék és egyének emlékének megörökítésére gyűjt, s ezzel oly nemes irányba tereli a gondolkozó embert, hogy látva a sok ezerre menő adakozásokat, elismeri, hogy a társadalomnak is az államszervezetben nagy szerep és feladat jutott osztályrészül.

Igaz, hogy a társadalmi feladatok, s a társadalom által felállított célok gyakran egyes egyének szeszélyein alapuló oly törekvések, melyek figyelmet alig érdemelnek, s egyesek hiuságvágyának kielégítésére vannak számítva, hogy úgy fejezzük ki magunkat, luxus-cikkek, de azért min- dig figyelmet érdemlők, s mennyiben a rokon gondolkozásuakat vagy szervezett egyesületbe, vagy a nélkül is egy célra egyesitik, azért nincs ferdébb eljárás, mint az egyesületi s humánus irányban haladó társulatok vagy egyének munkáját kicsinyelni, vagy nevetségessé tenni akarni.

»A szegénység nem szégyen, a gazdagság nem érdem« mond egy hires iró, »de a szegénység akadály, a gazdagság haladás* mond a másik. Mindkettőnek igaza van, mert a szegénység olyan kő, melybe a törvények intézkedései gyakran megütköznek.

A társadalmi feladatok egyike azért az elhagyatott szegényt is képessé tenni arra, hogy törvényszabta kötelességének megfelelhessen.

Midőn a polgári közép-osztály, mely a társadalomra rótt feladatok teljesítésénél legnagyobb szerepet játszik, s áldozatfilléreivel legtöbbet tesz a nemes irányú célok megvalósítására — tevékenyen működik, ugyanakkor a társadalmi válaszfalak és osztályok elbontásának és egyesítésének nemes és nagy horderejű munkáját végzi, mert észrevétlenül egyengeti az éles különbségeket, melyek a haladó és művelt nemzetek között már rég elenyésztek, s ma

már nálunk is enyészni kezdenek, mert m is a haladás és művelődés utján haladva, joggal sorozzuk magunkat a művelt nemzetek sorába.

E sorok Írójának tudomása van arról, hogy városunkban a szegény gyermekek iskolába járhatását elősegitó egyesület van alakulóban.

A cél oly nemes, oly szép, hogy azt addig is, mig hivatottak részéről a kellő tájékoztatás e lapok hasábjain megjelennék, a közönség figyelmébe ajánlani kedves kötelességünk. Ki ily eszméket pártol, a társadalmi feladatok közül teljesit egy nagyfoutosságu munkát.

Munkácson és vidékén a nevelés ügyének előmozdítása nemcsak közügy, hanem valódi magyar nemzeti ügy is, mert itt az a legszebb jelszó: »minden ember legyen ember és magyar. * Mi hisszük, hogy a társadalomban nem csalatkozunk, hiszen az életkérdések körül a dolog valódi lényegét mindig a társadalom oldotta meg, s ez oly jel, mely arra mutat, hogy haladunk a műveltség és tökéletesedés pályáján.

Színházunk üg e.

A szinügyi bizottság megalakulásának évfordulóját ünnepelhetjük maholnap és reprodukálhatnánk Isten jóvoltából az ékes beszédek hosszú sorozatát is, melyek az állandó szinház ügyében akkoron elmondva lettek, talán azért, hogy egyúttal a cselekvés rovására eső tevékenykedés is ezekben nyerjen elintézést; mert mély sajnálkozásunkra legyen mondva: ez időtől fogva a szinCsóri András ördöge.

— Népies raji. —

Irta: Színi Péter.

(Folyt, és vége.)

Marcsa néne meggondolta a dolgot.

— Mégis csak jobb lesz, ha lekenyerezem ezt a legényt! — gondola magában. — Amilyen m e r m on d ó még csakugyan elkövetné ellenem az ispionságot. Még eddig nem voltam a törvény kezén, vénségemre kerüljek oda ? . . . A törvény nem szokott tréfálni, és ha vizsgálatot rendel, csakugyan kisül titokban elkövetett sok turpisságom. Az igaz, hogy csupa jóindulatból tettem meg Szipák Katának is, mert máskülönben nem vette volna el Daru Pista, de hát a törvény nem fog törődni az én jóindulatommal!... Jobb lesz, ha szép szerével elejét veszem a bajnak.

Nem is hagyta annyiban. Kitipegett a legény után és visszakiáltotta az udvarról.

— Megállj már no ! . . . Ejnye, hogy mindjárt megharagszol! . . . Ilájszen nem megyen az alku oly könnyen, mint te gondolod ! . . . Jere be no! . . . Segítek a bajodon, ha tehetem.

— Hát ne tegye kend az embert bolonddá! — zsörtölődött a legény visszafordulva. — Nem sokat

kérek én kendtől! Ha megteszi,hallgatok, ha nem, majd beszélek ott, ahol dukál.

— Mért ne is tenném már no 1 Hiszen mindétig jó emberem voltál! . . . Azért, hogy az orvosságom becsmérelted, én nem haragszom reád 1

— Hát hiszen: kéz kezet mos 1 . . . Ha kend enged nekem, én is engedek kendnek. Ha megteszi kend, amire kérem, akár az egész falu gyermekét angyallá változtassa, nem látok, nem hallok semmit.

— Mi légyen hát az a te kérésed ?

— Hát tudja kend: nagyon szeretném feleségemül megszerezni a Tóth Julist, de ezt esak úgy érhetném el, ha anyám beleegyezését adná. Csinálna kend valamit vele, hogy ne hepciáskod- nék a dologban. Én hiába könyörgök neki! Valahányszor a Tóth Julis nevét hallja, nekem sival- kodik, mint valami éhes kánya. Leugrik az ágyról, hajamba ragad. Alig tudok a keze közül kisza badulni.

— Hát esak ez a baj ? No ezen könnyen segíthetünk! Van nekem egy porom, melyet ha beadok neki, elfeled mindent; nem emlékezik többé a múltakra. Nem gyűlöl többé semmit, csak ráhagy mindent, úgy ahogy van 1

— No hát épen is hogy csak ez kell 1 . . . El ne felejtse aztán kend 1

— Dehogy felejtem lelkem, dehogy 1 Még ma beadom neki. Azonnal elkészítem. Ne félj, egy óra múlva olyan lesz anyád, akár csak a kezes bárány! Hanem most ne menj haza, csak úgy egy óra múlva kerülj elő, mert ha otthon volnál, nem volna haszna a vesződésnek.

Csóri András nyugodt kebellel hagyta oda Marcsa néne kunyhóját. Vidám dalt hangoztatva lépegetett végig az utcán a ragyogó hold fényénél. A templom mellett levő kis sikátoron letért, s egy fehérlő ház felé igyekezett.

Odaérve megkopogtatá az ablakot, s egy pillanat múlva előtte állott lelke boldogsága, szive mennyországa, egy virító szépségű hajadon.

András átölelte a szép leányt, kinek beszédes ajkain bóditó mosoly derengett.

— Oly régen várlak! — panaszkodott a leány. — Azt hi vem: el sem jösz már! . . . Hol voltál ? . . . Ne is beszélj 1 . . . Hazudni akarsz, látom a szemedből 1

András forró csókkal pecsételő le a beszédes leány rózsapiros ajakát.

Azután előadta neki, hogy miben foglalatoskodott.

Hogy mit beszéltek, mit terveztek, elmondhatná az a sápadt fényű hold, mely egyhangú magányából irigyelve tekintett le reájuk.

Az ég peremén már derengeni kezdett az érkező hajnal biborfénye, midőn elváltak egymástól.

András örömtől dagadó kebellel mert haza. Azóta csak hatott a Marcsa néne orvossága 1 ?

O

♦ *

>5*

Tóth Julis a falu legszegényebb zsellérének , Tóth Mártonnak volt a leánya.

Milyen különös az a sors 1 . . . Ezt a szegény leányt, ki terhes kézimunkával keresi kenyerét, oly ragyogó szépséggel áldotta me g, hogy a falu összes legénysége bomlott utána.

De legjobban utáua vetette magát [Csóri