Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)
1885-04-16 / 16. szám
16. szám. Munkács, 1885. ápril hó 16. 4 Előfizetési ár: 7 Egész évre ..... 4 frt. V Félévre.....................2 frt. <k Községeknek és tanítóknak egész évre ...........................2 frt. A „ , f Egyes szám ára 10 kr. ^ 4 —j> 4 nyilt-térben minden garmond <£s sor ára 20 kr. f 4 Megjelenik minder n(,,'ti;ntlil,iÍB * II. évfolyam. f Hirdetési díj: \ Hivatalos hirdetéseknél : minden 7 <$> egyes szó után 1 kr. Azonfelül <é> \ bélyeg 30 kr. \ Kiemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint, minden négyszög ctméter után j kr. számittatik. <^> Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Társadalmi-,, gasdasági> ssopirodalnai Ixetilap. • Munkács város hivatalos hirdetéseinek« a „munkácsi szinügy-gyámolitd-, és a munkácsi önkéntes tüzoltó-egyesilleteknek“ közlönye. Minden a lap szellemi részét illető közlemények a „Munkács“ szerkesztőségéhez; előfizetési, hirdetési dijak és közlemények a kiadóhoz küldendők. Felelős* szerkesztők: Csomár István. Usxkay Bálint. Régi és uj társadalom. (K) A jobbágyság felszabadítása óta a társadalom alakja megváltozott. A politikai jogok kiterjesztése által a humanis- mus, az emberszeretet törvényei a társadalom és törvényhozásban nagy kiterjedést és alkalmazást nyertek. A jó és rósz ma is egyenlően van elosztva a világon; de az emberi vágyak és élvezetek nagyon megszaporodtak. Ma is vannak nagyszerű emberi cselekmények, melyek bámulatra keltenek, de bűnök is, melyek iszonyattal töltik el az emberi keblet. A régi élet egyszerű volt, a mai a fényűzés hatalma alatt áll. A régi társadalom még nincs eltemetve, alakjai még itt járnak közöttünk, gyakran feljajdulnak, de tanácsaikat s jajgatásukat kevesen értik meg, s akik megérteni akarnák is, nem tehetik, mert az uralkodó áramlat szele sodorja őket tovább-tovább ! . . . . Az uj társadalom jobban kineveli az embert, több vágyat fejleszt ki mint a régi, de a vágyak kielégítésére nem adja meg mindenkinek a megfelelő munkakört. Proletárjai nagyobb számmal vannak, mint voltak amannak. A régi társadalom jobban megbecsülte a vagyont, a mai jobban hajhászsza, a régi a szerzési módokra nézve csak a becsületes munkát használta, a mai őrületesen spekulál, s a vagyonszerzésben nem válogatós az eszközökben. A régi társadalom kevesebbszer kereste az igazságot, de többször találta meg, mint az uj társadalom, mely nagyon sokszor keresi, de kevésszer találja meg. A társas és családi élet a régi társadalomban szívélyes és egyszerű volt, a maiban feszesebb és önzőbb, ennek nyil- vánulásai törvényekkel szabályozvák, s a luxus hatalma alatt állván, a mai társadalom anyagi romlása felé vezetnek. A régi társadalom a haza fogalmát kisebb térre szorította, a mai jobban kiterjeszti, s a faj supremátiáját mindenütt előtérbe tolván, azért nyilt és aknaharcot folytat. A régi társadalom a felvetett eszmékhez szívósan ragaszkodott, a mai sok eszmét vet fel, de keveset valósit. A régi társadalom az egyenlőség eszméjével nem tudott megbarátkozni, a mai társadalom igyekszik azt valósítani, sőt az egyenlőség elvének fattyúhajtásai újabb alkotásait már veszélylyel is fenyegetik (kommunismus, nihilismus). A régi és uj társadalom közt a párhuzamot sok alakban vonhatnék meg; de célunk csak az, hogy megmutassuk, miként mai társadalmunk még nincs megállapodva, hogy a harc még sok ponton foly, naponkint tapasztaljuk. Nekünk magyaroknak — a társadalom e nagy átalakulási korszakában — vigyá- zóknak kell lennünk, oly szokásaink és erényeinkről, melyek mélyen gyökereznek nemzeti életünkben, lemondani nem szabad, nem lehet. A régi társadalom jó szokásait vigyük át uj társadalmunkba is, idegen szokásoknak ne engedjünk tért. Ne kívánjuk a régi társadalom minden sajátságait meghonosítani, mert azokat a haladó korszellem rég elseperte; de azokat, melyek mint régi nemes intézvé- nyek a romboló korból is nemzeti erényként maradtak reánk, ápoljuk és vigyük be uj társadalmi életünkbe. A magyar a nyugoti kultúrát sok évszázad óta közvetíti kelettel, s a nyugoti civilizációt sokszor megvédte a kelet barbarismusa ellen. Kelet és nyugat népei forronganak, az uj társadalmi átalakulás még sok ráz- kódtatásnak lesz kitéve, a népek fajharca még nem dőlt el; legyünk készen, hogy e nagy harc úgy találjon bennünket, miként helyünket megállva, társadalmilag megállapodva, szép reményekkel nézhessünk a második ezredév elé. Mi demokrata nemzet vagyunk, s azt mondja egy jeles francia, mikép a demokrata nemzeteknek arra, hogy becsületesek és boldogok lehessenek, elég »csak akarniok.« Tehát akarjunk? VÁROSI ügyek. Egészségügyi jelentés 1884. évről. (Folyt, és vége.) Itt az ideje tehát, hogy most, midőn a veszély nincs ajtónk előtt, ezen konok ellenségeinkkel szembeálljunk, felfegyverkezzünk, hogy lendítsünk a közegészségi viszonyokon, az előbb elmondott dolgokon, mert ezeket mellőzve, nagyon keveset érünk el akkor, midőn a baj elért, s kapkodva itt-ott s-pertetünk, desinficiáltatunk, vagy felügyelünk a közélelmezésre; megvallom, komoly fontosságot ily tényezőkkel szemben alig tudok tulajdonítani orvosrendőri apróságoknak, piaci szemlének, melyről nagy pontosan referálnak, bogy: X. rendőrorvos ma reggeli piaci szemlén sok „éretlen“ s „tálért“ ugorkát koboz- tatott el (!) T e> m e t ö e n »Szomorú fűz árnya alatt Zöld hant födi majd hamvamat' Míg «írómnak keresztfáján Altatót zeng a csalogány. Melyet meg-megszakaszt néha Kis babám esdő fohásza, S hő könyüi megerednek Hantja fölött kedvesének. Sírom zárja rá fölpattan, Lelkem fölleng a szabadban, Szárnyat öltve tovalebben Hozzád édes szép kedvesem. És ott halkan ágyad mellett Ajkidra csókot lehelget, »Simogatva fürteidet Édes álmot súg^ nyjút neked. S ha a kakas ébrenléte Hangzik majd a néma légbe És a dalos kis madárkák Rázengik a hajnal dalát. Akkor búcsút mondok neked, S te megérted a szellemet, Mely ott, a hol az üdv örök Éretted hőn esd, könyörög. Balogh Jenő, VII. o. t. Csóri András ördöge. •— Népies rajz. — Irta: Színi Péter. Marosa néne, a falunak húsz év óta tényleges szolgálatában levő bábája, bosszúsan tért egy estve haza faluvégen épült knnyhóforma kis lakába. Száraz rőzsét dobott a kandallóban lanyhán pislogó tűzre, s rózsákkal ékített bögrében vizet melengetett; miközben fogai közül dörmögé: — Milyen nagy tudós az a Csóri András ! Még azt merészli állítani: nem jó orvosságot készítettem az öreg kómámasszonynak ! . . . Soha bizonyrí . . . Mintha épen ő tudná a módját! . . . Mikor odahívtak hozzá, csak hálni járt már bele a lélek. Az én orvosságom nélkül azóta már föld porával vegyült volna össze s mégis azt állítja, hogy semmit sem ér az orvosságom ! Húsz esztendeje mióta a falut szolgálom, kuruzsolgatom betegeit, de még senki sem becsmérelte igy le munkámat, mint ez a hetyke legény! . . . No de el is ülhetne felőlem Csóri András, csak az öreg anyját ne sajnálnám! . . . Komám az Istenadta, hát csak muszáj segítenem raj ta! . . . Megigazgatta a gyengén lobogó tüzet, s harmadfél-lábu serpenyőben szalonna-maradványt kezdett olvasztani. — Mit ért ő aboz, hogy minő orvosság dukál a betegnek ? Jobb bizony, ha a maga szénáját nézné körül! . . . Miért üti orrát oly dologba, melyhez nem ért? . . . Marosa néne méltó bosszankodásának kinyil- vánitására épen a legkacskaringósabb szavakat készült előszedni lelke sötét hátterének elrejtett zugából, midőn a kis kunyhó ajtaja heves lökés következtében hirtelen feltárult, s azon Csóri András lépettébe . . . Veríték pergett arcáról a nymlka legénynek, mintha valamicsodás nehéz dolgot hajtott volna végre , . . Még a köszöntést is elfeledte. Fuladozva veté magát a kandalló mellett levő kis padkára. Marcsa néne figyelemre <em méltatáa legényt, tovább sürgütt-forgott a vacsora készítése körül. — Mert hiába is beszélni kendnek! — kiálta ziháló kebellel Csóri András. Hasztalan állítom, Jiogy nein jó az orvossága: Dehogy hinné kend el! Marcsa néne zöldsárgába játszó szemeivel haragosan tekintett a legényre. Az meg folytató
