Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)
1885-03-26 / 13. szám
13. szám. Munkács. 1885. márezius hó 26. II. évfolyam. Y Hirdetési díj: T 4' J ) 1 Hivatalos hirdetéseknél : minden T ^ egyes szó után i kr. Azonfelül <3> 1 hi»lvpcr in Ízt. \ 4 bélyeg 30 kr. A Kiemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint, minden négyszög ctméter után j kr. számittatik. & t Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Csomár István. IJ s z k a j Bálint. 11. Visszatekintés. (Cs.) Ki a hazai lapokat e hó folyamán figyelemmel kisérte, megnyugvással tekinthetett szét azokon, meggyőződhetett, hogy a magyar népből a szabadság utáni vágy még nem halt ki. annak eszméjét folyton ápolja és melengeti. Politikai lapok, társadalmi és szépirodalmi közlönyök, sőt itt-ott még szaklapok is mintha a szabadság legétől lettek volna áthatva, letűnt nagy idők, szabadsághősök emlékeiről beszéltek. Az emberi gondolatok messze földeket jártak be, magas régiókba emelkedtek helylyel-közzel, s mégis törpe nyárként nagyon alant maradtak általánosságban. Korunk az anyagiság mély süppedé- kébe merült emberi élet halmaza. A dicső nép, mely tanult izzadni, s izzadás közt hősi bért aratni, nagyobbára letűnt az élet szinteréről, vagy megalkudott az uj élettel, az uj körülményekkel, s aki él, névben él csak, többé nincs jelen. A mai kor nagy, sőt már legnagyobb része nem Ízlelte, nem szivta a szabadság amaz édes levegőjét, mely a 48-as években annyi hőst teremtett, s a nemzetet öntudatra ébresztvén, visszaadta önmagának. Olyan e korszak előttünk, mint a Tündér Ilona mesés országa, képzeletben él csak. Ennek a 48—49-ik évnek márcziusi szele néhány esztendő óta végig zúg az országon, s talán öntudatlanul is mindig több szivet ragad magával. A természet ébredése az emberi sziveket is megre- zegteti, mozgásba hozza, de mint a gyökér nélküli növény a nyár heve alatt csakhamar elhal, úgy ez is egy-egy erős dobbanás után megszűnik, s a következő kikeletig ismét pihenőre tér. Ki állítja, hogy ennek az érzelemnek erős gyökere volt; vájjon szivta-e a történelem tápláló emlőjét kellő mértékben, s a maga tisztaságában ? Nehány év előtt azt olvastam egy napilapból, hogy Amerikában Kossuth iratait, mint a szellemi termékek remekeit, mint szabadságot lehelő eszméket ápolják s tanítják az isöolákban ; nálunk még beszélni is alig mer az ember róla nyilvánosan, mindjárt rebellisnek tartják, s mint a rossz szellemet egyik félve kerüli, másik szentelt olajjal veszi körül, hogy tovább ne terjedjen. Hiszen csak most történt, midőn a márezius 15-iki ünnepélyt hirdettük, melynek vége ez volt: záradékul Kossuth nóta, hogy a magyar fiuk, kik jelenleg Mársot szolgálják, hangoztatni kezdték, hogy nekik nem fog megengedtetni az ünnepélyben való részvétel. Hát a Rákóczi-indulónak huzatásáért hány ember szagolta a börtön penészes falait. Ugyan mit tanultak nálunk ama szabadsághősökről, kik a letűnt századokban oly önzetlenül áldozták fel mindenüket a hazáért, mennyit olvastunk, sőt olvastathatunk ma is könyveink nyomán azokról a nagy feje ilelmekről, kik tisztán a nemzeti kultuszt ápolták és művelték ? Bizony pirulva gondolok most is reá, midőn ama hazaszeretettől ihletett nagy hősöket Bocskait, Bethlent és a Rákóczia- kat egyszerű rebelliseknek — lázadóknak — haliám czimeztetni magyar fiuktól, kik azt az iskolából vitték magokkal. Emitt gyarló féltékenykedésből meghamisították a történetet, amott félelemből elhallgatták, és vagy igen keveset, vagy semmit sem hoztak elő, hidegen keresztül futották, vagy átugrották a nagy embereket, inkább bukásuk, mint hőstetteik voltak tárgyalva, melyek egy-egy békekötéssel végződtek ; a pretestans iskolák is inkább csak a vallástanitás terén ápolgat- ták, mert vallásszabadságuk sarkköveiül tekintették. Ily körülményekből indulva állítom én, hogy a mai nemzedéknél nincs erős gyökere azon szabadságérzetnek, mely időnként a tavaszi szellővel átlengi az országot. Vegyük be a nemzet nagyjait tankönyveinkbe, vigyük be az iskolákba hamisítatlanul, s gyökereztessük meg mélyen, a serdülő nemzedék szivében, akkor nemcsak a nyár heve, de a tél fagyasztó szele sem fogja kiszáríthatni. Rákóczi hamvainak hazahozatalát indítványozta két máramarosi gör. kath. pap az ottani megyegyülésen, mint a ,,%özérdek-‘ s ennek nyomán a Budapesti Jíirlap“ Írja. De bizony az napirendről levétetett, jobb időkre eltétetett. Hát ez is azt bizonyítja, hogy a mai nemzedék szivében a szabadsághősök iránti érzelem nem gyökerezett mélyen. Hevülünk, de át nem melegszünk. Vágyaink kelnek, de az anyagiság érdeke ónsulylyal nehezedik szárnyaira, s le a földre huzza a magasból. A szabadság szent ereklyéjének nem szabad örökre idegen földben porladni s enyészni el. Itt kell pihennie köztünk, hogy az ifjú nemzedék poraihoz járhasson hazát szeretni tanulni. És hol lehetne inkább elhelyezni, mint épen itt Munkácson, hol ősi fészke, ősi kastélya, működéseinek középpontja, vagy mondjuk, kezdő és végTisza partján. (Románcz.) Tisza partján piros alkonyattal, Megy a szép lány bánatkönyes arczczal, Piros bimbó! hervadt rózsa mostan, Megtört szive oly kínosan dobban ! Esti szellő azt susogja néki: Hova lettek rózsa-arezod éki ? «Szerettem egy csalfa legényt híven, # Érte hervad, érte vérzik szivem.» Száz virágnak mézcsorrantó kelyhe Kérdi tőle : hova oly sietve ? «A füzesben elveszett a pártám, Azért megyek, óh csak megtalálnám !» Sötét felhő tornyosul az égen. Neki zúdul a vihar keményen. Vékony a gyolcs, hamar általázik ; Remeg a lány, gyönge keble fázik. És zokog, sir, mint a fák a szélben : «Hazamennék, de megöl a szégyen!» Halk morajjal zsong a Tisza habja. «Beh jó volna megpihenni rajta\» Fűzek ága bóiintgat setéten. «Édesanyám, óh bocsáss mng nékem!» Oh bocsáss meg! zúg a Tisza habja, Egy locscsa?iás meg se látszik rajta . . . * Megszűnt a vész, lement a nap régen, Ezer csillag ragyog fenn az égen. Halászlegény ül a parton búsan, Szive sajog titkos, nehéz búban. Volt egy lányka; kedves, mint egy angyál, Holló fürttel, fehér liljom arczczal, Ki szerette tiszta szívvel, hűen S ő elhagyta egy csalfáért hűtlen. Oda hagyta, pártáját letépve, Meg is verte az úr isten érte! — Reng a hullám; hah, mi úszik rajta? Fürtje holló, lilio?n az arcza . . . Halászlegény, mint a nyárfa, reszket S csónakába emeli a testet. Hogy rá tekint: megdermed a vére — S oda omlik hű kedvese Hideg kebelére. Túlesik Firencz. Kleopatra. — Beszély. — Irta: P a t a k y István. A templom fehér falához támaszkodott, a barna czigány le:my. Messziről úgy tűnt fel, mint a megtestesült dolce far niente, mig közelről szép barna piros arczával a busongást jelezte. Beljebb- beljebb húzódik az oszlop mellé, mert hűvös szeptemberi szél kezdett lengedezni, s a „vén asszonyok nyarának“ elhülő napja csak ritkán kandikált ki a bolyongó felhők közül. A czigány leány összébb húzódik, inig néha-néha megrezzen a ruha-foszlányok alatt is feltűnő szabályos termete, s égő fekete szemével merészen tekint a nap felé, mintegy nagyobb jótékonyságra hiva fel. Mit fös- vénykedik melegével! A korlátokat nem ismerő szél megkeresi az oszlop mellé bujt szép leányt, meglebbenti a valaha piros, most semmi szinti ruháját, jobban mondva rongydarabjait, alig fésült, lecsüngő hosszú fekete baját. A leány beljebb huzza meztelen lábait, s kissé leguggol, hogy rongyai lábszárát tovább befedjék. A szél szépnek találja az arezot, szabályosnak a termetet, s tetszik neki a test vonaglása, reszketése, s tovább időz ott; a rongyos ruha nem gátolja meg. hogy a testhez ne férjen, hisz a nyilast keresni sem kell. A leány durvának találja az érintést, s összeborzad rá, két fekete szeméről letöröl két, a hidegtől előcsalt könycseppet. — — — A templom előtt szoktak áilani a munkások, várva, inig valaki elhivja őket Már mind elment, csak a szép czigány leány maradt ott, őt nem vitte senki, mert hisz rongyos és czigány; ámbár ezt inkább rongyos ruhájáról lehetett megismerni. mert ha az arczát néztük, akkor nem czigánysága jut eszünkbe, hanem az, hogy: szép. Társadalmai-, gazdasági-, szépirodalmai listilap. • Munkács város hivatalos hirdetéseinek« a „munkácsi szinügy-gyámolitó-, és a munkácsi önkéntes tüzoltó-egyesületeknek“ közlönye. Minden a lap szellemi részét illető közlemények a „Munkács“ szerkesztőségéhez; előfizetési, hirdetési dijak és közlemények a kiadóhoz küldendők.
