Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)

1885-10-01 / 40. szám

Nem is késtek a kereskedésből élő zsidók e pontot megtámadni és a képviselő testületet ennek megváltoztatására kérni. Hosszú folyamodásban sorolták el az okokat, melyek alaposan támadják meg a kérdéses pontot, s hogy a dolognak nagyobb nyomatékot adjanak 157 egyén aláírását szerezték meg. Az aláírók közt van 60 keresztyén, de. akik tahin többet ártottak figuráid aikkal, mintha elmaradtak volna. Egy pár kivételével mind olyanok, akik e pont e! v. kihagyásával ép oly keveset nyernek, mint amennyit ben maradásával veszítenek. A zsidók aláírása a képviselőtestület által mind önző kereskedelmi fogásnak tekintetett. Legalább igy, kell gondolnunk a dolgot, máskép nem tudjuk megérteni, mikép Okolhatott rajta oly könnyedén keresztül és o'y hidegen, mintha csak az éjszaksarki jégszigetek valamelyikéről volt volna szó,

íme itt van a reá vonatkozó határozat „Amennyiben a vásárvám a törvényhatóság által is jóváhagyott szabályrendelet és tarifa szerint adatott ki bérbe és igy azon változtatni a célszerűség elvénéi fogva egyáltalán nem lehet, annál- fogva a panaszkodó és társai (Yeis Mózes és a többi aláírók) pauaszukkal el utasittatnak. Egyébiránt értesittetuek panaszkodók, miszerint a bérlők részéről netán elkövetett visszaélések és jogtalan eljárások ellenében úgy a szerződésben megállapított birság alkalmazása, valamint az illetékes hatóság előtt tett panaszra hozandó határozatok által védve lehetnek. “

Mi a magunk részéről azt hiszszük, hogy e határozattal nines mondva semmi, sőt kevesebb a semminél, mert az ügyet valósággal elmérg^sitette A képviselőtestület — úgy látszik, — a bérlők szövetkezetének hatása alatt állván, a kérdés inéból- dósát nemcsak meg sem kisérlette, de figyelembe se vette, pedig nem voit szabad érintetlenül hagyni, a panasz folytán meg kellett volna kisérleni, megjelölni a határt a meg és meg nem vámolandó tárgyak között szorasabban, mert e nélkül, — he- lyesen mondják a panaszkodók, — hogy 50 ezer Irtot is megér egy évi vásárvám bérlet.

Veisz Mózes kérvényére okot szolgáltatott azon eset, hogy szeszgyárába egy nagyobb teher ezállitmányt hozatott a vasúton és azt saját szekerén szállíttatta be a városba, a vásárvám bérlők útját állván szekerének, a vásárvám dijat követelték, melynek fejében nehány zsákot levettek szekeréről. J

Nincs okunk és jogunk, hogy a lakosság egy részét, és pedig épen azon részét kik a városi előnyöket legjobban felhasználják és élvezik, teljesen felmentsük a rendkívüli terhek viselése alól; csakhogy a megadóztatás igazságosabb módját kell kitalálni, s mely nem egyedül a bérlők, hanem a közönség javára szolgáljon; még ke- vésbbé van okunk és jogunk, hogy akár csak egyeseket, akár pedig a nagy közönséget igazságtalanul adóztassuk meg a bérlők telhetetlen zsebjeinek megtöltése kedvéért. E bérlet arra való, hogy emeltessék szépittessék belőle a város, s ne a kapzsi nyerészkedők mohó étvágyainak kielégítésére szolgáljon,

Azt mondják, hogy mi pótadót nem fizetünk, pedig ez nem áll; de úgy vagyunk vele, mint azon ad Is, aki szégyelli bevallani adósságát s inkább fizet kétszeres megadóztatást egy kis álsze- mé>'öin miatt, mig végre mindenét elfizeti.

Hát nem pótadó az, mikor e város lakosainak ősidőktől óta szabad faizási joga volt s e jogot a város, mint község javára elvették tőle, szabad legeltetési joga volt s ma már csak kegyelemből vau valami. Mind elnyelte a községi feltartás szükséglete.

Hát nem pótadó az, mikor a régi szabad faizás helyett kapnak a polgárok egy öl tűzi fát egy forint vágatási díjért, melynek vágása került a városnak 60 krba, s bevesz érte 40 kr- ral többet. 1500 öl után, mint e folyó évve előirányozva van, — 600 irtot. Hát nem pótadó az, mikor a házbirtokosok az utcai gyalogjárót, viz- vezető csatornákat magok készíttetik el, illetőleg az anyagot tartoznak hozzá beszerezni. Hát nem pótadó az, hogy városi közmunka cimen 1885-re 550 frt, 1886-ra 600 frt van előirányozva. Es ezen városi közmunka néven a szakaszbiztosok egész sorát követték el a visszaéléseknek, A szegény emberrel inegmunkaltatták földjeiket, szőlőiket, a hivatalnokoktól pedig beszedtek a városi pénztárba soha be nem fizetett összegeket.

Töröljük el ezeket a névtelen, mellékes önmegadóztatásokat, vessük ki helyette mindenkire szigorúan a nyílt pótadút, az utcák rendezésére és feltartására vessünk ki bizonyos kövezet vámot, mely alól nem bújhatnak ki semmi nemű áru behozok s nem lehet kifogások az egyíorma teher viselés ellen. Ki többször fog fuvarozni a városba idegen árut, többet használván az utat, többet is fog annak rendbehozására, javítására fizetni. Egyéb iránt, ha Beregszász városnak főbb vonalait megyei közmunkával készíttetik, Munkács város épen oly joggal követelheti, hogy kifelé közlekedő főbb vonalai szintén megyei közmunkával tartassanak fen. És akkor városi közmunkánk tetemesen leszálland.

Töröljük el a mellékes, névtelen őnmegadóz- tatásokat és ha szükséges, vessük ki mindenkire egyformán a pótadót; az utcák rendezésére és feltartására vessünk ki bizonyos mésrékelt kövezet vámot, mely alól nem bújhatnak ki semmi nemű gäscheftel foglalkozok s nem lehet kifogások az egyforma teherviselés ellen. Ki töbször fog fuva varozni a városba idegen árut, többet használván a közlekedő utat, többet is fog annak rendbehozására, javítására fizetni. Költségvetésünk folyvást deficittel végződik és mi nem akarjuk észre venni, illetőleg nyíltan bevallani, hogy folyton a tőkét

emésztjük, pedig híjába szégyenkezünk, ezt a valót el kell ismernünk s megakadályozására minél előbb tennünk kell valamit.

Városunk rendezetlen. Utcáink elsülyedtek, ha egy kis boridat mutatkozik az égen, már térdig érő sárban kell lubickolni, a mellék utcákban meg lehetetlen a közlekedés. Ha emelni akarjuk városunkat, első goudott kell fordítanunk a tisz- taságra és jó közlekedése, melyek pedig nálunk egészen hiányzanak. Amit a jó Isten tesz, az meg van téve, mi ugyan eddig édes kevessel járultunk hozzá.

5- ik drb a vásárvám bérlők kérvénye, hogy készpénzbeli biztosítékaikat (cautio) érték papírokkal c erólhessék ki. Az erre vonatkozó határozat a kérvény hátlapján van, mely egyszerű elintézéssel fölösleges foglalkoznunk.

6- ik ügyészi vélemény a vásár és helypénz szedési visszaélések meggátolására, esetleg a Veis Mózes kérvénye folytán a vásárvám szabályzat megváltoztatására vonatkozólag. Hoz ugyan fel okokat a megváltoztatás ellen, de, a mely csak annyit jelent, bogy a szerződéshez ragaszkodik, s végeredményében egyenlő a már fent idézett képviselő testületi határozattal. Ugyan azon merev álláspont, mely utoljára sem mond semmit. Az aláírás febr. 24-et mutat, az iktató szám pedig 22-öt. Azon állításunk igazolására nézve.| hogy e vélemény nem mond semmit, ide jegyezzük belőle a legfőbbet: „ — ha a bérlők visszaéléseket eszközölnek, a törvény útja panaszlóknak nyitva áll, az önllálólag működő bíróság esetleg felsőbb bíróság határozatai felmutatása után a város mint testület és hatóság a panaszlónak a törvény által engedett és megadott elégtétele mellett a város nem fog késni a beigazolt visszaélést a szerződésben kiszabott birsággal és a maga fellépése által is sújtani.“ — Ezekből elsőben és az tűnik ki, hogy képviselőtestület és városi ügyész mit sem akartak tudni a bél lök visszaéléseiről. A 8-ik ponttal kiszolgáltatták a kereskedőket teljesen a bérlőknek, kik a közökben levő szabályzat alapján, melyet a város elöljárósága ily erősen támogatott, vájjon félhettek-e a bíróságtól, melyhez a panaszos felek utasittattak ; második tanulság ezen ügyészi véleményből, hogy a bíróságnak jobban kell tudnia azon szabályrendeletet, melyet Munkács varos képviselő testületé készített, mint magának a városhatóságának. Folytatjuk.

T a n ii g y.

A legközelebbi képviselő testületi ülésben egy véletlenül kiejtett hang lepte meg a jelen volt tagokat. Egy kérdő, felkiáltó jellé változott mi n- denki s várta a kezdet folytatását. A hang elhalt, a folytatás elmaradt, de a megrezgetett érzelem húrjai még folyton mozognak. Provokálva volt a polgármester is, ki, bár szereti beszélő képességét a gyűlésekben gyakorolni, most néma maradt, mint a hal, tette magát, mintha mit sem

„Egy asszonynak két eladó lánya!.,“

— Beszély. —

Irta: Szirti lEPéter.

Kisvárosban feltűnő az, ha valamely magas rangbeli uraság nehány napi szereplés végett irigyelt költekezéssel s rangjához illő kiállítással jelen meg a közepes aristokratia társalgó termeiben. Nem mondunk nagyot, ha állítjuk, hogy az ily egyén, nem annyira érdekeltségből, miut inkább egyszerű kíváncsiságból, kegyeltje lesz féfiaknak és nőknek egyaránt s mindenül egymással vetélkedve igyekszik a nevezetes vendéget saját részire megnyerni s az lesz boldog, kihez gyakori látogatását teszi az ily költekező uras ág.

Ily feltűnő egyén volt Vadbereken egy ifjú uraság, ki magát látogatójegyén Ludberki bárónak mutatta be.

Ifjú uraság s hozzá báró: természetesen felkelthette a kis város lakóinak kíváncsiságát s igyekezett is mindenki az ifjú báró kegyeibe erőszakolni magát.

Nem is volt az olv felette nehéz dolog. Ludberki báróban szemernyije sem volt az aristokrata gőgnek. Olyan leereszkedő egyén volt, ki — mások hiányában — a suszterlegényekkel is a leg- pompásabban elmulatott. — Nem is fejtett ki valami nagy fényt, sőt került minden urizálást.

Tagadhatatlan, hogy e tulajdona folytán az egész város bálványozta; kivált meg a leányos mamák előtt nyerte meg a grácziát.

Néhány napja volt már Vadbereken s ez idő alatt nem tett látogatást és nem is fogadott senkit. Nagyokot vadászgatott a város alatt terülő süni erdőségben, éjelen pedig a mint illik kényelmesen pihent a vendéglő egy külön szobájában.

Folyvást napirenden levő beszédtárgyát képezte Vadberek intelligensebb lakói között az ifjú báró ily feltűnő elzárkozottsága s a mint az már szokás, az ilyes esetekkel szén ben, kezdőnek a találgatások terére lépni s keresni az okot, mely miatt az elzárkozottság történik.

Réviné — egy nyugalomba lépett ezredes özvegye — háza volt ez időben a, leglátogatottabb, annyival is inkább, mert maga Réviné is még viritófzépségü nő volt, kinek arcza távolról sem árulta el életidejének negyvenhetedik számát s e mellett két felnőtt leánya: a szőke Lencsi és a pipacsvirágajku Szeréna kikiáltott szépségekként szerepeltek a városban.

Az estélyek alkalmával könnyű szerrel tudta Réviné a titoktelyes báróra irányítani a beszéd fonalát. Egész éjeken át folyt aztán az ily irányban megkezdett beszélgetés. Réviné nem szakított könnyen kedvencz tárgyával.

— Én nem is hiszem, hogy oly gazdag volna, minőnek mondják! — jegyző meg Vágtelkiné.

— Oh lelkem, már miként gondolhatod azt? . . Tudod-e, hogy a nagy uraknak különös szeszélyeik vannak ?

— Azt tudom, de mi hozta hát ide, ha egyáltalában nem fogad senkit s nein tesz látogatásokat ? .

— Kitudhatja ? Hát ha valami titkos rendőr I ? . szólt közbe Siposné, a jegyző anyósa, kiről város szerte tudta mindenki, hogy közelebbi viszonyban áll a vejével.

— Isten mentsen ilyent még gondolni is ! .. Hehehe! . . Rendőfügynök ! . . Az bizony, valami gazdag pénztőzsérnek a fia, ki házasulandó szándékkal járja a környéket! — jegyzi meg Fürjész Eleonora, ki felette büszke volt arra, hogy a vidéken megjelenő „Ósdi kürt“ czimü lapban valamelyik titkos imádója érzelgős sonettet csinált hozzá.

— És én azt mondom, hogy nagysádtok nem találták el az igazat — vegyült a társalgásba Dr. Kurta, megyei főorvos, egyúttal Réviné házi orvosa.

— Jöjön.-jöjön, kedves doktor úr s világosítson fel minket. A mint értesültem: Ön közelebbi ismeretségbe jött vele.

— Igenis! — hajlongott a doktor. — Csak szerencsémnek tarthatom, ha kegyeltjévé lehetek egy oly magas műveltségű, régi hírneves családból született egyénnek, minő Ludberki báró.

Hát csakugyan báró lenne? — sipitá Vég- telkiné.

— De mondja csak, kedves doktor, — faggató Reviné, — miért oly elzárkózott az ifjú báró? Tudtommal senkit nem fogad s ő sem tesz látogatásokat.

■— Nekem is csak egyizben lehetett szerencsém hozzá s ez alkalommal tudtam meg az okot, mely miatt nehány napig elzárkózik a világ elől.