Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)
1885-03-19 / 12. szám
Legfőbb kötelességünk volna, hogy e nép érzelmét nemzetünk felé tereljük. A ruthén irodalomnak egyetlen orgánuma van hazánkban, az Ungváron megjelenő »Kárpát.» Ez a lap szerény körében megfelel nemzeti hivatásának, úgy de sokkal szükebb körű, mintsem a fentebb jelzett óriási munka teljesítésére képes lenne. A beregmegyei magyar közművelődési egyesület kötelessége yolna Zólyom- megye példájára egy irodalmi vállalat élére állani, mely vállalatnak egyedüli kötelessége volna magyar történelmi munkák átültetése népies ruthén nyelvre, E műveket kiosztani olcsó áron a nép között, hadd ismerné meg belőle, hogy neki e földön kivül nincs más hazája, hogy itt nincs faj-különbség, egyenlő szabadságot élvez minden ember, s hogy az a másik haza, mely ábrándjának világában él, nem hazája, s az az ott lakóknak is szolgaság- tanyája. Erős a hitünk, hogy megyénk hazafias g. kath. papsága buzgó munkálko 'á- sának egész odaadó erejével megkönnyítené a kezdeményezők munkáját. Ekként lehet magunkat megismertetni e néppel, s ha egyszer ismerős inten- cziónkkal, nincs a világnak az a hatalma, mely tőlünk őket elvonhatná. A magyar állam-egységesités nagy eszméjére hivatkozva kérjük úgy a törvényhatóságot, mint a közművelődési egyesületet, ne zárkózzék el ez indítvány előtt; tegye kötelességét s áldásthozó munkájával maradandó emlékoszlopot emel magának az utókor előtt! 'ßassius. VÁROSI ÜGYEK A szervezési szabályrendelet Készítésével megbízott küldöttség eljárása. Városunk képviselő-testülete, a városi tisztviselői állásokat szervezni, rendszeresíteni és qualificatióhoz kötni óhajtván, s igy egy életerős, tekintélyes tisztviselői kart kívánván összehozni, erre vonatkozólag — saját kebeléből -— küldöttséget bízott meg a szabályrendelet készítésével, mely küldöttség a f. év febr. 19-én tartott képviselő-testületi gyűlés elé a szabályrendeletet elő is terjesztette. A közgyűlés ezen szabályrendeleti tervezetet a képviselők közt kiosztatui, közszemlére kitenni, és a f. hó 22-iki közgyűlésen tárgyaltatni rendeltetni. A jelenleg közszemle alatt álló szabályrendeleti tervezet, városunk bel- ős küléletére M uagyfontosságu, hogy annak előlege* elbírálásától el nem vonulhatunk, sőt kötelességünknek tartjuk annak jó oldalait és hiányait kimutatva, azokra a képviselő-testületi tagok figyelmét felhívni. A tel vezet első sorban a ,,s z e m é 1 y e s járandóságokról“ szól. A czim tartalomnak nem megfelelő, mart ez nemcsak az egyes állásokhoz kötött fizetéseket tünteti elénk, hanem a szervezendő uj állásokat is kimutatja. Az eddigi állások közül a közgyáini, gazdai, mezőtúréi, kórh. gondnoki állások, úgy a főerdészi, szakaszbiztosi állások beszüntettetnének. Az uj állások szervezése ellen legkisebb kifogásunk sincsen, mert a kor kívánalmainak felelünk meg akkor, ha egyszer már egy rendszeres, díszes tisztviselői kart teremtünk, de az 1. és II. alkapitányi elnevezés helyett, ezen nagyon lejárt hivatalokat, véve figyelembe, sokkal helyesebbnek, s a hivatal tekintélyét emelőbbnek látnánk, a rend őr tanácsosi elnevezést. Határozottan helytelennek találjuk a gazdai áliás eltörlését, mert ha — mint tudomásunk van róla — ennek eddigi teendőit a 111-ad tanácsnok fogja vinni, úgy ez állásra teljesen qualificált, önérzetes egyént nem találunk, mert igen jól tudjuk, hogy a városi gazdai állás oly functióval van összekötve, mely egy tanácsnok rangjához nem méltó, s tekintélyéből von 'e. Törlendőnek találnánk a polgármesterhez alkalmazandó fogalmazói állást ... és meghagyandó- nak a gazdáit. A tervezetnek ily módosítása folv- tán kapunk egy egészséges tisztikart, ha a városnak évenkint 1260 frt többlet kiadása lesz is, mely összeg azonban közbiztonsági, közrendészeti, és egészségügyi tekintetekből bizonyosan nagyobb és kiszámíthatatlan hasznot fog hajtani városunknak. A tervezet Il-ik része az úgynevezett „nap- dij osztály okról“ szól. Ebből a kificzamitott magyar elnevezésből az olvaso-közönség bizonvo san nem tudja, hogy tulajdonképen mi akar hát e kimutatásban lenni ? . . . miért ís megmagyarázzuk, hogy e táblázatban az egyes tisztviselőknek a város belterületén és határán kivül teendő hivatalos eljárásuk után fizetendő napdij összeo-e van felsorolva, amihez semmi egyéb szavunk nincs, minthogy a tisztviselők, az erdővédek, hajdúk és kocsisokkal egy táblázatba vannak foglalva A tervezet III-ik része a legfontosabb. Ez szól az egyes állásokhoz kötött q u a 1 i f i c a t i ó- r ó 1. Jobb szerettük volna, ha e helyen is a „minősítés“ szó alkalmaztatik. A polgármesteri, I. és II. tanácsnoki állásokhoz kötött qualifícatio, elégséges, hanem a rendőrkapitányi állásnál jelentkezik az első „bogár,“ bár a lapunk 9. számában történt felszólalás alapján, a „3 évi bírói praxis igazolása“ helyett, most már csak „gyakorlati praxis igazolása“ van feltüntetve, tehát: gyakorlati g y ak o r 1 a t igazolása kívántatik. Ezt egyrészről nem értjük, másrészről pedig a rendőrkapitányi állás nem lévén személyhez kötve, nem látjuk át, miért ne volna elégséges csak a jogi pálya bevégzésének igazolása, és illetőleg jog végzettség. A második „bogár“ e czimben a főjegyző minősítése. A törvény csak jegyzői oklevelet kíván, a szab. rend. készitő bizottság' ezzel nem elégszik meg, hanem a főjegyzőtől jogvégzettséget, az aljegyzőtől érettségi vizsgát követel. A törvény határozott rendelkezése ellenében ez meg nem állhat, s igy erre nézve bővebb magyarázat nem szükséges. A harmadik „bogár“ az, hogy a III-ad tanácsnok, I. alkapitány és fogalmazó-irnok egyformán miuősittetik, és míg a fogalmazó Írnoktól érettségi vizsga s gyakorlati képesség igazolásé kívántatik, addig a raigban is magasabb Il-od alkapitáuytóí csak 4 ghnn. elvégzése és fogalmazóképesség igazolása. — ügy látszik, hogy ez a fogalinazó-irnoki állás is kiválasztott egyénnek van szánva, de ha igy is lenne, a III-ad tanácsnok és l. alkapitány közűi mégis csak kiveendő, s mint teljesen felesleges állás törlendő. Igen furcsán vannak a tisztviselői állások is e táblázatban osztályozva, mert — mint fentebb is említettük — a fogalmazó-irnok egy qualificatió alá esik a tanácsnok és kapitánynyal, majd az aljegyző és Írnok után következik csak a Il-od kapitány. Ez nevetséges, s ezen javítani kell. Az utolsó „bogár“ az egyes állások után fizetenoő vagy leteendő biztosítéki összeg. Hogy a rendőrkapitánynak, III-ad tanácsnoknak, Il-od tanácsnoknak, erdőtisztnek, házfelügyelőnek, végrehajtónak miért kell letenni biztosítékot?... ezt nem értjük. Hiszen ezzel kizárjuk a szegény, de képzett embert is!... Hiszen ekkor hát ne kössük az egyes állásokat qualificatióhoz, hanem a pénzhez. Vagyon fogja adni a hivatalt és nem a tudomány! Határozottan ellene vagyunk a biztosítéki összeg letételének, s azt csak is a pénztárnok és ellenőrnél kívánjuk fentartani, és nagyon hisszük, hogy nézetünk a képviselő-testület tagjainak nagy többségével fog találkozni. Az említetteken kívül, a szabályrendeleti tervezetet készitő bizottság fontos és korkövetelte munkát terjesztett a képviselő-testület elé, s most már csak a f. hó 22-iki közgyűléstől függ, hogy akarja-e városunkat a mai kor színvonalára emelni, s tekintélyes, önérzetes, egészséges tisztikart alakítani, s akarja-e városunkban a közigazgatást, közbiztonságot, közrendészetet és köz- egészségügyet biztos alapokra fektetni?! Talán nem csalatkozunk, ha a képviselő-testület tagjainak nemes érzésében és gondolkozásában bízunk ! Vessző. A munkácsi dalegylet is kegyeletének s hazafiui érzületének akart kifejezést adui, midőn f. évi márczius 15-én a Csillag vendéglő nagy termében oly hangversenyt rendezett, mely a nagy nap emlékéhez teljesen méltó volt, s mely mindnyájunk szivében feledhetetlen kedves emléket hagyott hátra. A hangverseny 8 óra után kezdődött s kitünően összeállított műsorozatával három óra hosszáig oly élvezetet szersett a Munkács és vidékéről igen nagy számmal összegyűlt fényes közönségnek, mely a legmagasabb várakozás igényeit is kielégíthette, s szinte sajnáltuk, midőn 11 órakor véget ért. A műsorozat első pontja Huber Károly „Király indulója“ volt, melyet Hubert Lajos né urhölgy zongora-kisérete mellett énekelt a dalárda. A tiszta és biztos ének, s a teljesen egybevágó, szabatos előadás nagy sikert aratott, melyet csak fokozott a Hubert Lajosné urhölgy korrekt zongora-kísérete, s méltán megérdemelték a felhangzó lelkes éljenzést és tapsokat. A második pont Hubert Lajosné úrnő zongora-játéka volt, ki Erkel Ferencz „Hunyady László“ czimü dalművének indulóját játszá. Már első fellépésénél is láttuk, hogy nem közönséges mű-erőt rejtenek azok a rózsa-ujjacskák, a másodiknál pedig meggyőződtünk róla, hogy egy kész művésznővel van dolgunk; ki Erkel e nehéz stylu darabját oly preczizitással s kitűnő technikai ügyességgel adta elő, hogy a közönséget szűnni nem akaró taps-viharra ragadta. Ezután Farkas Imre ur Császár Gy. „Kunok“ czimü dalművéből adott elő egyes részleteket hegedűn Barka es Ilon a kisasszony zongora-kisérete mellett. Régi kedvencz hegedűsünk még mindig nem veszített ügyes játékából, még mindig szívhez szólnak száraz fájának húrjai; kár, hogy oly ritkái, van alkalmunk benne gyönyörködni. A hegedű-játékhoz méltó volt a zongora-kíséret, mely azon reménynyel kecsegtet, hogy B M'kács Ilona kisasszony hangversenyeinknek kedvencz szereplője lesz. Játéka tiszta, kellemes. A „ megujrázott“ előadás után Kassie s Etel urhölgy lépett az emelvényre s Hubert Lajosné úrnő zongora- kiséreténél éneklé gyönyörű csengésű, és a szív húrjain játszó hangjával Verdi „Mignon“-jának néhány áriáját, s a lelkes „hogy volt“-okra — gyengélkedése daczára — még egyet kellett dalolnia. Fazekas Béla ur Arany .János „Koldus honvéd“ czimü mély kedélyű, sarcasticus költeményét hatással és mély érzéssel szavalta. Hatodik pont volt „Kora tavasz“ Mendelsohntól, vegyes kar, melyet a közönség nagy érdeklődéssel várt, s várakozásában n m is csalódott, mert a csak rövid idővel ezelőtt összejött vegyes k a r — különösen a hölgyek fáradhatatlan buzgalma és szorgalma folytán — oly szépen megfelelt nehéz feladatának, hogy önkénytelenül is tapsra ragadta a hallgatókat. Ezzel a műsorozat I. része véget ért. A II. részt főtiszt. Demjanovics Endre dolhai főesperes ur nyitotta meg. Régen ígérkezett már zongora-játékát városunk közönségének is bemutatni, de közbejött akadályok miatt mindig elmaradt; most aztán helyrepótolta a mulasztottakat, mert „Visszaemlékezés 1848-r a“ czimü, saját szerzeményű remek darabjával egészen elragadta a hallgatóságot: öt is megujrázták s ekkor a közönség viharos tetszésnyilvánításai közt bekoronázta e művészi előadását a „Rákóczy induló''-val. Ép ily sikert aratott Freund L. ur is hegedüjátékával. „Troubadour fantasie“ Al- lardtól és saját szerzeményű „Magyar rapsodiá“- jával, melyeket határozottan virtuozitással adott elő, Hubert Lajosné urhölgy zongora-kisérete mellett. Ezután K a b á c z y Mihály ur énekelt néhány népdalt érzéssel. Hangja erőteljes és tiszta; szorgalommal és kitartással szépen kiképezheti. Utána Demjanovics Theo do z ur játszott magyar népdalokat szintén Hubert Lajosné úrnő zongora-, és Valla Lajos ur hegedű-kísérete mellett, majd egyedül. Mindnyájan megérdemlett tapsokban részesültek. Végül egy érdekes újdonsággal lepte meg a dalegylet a közönségéi, Lányi Ernő országos hírűvé vált „Kossuth nótá“-jával. Csak úgy sirt az ember lelke, midőn a ielkesült dalárok igaz érzelemmel rázendítek : Mi neked fáj, nekünk is fáj, Könnyünket viselni bajos: De istenünk segitni fog . . . Ne sirj, ne sirj Kossuth Lajos! Ezzel a hangverseny a közönség lelkesült éljenzése és tapsai közt véget ért. Mindenkiről megemlékeztünk már a szereplők közül, csak
