Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)

1885-03-05 / 10. szám

tányosság mindenkor helyet találnak la­punkban és védelmére kelünk, akárhonnan jöjjön is az. A lap anyagi oldalát illetőleg min­dennemű intézkedésre nézve Kozma László belmunkatárs- volt szivés a fáradságos munkát magára vállalni, s*ez időtől kezdve a dologi kiadásokat teljesíteni. Tisztelettel tudomására hozzuk tehát az olvasó-közönség­nek, hogy a megrendelések, előfizetések, hirdetési dijak egyenesen és kizárólagosan csak Kozma László urnák czimeztessenek, a lap szellemi részét illető közlemények pedig a szerkesztőségnek. Munkács, 1885. márczius 3. 'Gsomár Jstván. Az nj .telekkönyvi törvény és a körjegyzők. Nap-nap után reménykedik, sovárog a kör­jegyzők egyeteme, hogy súlyos helyzetének javí­tására rászánja magát a törvényhozás; izzad, fárad, öli magát erejét felülmúló munkákkal, nyo­morult fizetésért, nem zajong, nem csinál oppo- sitiót elhanyagoltatása miatt, pedig nagy számánál fogva sokat nyomna szava a latban, összetartás és együttműködés által, csak vár, tűr; néha-néha emeli fel szavát, a mely rendesen nem jut tovább a megye terménél, hol rendesen elvész a renge­teg közöny óriási pusztaságában. Különben ideje sem engedi, hogy saját ügyei előbbvitele czéljából kitartó munkálkodást fejtsen ki. ha iró-asztala mellett terveket kovácsol egyleti élet élénkítésére, mint rém tűnik fel előtte mindjárt a hatalmas kormány leghatalma­sabb képviselője, az adófelügyelő; ennek a szak­mának rabja a jegyző teste, lelke, ez az iszonyú zavaros és végnélküli adó-munkálat teszi képte­lenné minden nemesebb eszme kitalálására. Mert hogy a körjegyzők helyzetének javí­tásával komolyan kezdett foglalkozni a közvéle­mény képviselője, a napi sajtó, erős volt a hitünk, hogy ezentúl komolyan hozzálátnak az illetékes körök ez osztály átalakításához, vártuk, hogy ha még állami jellegűvé nem teszik is ez időben a körjegyzői hivatalokat, de a fizetésnek a munka arányábani felemelését,szükséges munkaerőt s helyes munka-beosztást nyerni fogunk, reméltük, hogy ily intézkedések által helyesebb mederbe térítte­tik a községi közigazgatás, s addig is, mig az autonomikus bilincsektől megszabadittatunk, a jelen rendszeres rendszertelenségnek, s lehetetlen gyorsasággal követelt munkahalmazokm k, az állami közigazgatás javára vége szakittatik. Ámde a magas kormánynak méltóztatott akként intézkedni, hogy mindezen szép remények maradjanak hiú ábrándoknak, csalóka ködképek­nek, melyeket egy törvényjavaslat seperjen el a föld színéről a jámbor óhajtások boldog hazájába! Az a törvényjavaslat ugyanis, melyet az igazságügy miniszter ur f. évi január 19-iki kelet­tel „a telekkönyvi betéteknek a föl d- adóköny v és az állandó kataszter adataival megegyező szerkesztésé­ről é s a telekkönyvi r e n d e 1 e t e k pót­lásáról s m ó d o s i t á s á r ó 1" a képviselőháznak beterjesztett újabb bizonysága annak, mennyire nem méltányolják maga abh körökben a kör­jegyzők jogos panaszait. Midőn a községek rendeléséről alkotott tör­vény tárgyaltatott, azon ellenvetés hozatott fel a közjegyzői fizet :s mini ináljának meghatározásával szemben álló ellenzék ellen, hogy a falusi jegyző­nek a mellékes jövedelme lehetővé teszi a 400 frt fizetésből való megélhetést, és most a telek­könyvek rendezéséről szóló törvényjavaslat 68. §-a megfosztja a községi jegyzőket mellékes jövedel­mük nagy részétől, a telekkönyvi okiratok szer­kesztésétől. A községi jegyzőtől megkövetelik, hogy minden oly társadalmi mozgalomból, melyek köz- czé ra indíttatnak, ki ne vonja magát, hogy nyílt házat tartson, a látogatásokat tevő tisztviselők s hivatalnokokkal szemben vendégszeretetet gyako­roljon. községében imponáljon, oly anyagi helyzet megteremtésével, mely tiszteletet parancsoljon az általa betöltött állásnak, és mindezt tegye évi 400 frt fizetésből. Már hogy mindazon feltételek­nek megfelelhessen, mit egy jegyzőtől, állásánál fogva méltán megkövetelnek, ezen nyomorúságos fizetésből, nem tudjuk még csak elképzelni sem! Vannak az ország egye- vidékein oly jegy- zőségek, hol a jegyző fizetése oly tisztességes a természetbeni szolgálmányokkal együtt, hogy mel­lékes jövedelem nélkül is rangjához illően meg­élhet; de bizony nálunk, ha azon kis javadalma­zás, melyet magán-okiratok szerkesztéséért élve­zett, megvonatik tőle, nem élhet meg, ha csak meg nem vonja magától a legszükségesebbeket is. Am legyen, ha az ügyvédek és kir. köz­jegyzők helyzetének javítása "zéloztatik a kormány által, vonják meg a községi jegyzőktől a magán­okiratok szerkesztésének jogát, nem sokat törő­dünk vele, de akkor javítsák fizetésüket, úgy, hogy megélhessen belőle, mert egyik osztályt tá­mogatni a másik kárával, enyhén szólva, igazság­talanság s az emberi jogokkal ellenkező cselek­mény. Hiszen olyan szándékot nem tételezhetünk fel egy kormányról, mely tisztakezüségéuek any- nyiszor adta fényes tanujelét, hogy szentesitett törvényeivel proletárokat, kaputos tolvajokat és sikkasztó tisztviselőket akarjon teremteni! Pedig a nélkülözés, a nyomor rósz tanácsadó, s gyakran ragadja az embert oly tettek elkövetésére, melyek­től a jólétben undorral borzadna vissza. Higyjék el uraim, hogy könnyű a bőségben becsületesnek lenni, de nehéz megtartani a spártai jellemet, ha beteg nő, siró gyermek szükségről panaszkodnak, s a nyomor es ntváz kezével kopogtat az ablakon ! Kevés megyéje van Magyarországnak, hol a községi jegyzők oly szomorú anyagi helyzetben volnának, mint Beregmegyében. A megye kor­mányzó fél-fiaiban megvan a jóakarat, hogy az oly gyakran mutatkozó korrumpált viszonyoknak szakavatott és becsületes egyének alkalmazásával véget vessenek. Szándékuk jó, de törekvésüket csak úgy fogja siker koronázni, ha az anyagi vi­szonyok javítása elől sem zárkóznak el. A telek­könyvek rendezéséről alkotandó törvény ismét egyik ösztönzője úgy a megye közönségének, mint a jegyzői egyletnek, hogy a körjegyzők fizetésének javításához komolyan hozzá lássanak. Az a sok fegyelmi vizsgálat, mely a közigazga­tási hatóságnak óriási idgjét rabolja el, annak a jele, hogy a mostani állapot tarthatatlan. Adja­nak tűrhető megélhelést, s azok a szomorú fel­függesztő rendeletek kimennek a divatból. Különösen megyénkben áll oly rósz lábon a közigazgatás, hogy ha a jegyzői egylet és a megye radikális javításokhoz nem lát, az az idő, midőn a törvényhozás átlátva a már par iculáris rendszer káros voltát s egy égesiteni fogja a ha­talmat és rendelkezési jogot, csak romját találja a községi közigazgatásnak, melyet aztán Isten tudja mennyi év és kitartó munkálkodás fog ismét kerékvágásba hozni 1 A jegyzői egyletet illeti a kezdeményezés, elvárjuk, hogy saját érdekében mindent megtesz, s lesz benne elég erély jogait felsőbb helyeken is érvényesíteni. Uszkay Bálint. A „Slovo“ jubileuma s a Csernekhegy. Van egy rusophi 1 irányú lap Galicziában, a „Slovo,-1 ez ülte meg a napokban huszonöt éves jubileumát. Az egész lap olvasó-közönségé­vel élhet felőlünk addig, mig egy veréb lesz e világon, őrjönghet utolérhetetlen ábrándok után, jubileálhat százszor, semmi közünk az egész ban­dához, és ha most ez alkalommal kénytelenek vagyunk e lappal foglalkozni, mentsen ki ben­nünket a következő két ok: Először, mert e lap államellenes tanok hirdetése miatt kitiltatott Ma­gyarország területéről, és másodszor: — s ez a egfőbb ok, — e lapnak, melynek kitiltását jónak látta a mi toleráns kormányunk is elrendelni, nagyszámú görög katholikus pap munkatár- sai között van egy olyan, ki megyénk te­rületén lakik. Ezen körülményhez álláspontunknál fogva, melyet e lap keletkezése óta elfoglaltunk, van egy pár komoly szavunk, annál is inkább, mert ezen megyénkbeli rusophil munkatárs nem más, mint a hazafias, magyar szellemű Mikita Máté vezetése alatt levő csernekhegyi zárda főnöke, Králiczky A natol. Egy fecske nem csinál nyarat, s mi sem bazárban találkoztak a véletlen segélyével. Juanita anyja oldala mellett keztyűket választott; Rafael szintén keztyüt kért, még pedig éppen 5 és fél számút. A comis ugyan hitetlenül rázta fejét, de ez a hadi taktika az ifjút imádottjának közelébe hozta, és titokban azt súgta neki: „beszélnem kell önnel!“ „Szívesen,“ volt a válasz, és e boldogitó szó következtében Rafael feje fölött megnyilt a boltozat, és ő oly közel látta a mennyországot maga fölött, hogy azt kezeivel elérhette. Látszó­lag utána is nyúlt, de a comis prózai felfogásá­ban úgy értelmezte ezt a mozdulatot, hogy teljes erejével kezdte a szálas ifjú kezeire a piczi kez­tyűket felhúzni. Rafael urat mutatom be neked mamám, kiről már sokat beszéltem, és kinek leveleit ol­vastad ! — — — Rafael az égből esett le, és szeretett volna a föld alá bújni, de a Magasius padló,a nem sülyedt el oly készséggel, mint előbb a tető szétnyílt fölötte. A fiatal ur fülig pirult; a comis úgy rán­gatta a keztyűket, hogy ropogtak. Donna Juanita bájosan mosolygott, és a „Mama“ következőleg beszélt: „Örülök Rafael ur, hogy megismerhettem. Látogasson meg mielőbb, mert önnek fontos mon­dani valója lesz énnekem- — Es ezzel a két hölgy magára hagyta Rafaelt gondolataival, keztyűivel, és a keztyűhuzásban elfáradt comis-sal és mo­solyogva távoztak. És Rafael föltette magában, hogy másnap reggel legalább is — Munkácsra utazik. De azért másnap délutá mégis csak kopogtatott Donna Juanita ajtaján. Azok a csodás fekete szemék igen mélyen égették be szivébe magukat. Ö ugyan egészen másként gondolta a kifejlett, mint az egyszeri nyárspolgár a „Rosa Dominót,“ de végre is jó arczot kellett vágni a kelletlen játékhoz — — — és Juanita valódi kincs volt! hogy is gondolha­tott ő egy pillanatig is egyébre ? — Lelkében szemrehányást tett magának azokért a szerényte­len levelekért, a melyeket frivol hangon mert Írni hozzája. Valódi szerencse volt, hogy ő leányos ártatlanságában, szerelmének tisztaságában nem kétkedett — — — — Ha tudnák a nők, mennyire előnyös az rájuk nézve, ha a férfiakat nem értik meg azonnal. Most már elvolc tökélve a szép leányt sze­relme, hűsége és kitartása által megnyerni! — kész lett volna hét évet szolgálni a szép Juanitáért, mint Jákob szolgált Ráchelért — — — és ezzel kopogtatott ajtaján. „Szabad!“ Ah! Isten hozta Rafael ur! Fog­laljon helyet. Úgy. Elfogadom ajánlatát! — — Már sürgönyöztetn férjemnek Amerikába. Minden pillanatban várom válaszát, mely biztosan bele­egyező lesz — — — — a dolog tisztában van, ön megkapja leányomat. „De asszonyom —- — — —.“ „Kérdezősködtem kegyed felől. Kegyed jóra- való tisztességes ember, mint festő fényes tehet­ség, nagy jövővel — — — leányomnak tetszik, nekem rokonszenves — — — — Mikor legyen az esküvő ?“ „De asszonyom — — — —.“ „Már néztem csinos lakást számukra, a mely­hez műterem is van épitve, az Abbenue de Vil— liers-ben — — —. Ötezer frankért évenkint — — csekélység! „De asszonyom — — — —.“ „Legyen nyugodt, leányom gazdag, nagyon gazdag! — — — Harminczezer frankot adok vele évenkint.“ „De asszonyom — — — —.“ „Mikor legyen az esküvő ?“ „De kérem — — — —.“ „Természetesen, minélelőbb !?“ „De kérem — — — —.“ „Ez rendben van! Csókolja meg menyasz- szonyát. Erre aztán meg sem kísérlett Rafael ellent­mondani — de úgy tett, a mint kívánták. Ez volt az első csók, a melyet a jegyesek kicseréltek, és egyszersmind — az utolsó is. Ez a dolog annyira szép volt, hogy bökke­nőjének biztosan kellett lenni. A spanyolok ugyan azt állítják, hogy ez spanyolos — spanyol felleg­várak — — — — A mi fiatal barátunk is annak vette, miután gondolkozott felette, mert csakugyan elutazott Dieppébe — - — — vagy talán Munkácsra ? Donna Juanita pedig újra férjet keres.

Next

/
Thumbnails
Contents