Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)
1885-06-11 / 24. szám
24. szám. Munkács, 1885. junius hó 11 II. évfolyam. —#-'#—#— t t I 3K f 4 T t t <é> Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél : minden egyes sző után i kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Kiemelt diszbetiik s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint, minden négyszög ctméter után s kr. számit tátik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. &-#—#—#—#—;k-^~—#-—^—#-38 Ta^^a-da-lz^i-;, gasdasá,gi> ssiapirodalműi fc^otilap« Munkács város hivatalos hirdetéseinek« a „munkácsi szinligy-gyámolitd-, és a munkácsi önkéntes tüzoltó-egyesületeknek“ közlönye. Minden a lap szellemi részét illető közlemények a „Munkács“ szerkesztőségéhez; előfizetési, hirdetési dijak és közlemények a kiadóhoz küldendők. Felelős szerkesztő: Csomár István. A Munkács“ t. olvasó-közönségéhez. Körülményeim oda kényszerítettek, hogy Munkács városból elköltözzem, s igy, tekintve hivatalos elfogialtatásomat és lakásom távolságát, nem felelhetek meg azon kötelezettségnek, mit egy társadalmi lap szerkesztése egy emberre ruház; minthogy oly helyet elfoglalni, minek valaki, helyzeténél fogva meg nem felelhet, nézetem szerint jogbitorlás, e szempontból kiindulva, kénytelen vagyok a »Munkács« szerkesztőségétől megválni. Munkács város és vidékének társadalma oly sok szivességet, annyi jóakaratot tanúsított e vidéken tartózkodásom ideje óta irányomban, hogy én azt, tőlem telhetőleg, némileg is meghálálni kedves kötelességemnek tartom, és mert e lap keresztelőjen szerencsés lehettem ott lenni, s létrejövésében nekem is van egy parányi részecském — e lapot, mint munkatárs, elhagyni, mig megindításakor kitűzött irányát el nem hagyja —- nem fogom ; sőt nagy örömömre fog szolgálni, ha Munkács város és vidéke érdekeinek ez utón továbbra is, csekély tehetségemmel szolgálatot tehetek. Állandó tisztelettel vagyok Rákoson, 1885. julius 8. Vszkay ^Bálint. Budapestről. 1885. junius 3. (A kiállítás. — Trefort Ágoston akadémiai elnök. — Rezső trónörökös az akadémia közgyűlésén. — Vizsgák.) Már a múlt alkalommal említettem, hogy a főváros a kiállítás megnyitása óta szokatlan képet öltött magára, mely kép fokozódó mértékben mind jobban kidomborodik. Sóba még nem volt oly mozgalmas, élénk élet itt mi nálunk, mint a minő manapság van. Az utcákon, főleg a divatosabb és nagyobb utcákon, kora reggeltől késő estig folyton nyüzsög az emberraj, úgy, bogy hamarjában azt hinnők, hogy valamely utcából processio jő élénkbe, Budapest jelenleg tagadhatlanul világvárosias jelleget öltött fel. Magától értetik, hogy mindezt a kiállításra felránduló vidéki közönségnek köszönheti. A fővárosi ugyanis csakhamar betelik az újdonsággal, azután közönyös tekintette] fut dolga után. Nem úgy a vidéki, a kinek minden új, szokatlan; aki szeret mindent aprajára megszemlélni. Valóban hősiesség kell azokhoz a fáradalmakhoz, melyeket itt a vidéki ember kiáll. A tartózkodási idő a legtöbbjénél rendszerint rövidre lévén szabva, gyorsan mindent akar látni és élvezni, minek következtében kora hajnaltól öreg estig folyton talpon van. A beregmegyei községi közigazgatás. Nem dicsekedhetünk vele, hogy egész Magyarországban csak egyetlen törvény hatóság- területén is valami virágzó állapotban lenne a községi közigazgatás, mert hol az anyagi jólét annyira-mennyire megadatott is mint a községi *élet legfőbb tényezője, a jegyző részére, szabályozatlan a munkakör; meghatározatlan a hivatalos kötelesség, de, hogy szellemileg és anyagilag oly elhanyagolt, mostoha helyzetben lennének a községi jegyzők, mint nálunk, alig hisszük, vagy ha van is, kevés hely lehet hazánkban, hol annyira negligálnák a megye irányadó férfiai azt az intézményt, mely alapját képezi az állami közigazgatásnak. A községek rendezéséről alkotott törvény életbeléptetése alkalmával úgy eszközöltettek a kerület beosztások, hogy ezen munkálat szervezője — lehetetlen, hogy sejtelmével is birt volna azoknak a kötelességeknek, melyek a körjegyző ügyköréhez tartoznak. Vagy ugyan mondja meg minden elfogulatlan szakértő, lehet-e helyesen közigazgatni egy 24 községből álló s iszonyú utakkal biró jegyzői területet egyetlen «embernek, egyesítse bár magában a legkitűnőbb szakképzettséggel párosult vasszorgalmat?! És nálunk ily jegyzői kerületek vannak, népes községekből is 5—ő—7 vagy több csoportosíttatott, s adatott ily roppant munka teljesítéséért 400 irt nyomorultul űzetett évi bér! Természetes következése volt e »rendSzinte reszvíttel tekint az ember egy-egy ilyen alakra, midőn fáradtan dűl valamely székre, hogy pár percig kéjérzettel adja át magát a nyugalomnak ; de csakhamar folytatja sétáját. Utcák, terek, vendéglők, kávéházak, színházak és egyéb mulatóhelyek ti Ive vaunak most vidéki közön éggel. S ez nagyon jól vau igy. — Nekünk csak egy fővárosunk van, de az aztán igazán szive, központja az egész országnak. E fővárosnak szépnek, nagynak, hatalmasnak, gazdagnak kell lennie, mert c ak igy játszhatik vezérszerepet az egész országra nézve. Már pedig gazdag-ága forrásait egyedül a vidék, az ország táplálhatja, s nevelheti folytonosan. Boldog a mi fővárosunk, hogy e célt iermé- sze-es úton érheti el. s nem kell oly keserves tapasztalatokat megérnie, mint a mesterségesen nagynak fentartott Béc-nek. Apropos Bécs ! „Welche Wendung durch Gottes Fügung-!“ mondhatnám Vilmos császárral. Az a Bécs, mely magán kívül senkit nem ismert, s csak kicsinylő mosolylyal beszélt a monarchia többi városairól, 111a intéző köreinek testületéivel lejön Budapest „fő- és székvárosba,“ hogy baráti kezet nyújtson a „fiatal testvérnek “ — Soha annyi eszem-iszom, dinom-dánom, testvéri ölelkezés, testvéri csók nem esett, mint azon rövid napok alatt, melyekben a bécsi községtanác \ és a bécsi Írók köre Budapesten időztek. Az igaz, hogy a magyar ember ezúttal is kimutatta hagyományos vendégszeretetéi, de a bécsieket is valóságos rajongás szállta meg, látván Budapest nagyszerű haladását s látvána fejlett magyar munka oly kitűnő sikerültét, a minőt a kiállítás nyujszer«-nek a fegyelmi vizsgálatok szakadatlan láncolata, a sok jegyző-változás s a községi élet elposványosodása. Hihetetlennek tűnhetik fel az ismeretlen előtt, de szomorú valóság, hogy Beregmegyében községi élet nincs s azzal az örvendetes fejlődéssel, meiylyel a magyar társadalom újabb alkotmányos életünk ideje alatt gyors fokozattal haladt — a községek lépést nem tartottak, ha csak azon körülményt nem tekintjük fejlődésnek, hogy az újabb- újabb törvényekkel* miniszteri rendeletekkel több-több teher rakatott a körjegyző vállaira. Ahol az egyleti élet virágzó volt, hol a körjegyzők felemelkedtek hivatásuk színvonalára, amit az állam elmulasztott, igyekeztek a törvény korlátain belül törvényhatósági úton helyrepótolni. Nálunk az egyleti élet pangott, s annyira nem bírták felfogni a működni hivatott tagok a körjegyzői egylet fontosságát, hogy egy időben már komolyan foglalkoztak az egylet tisztviselői annak feloszlatásával. Hála a gondviselésnek, e szégyen nem esett meg a beregmegyei körjegyzők testületén 1 elkinlódott mostanáig, amidőn az egylet elnöki tisztének viselésére sikerült megnyerni megyénk szeretett alispánját, Jobszty Gyula urat, s végre-valahára egyletünk, még eddig soha nem látott virágzó kor hajnalát érte meg. Az egylet tevékenysége a körjegyzők érdekében kétségkívül nehezebb, mint volt az egylet megalakulása idejében, kezdetben a körjegyzők egyletét, mint fejlődő gyertott. — A toasztok, testvéri ölelkezések, baráti biztatások elmúltak. Adja a magyarok Istene, hogy e békekötés igazán őszinte és tartós legyen, mert ennek Magyarország tagadhatatlanul nagy hasznát venné. Hiszen a külföld még ma is nagyrészt Becs szemüvegén át lát bennünket, s aminő színeket mutat e szemüveg, olykép hangzik az Ítélet is. Szóljak még valamit a csehek fogadtatásáról ? Nagyon rövid leszek. A magyar ember, ha szeretetét kiakarja fejezni, nem tesz különbséget semmiféle náció között, s nem tett jelenleg sem. Miután nyelvükből magam is értek valamit, a saját fülemmel hallottam, amint két cseh ember a kiállításon dythirambusoka.t zeugedezett rólunk. Csak vigyék is jó hírünket a hercini-szudetai bércek közé. Legyen inkább száz dicsérőnk, száz irigyünk, miit egy sajnálkozónk .... Idegenek, a szó valódi értelmében vett külföldiek is mind nagyobb számmal látogatnak el fővárosunkba, s úgy vaunak vele, mint az az ember, ki hirtelen valami nagyon szépet felfedez. A külföld eddig nagyobbára félművelc, hordákkal megrakott országnak képzelte Magyarországot, fővárosát pedig Merv-féle nagy falunak. Gondolhatni már most azt a meglepetést és elcsodálko- zást, midőn Budapest útcáira lép, s midőn a kiállítás képén oly gyökeresen kiábrándul. Osztatlan az elismerés és dicséret, meiylyel az idegen fővárosunknak és hazánknak adózik. Akinek külömben ép esze és érzéke van, nem is tehet egyebet. — A sok idegen között különös emlitést érdemel a spanyol iutasnő udvarhölgyeivel, aki több napig
