Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)
1885-06-04 / 23. szám
23. szám. Munkács, 1885. junius hó 4. II. évfolyam. —#--#—#—'■&-%—#—#— ^ E^dfl^ ^ ^ ^ ^ ^—%■—■#— pI'á3^^a.dLQ.Ix^i.i«? gagídasagi> azsépirodalr5ai feo-feil^p. »Munkács város hivatalos hirdetéseinek« a „munkácsi szinügy-gyámolitó-, és a munkácsi önkéntes tüzoltó-egyesületeknek“ közlönye. Minden a lap szellemi részét illető közlemények a „Munkács“ szerkesztőségéhez; előfizetési, hirdetési dijak és közlemények a kiadóhoz küldendők. Felelős szerkesztők: Csomár Istv á n. U s z k a y Bálint. Közművelődési egyesületünk. (K.) A magyarság széles e világon elszigetelten áll, körülvéve a germán és szláv népek millióinak özönétől, miként a parányi sziklasziget, Helgoland, az éjszaki Óceán végtelenében, melynek hullámai minden oldalról szüntelen nyalják és csap- dossák. € E szavak hangzottak el égy tudományos társulat elnökének ajkiról akkor, midőn a külviszonyok komoly és veszélyt sejtető felhőkkel boriták el a haza egét! Szerencsére megváltozott minden, a nehéz idő ha nem is baj nélkül múlt el egészen, de a katasztrófa, mely árnyát oly ijesztően vetette előre, nem következett be. A munka, a művészet, a tudományos haladás terén lázas izgatottsággal tör előre a nemzet. A királyi szó bevezette a magyart a művelt nemzetek nagy családjába, s a harc, mely az évszázados mulasztások miatt nehéz és izzasztó vala •— a munka, az ipar terén is — meg lett nyerve. Mintha villanyfolyam járná át a nemzet testét, a politika sokszor kíméletlen vitái is elnémultak, s a pártok letéve a a fegyvert, közös'Wővel működnek a nemzet örömét háboritlanul kedvessé és kellemessé tenni. A kis Erdély idegen és barátságtalan népfajok közé ékelt maroknyi magyarsága kitűzi a zászlót, s harcra kél nyelvünknek s nemzetiségünknek megmentésére. A szellem harca kezdődik itt, a műveltség üzen hadat a műveletlenségnek, s az államalkotó és fentartó faj megakarja mutatni életképességét, s azt, hogy kikkel eddig megosztó a politikai egyenlőség áldásait, felemeli magához, s a műveltség útján beviszi őket a haladás és műveltség szentelt csarnokába Nem nyers erő, nem pöffeszkedő gőg, nem nyegle hánya-vetiség, hanem egyenes és határozott nemzeti öntudat nyilvánul e mozgalmakban. Nem érdekelnének-e minket is ezek a művelődési mozgalmak? Hiszen nekünk is vannak feladataink, s talán az út elejét már túl is haladtuk, s közművelődési egyesületünk csendesen, zaj nélkül működik. De a működés nemes iránya mellett egygyel nem lehet megelégedve a beregmegyei közművelődési egyesület , és ez: a pártfogás a közönség részéről. Esdő szavunkat emeljük fel azért e helyen is, kérve minden igaz, hazáját szerető egyént, hogy e nemes célú társulatot anyagilag gyámolitani, s mint tagok az egyesületbe lépni szíveskedjenek. Augusztus hóban Munkácson tartja közgyűlését a társulat, fogadjuk annak lelkes vezetőit tisztelettel, s érdeklődésünkkel mutassuk meg, hogy alaptalan a vád, hogy Munkács és vidéke nem pártolják eléggé a társulat működését. Ne legyen a felvidéken lelkész, tanító, intelligens ember, ne legyen uradalmi tisztviselő, ki fillérét ne tegye ez oltárra, melyen a közművelődés, a magyar nem zeti nyelv s érzelem tüze ég. Többet ér a tett a sok beszédnél, a tettel mutatott hazafias áldozatkészség, minden lelkes dik ciónál szebben beszél. A mi munkánk ne lázas erőfeszítés, hanem szakadatlan tevékenység legyen, nekünk nincsenek ellenségeink, a mi munkánk támaszt talál már 5 4 állami iskola áldásthozó működésében, az államkormány atyáskodó szeretete e téren legszebben megyénkben nyilvánul, s csak a társadalom maradna e hátra, csak az ne fogná fel, hogy kötelessége ez irányban nagy horderejű és fontos ! Mi hisszük, reméljük, hogy Bereg- megye felvidéke a munkácsi uagy gyűlésén a közművelődési egyesületnek megfogja mutatni érdeklődését, mit ha nem tenne meg, úgy igaza lesz a jeles Írónak, ki azt mondá : hog-y amely nép mint nemzet élni akar, annak léteiéért küzdeni, tűrni, fáradni, áldozni kell, ha ezt tenni rest vagy közönyös, ha maga elejti ügyét, ha cserben hagyja szellemi munkásait, nem méltó arra, hogy megéljen. Élelmezési ügyünk és a köztisztaság. A nap nap után megújuló panasznak adunk kifejezést a következő sorokban: Élelmezési ügyünk nagyon gyenge lábon áll, a rendőrség felügyeletét, ellenőrzését sehol sem tapasztaljuk, pedig ha valahol erélyesnek kellene lennie, akkor e téren van helye, mert itt az összes lakosság nagyon fontos érdekeiről van szó. Tudjuk, hogy sok a teendő, tudjuk, hogy a IHa- 'b'ű.'bájos szemed . . Ha bűbájos szemed Mosolygva rám tekint. Felejtem, a mi itt Keblemben dúl, — a kínt. Mosolygj szép kedvesem, Édesen, kedvesen — Mosolygj, nevess mindszüntelen, Lelkem, szivem, szerelmesem !-------Sz ép «czingiling» szavad Úgy mámorit, hevít : Lüktetve ver szívem — Nem bírja élveit. Csevegj szép kedvesem, Édesen, kedvesen — Csevegj, csevegj mindszüntelen. Lelkem, szívem, szerelmesem !-------Sz eretlek én nagyon, Kimondhatatlanul • Szivem csak érted ég Csak véled boldogul. Szeress szerelmemért, Szeress szerelmedért — Szeress, szeress mindszüntelen, Lelkem, szívem, szerelmesem !-------Ki s cukros ajkadról Egy édes csattanás — Égi élv, a minőt Nem nyújthat semmi más ! Lágy csókod ajkamon Érzem már, angyalom — Csókolj, csókolj mindszüntelen, Lelkem, szivem, szerelmesem !-------Ta rnócy Tivadar. Fővárosi tragikomédia. * — Megtörtént. — Marosy Auréllel, a főváros egyik előkelő, széles körökben ismert alakjával nemrég olyan furcsa dolog esett meg, mely még most is élénken foglalkoztatja a beavatott köröket s valahányszor szóba kerül, mindannyiszor nagyobb azoknak a száma, akik az eseten majd agyonkacagják magokat, mint űzőké, akik szánakozással emlékeznek meg arról a szegény asszonyról, aki ez eset következtében kikerült oda a kere- pesi úti temetőbe csendes álmot aludni. Ez az asszony nem volt más, mint a mi hősünk hites élettársa. / De hát mit is tehetett róla a mi Aurélünk, hogy nein akart oly gyorsan megőszülni a haja, mint a feleségéé? Aurél fején még csak itt-ott mutatkoztak egyes ősz hajszálak, a felesége meg olyan ga- lambősz volt már, hogy a világ összes hajfestő szere sem segített már rajta. Angelikát — igy hívták az elhunytat — nagyon bántotta a dolgok ilyetén állása, annyival is inkább, mert a saját ősz fejének semmi vonzóerőt sem tulajdonított, s alapos oka volt félni, hogy férje szivében tilos láng lobbant fel, mert félnapokat is ott töltött a Vékiék házában a szép Anna társaságában. . . . Azért is megfosztom szép fekete hajától 1 Ha nem akar megőszülni, legyen kopasz; gondolta magában, s ha férje otthon volt, minduntalan neki esett s majd hogy fel nem falta szeretetével. s a ravasz asszony jól tudta, hogy mit tesz. Ahányszor férjét megcsókolta, miud- annyiszor kitépte néhány hajszálát, de mindig a feketéjéből. Aurél mindannyiszor érzett ugyan fájdalmat, de hát hogyan is gondolhatott volna arra, hogy a tulajdon felesége hajszálakat húzogat ki a fejéből? Végre egy szép napon csak azon vette magát észre, hogy feltűnő gyorsan őszül és ritkul a haja, s hiú férfin létére sokszor félóráig is ott állt a tükör előtt és — csipkedte ősz hajszálait. Véki Anna pedig nem azért volt leány, hogy udvarlójának ősz hajszálait észre ne vegye, s nem azért volt pajkos, hogy úgy néha-néha, csupa merő tréfából ki ne húzott volna egyet- kettőt közülök. A napok múltak, s egy szép reggelen csak arra ébredt Aurél, hogy az udvariatlan tükör egész nyíltan azt mondta szemébe: Te Aurél, bizony jó volna, ha parókát vennél, mert bizony meglehetősen megkopaszodtál t Búsan vágta fejébe a kalapot, s elment a klubba, ott beleült a leg- félreesőbb sarokba, s mikor a szolga elhozta ren-
