Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 21. 1692-1699 (Budapest, 1898)
35. fejezet: 1692-1699 - Törvények és okiratok
nem élhetünk, mivel az melyek nem speciíicáltattak az artieulusban, csak mondják, hogy nincsen limitatió felőle, s csak úgy adják, az mint akarják, nevezet szerént az talpot, színszerszámot és egvébb ezekhez hasonlókat, jól lehet az marha igen megócsódott, ez is hogy megorvosoltassék, alázatosan instálunk. Praedones coercendi. 9. Az tolvajok székeinkben igen meg kezdettek sokasodni, nevezet szerént pedig az csiki székely helyekben, és az mint ő kigyelmek jelentik, mind ebben, mind az másik esztendőben feles emberek halálokkal egyébb sok károkat is töttek, kik is az mint gondolhatják ő kigyelmek, vagy az lengyel pártról, vagy az moldovai vajda birtoka alól származnak, melyeknek is refrenálásában az nemes ország bizonyos utat módot méltóztassék találni. Vigiliae in passibus nimis onerosae dominis Sicidis. 10. Ugyan háromszéki és csiki atyánkfiai ő kegyelmek panaszokból értjük, hogy az bodzái és ojtozi és gimesi passusokon mind téli, s kiváltképen az nyári szüntelen való strázsálást hol zászlóként, s hol capitatim kénteleníttetnek supportálni, nem kevés fogyatkozásokkal és majd elviselhetetlen terheknek is agnoscálják, hogy az nemes ország ez iránt is ő kigyelmeket méltóztassék kivántatóképen subleválni, alázatosan instálunk. Exploratores tanquam publico servientes ex publico alendi non tantum a dominis Siculis Csikiensibus. 11. Ezen csiki atyánkfiainak ő kegyelmeknek vagyon ilyen panaszok is, hogy Moldovában resideáló atyánkfiaira és az mellett bejáró postákra így háromszéki atyánkfiai ő kegyelmek is a Havasalföldiben bejáró postákra és kémekre feles költségeket kénteleníttettek expediálni, ezentúl pedig supportálására elégteleneknek esmérik magokat ő kigyelmek, közönséges java lévén pedig az nemes országnak, hogy az országgal légyen sustentatiójok, ő kigyelmeknek pedig eddig való expensájokról refusiójok légyen, alázatosan instálunk. Tordensium artes in avertendis vecturarum oneribus vicinae sedi Aranyas valde damnosae. 12. Aranyos széki atyánkfiai ő kigyelmek jelentik, hogy az tordai lakosok ő kigyelmek az onnan kivül béjövő regementeket és compániákat fizetéssel és ajándékokkal magokról eltudván, ő kigyelmekre igazítják és gyakran csak keveset is, kiknek szekereket és vágó marhákat kénteleníttetvén adni Szászvárosig, Déváig és néha tovább is elviszik. Ez felett szüntelenül számos regementek és companiák fordul-