Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 21. 1692-1699 (Budapest, 1898)
35. fejezet: 1692-1699 - Törvények és okiratok
1604. ÁPR. 3. 187 séget, s az jó rendet is megbántó s háborítható munkája senkinek ez haza becsületes tagjai közül legkisebb grádusban is ártalmára, kárára s becsületinek is sérelmire ne promoveálódhassék, inkább ne determinálódhassék, hanem minden utakon módokon obviálja instálván, hathatósan az hol és az kik előtt kívántatik, hogy minden efféle materiák is az ide való törvényes igazításra és az méltóságos gubernium censurájára s informatiójára remittáltassanak. Azonban pedig mihelyt efféle dolgokat megérthet, az méltóságos guberniumot valósággal tudósítani el ne mulassza. 4-o. Akár minémű expeditiók forogjanak az ő kglme kezén, és expediáltassanak ő kglme által, tehát azoknak expeditiójában taxájoknak exigáltatásában is nem különben, hanem juxta recommendatorias, item jurium nostrorum tenores conforrnáltassa; az taxát pedig az Approbatában specificált mód szerént exigáltassa. 5-to. Köteles tisztihez tartozó dolognak tartsa ő kglme azt is, hogy maga becsületes alkalmaztatásával, másokkal való társalkodásában, és az dolgokbéli munkájában is senkit se ne offendáljon, sem pedig az országtól el ne idegenitsen. sőt az méltóságos gubernium s az egész ország tekintetit, becsületit az ő felségéhez tartozó sincera devotiójával együtt, nagy maga moderatiójával repraesentálja, kinekkinek méltósága és állapotjához képest illendő becsületit megadván, hogy igy az ő kegyelme ott való functiója ad complacentiam nostri et emoluinentimi publicum vergáljon. 6-to. Juxta ditferentias rerum et temporum különkülön-féle occurentiákhoz képest innen alól felküldendő bizonyos dispositiók szerént, kelletvén ő kglmének az ország vagy az méltóságos gubernium által proponálandó dolgokat folytatni, tehát az olyan publicumoknak tractálására, ő kglme csak maga se tanáts kérdeni, se az urak udvarlására magánosan se menjen, hanem cum aliquo ex sibi adscripts adjungendo. El se mulassa pedig, de igen gyakorta is az urak udvarlását ne kövesse, tanács kérdeni mindazonáltal az dolgok mivolta szerént eljárhat s el se mulassa, csak hogy in talibus, et aliis etiani casibus egy úrnak tetszését lilásnak ki ne jelentse, sőt igen moderate mulassa el; hogy valamint az ország jóakarói között idegenséget ne szerezzen. Mindkét részről pedig az mely dolgokat titokban kell tartani az maga mellé adjungáltatott becsületes atyánkfiain kiviil senkinek ne divulgálja, sőt közönségesen magokban tartsák és ha honnan mi occurrentiákat érthetnek az méltóságos guberniumot voltaképpen késedeleni nélkül tudósítsák.