Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 20. 1688-1691 (Budapest, 1897)

34. fejezet: 1688-1691 - XVII. 1690. ápr. 4—máj. 5. Fogarasi országgyűlés és delegátió

Apr. 10-én a fejedelem vadászatot rendezett, de »szél­ben és hidegben esvén a vadászat.«, rosszul lett. Másnap a vártemplomba ment könyörgést hallgatni, már akkor annyira erőt vett rajta a kór, hogy lefeküdt az ágyba s többé fel sem kelt. Apr. 15-én délesti három órakor negyed fél napi betegség után elhunyt s ápr. 17-én koporsóba tétetett. 1) Szép és csendes volt a kimúlása »a boldog és nagy, de igen felette jó emlékezetű, örökké megsiratható kegyes és jó lelkiismeretű fejedelmünknek urunk és édes atyánknak életének 58, birodalmának 29 esztendejében«, 2) épen a leg­válságosabb időben, midőn attól lehetett tartani, hogy a császár mint hódított tartományra fogja rátenni a kezét: a mi be is következett volna a török fegyverek szerencsés előmenetele nélkül. Bármennyire nagy és mély fájdalmat keltett minden­felé e váratlan haláleset, a rendek nem szakították meg tanácskozásaikat. Első dolguk volt. hogy elhatározták jelen­tést tenni a császárnak, római királynak, lotharingeni ber­ezegnek, nádornak, az ország és II. Apafi Mihály nevében a fejedelem bekövetkezett haláláról egyszerű követ útján, egyszersmind kérni az ifjú fejedelem megerősítését, s erre a követségre Bethlen Miklóst nézték ki, de ő nem fogadván el, Xagy Pált bízták meg a Bécsbe menetellel. 3) A máramarosi sókereskedés ügyében Bethlen Miklós és a kamara biztosai közt létrejött szerződést tárgyalásba vette az országgyűlés s ápr. 20-án megerősítette. Breuner e tárgyalásokra biztosúl Bröseck-et küldte le Fogarasba, ki itt viszont május 1-én az országgyűlés által kiküldött biz­tosokkal Bethlen Miklóssal és Alvinczy Péterrel az erdélyi sókereskedésre is szerződésre lépett. 4) A rendek máj. 5-ig folytatták tanácskozásaikat. Az első articulust még a fejedelem életében intézték el: az az adóról szólott. A fejérvári országgyűlésen s a két 9 Inczédy Pál Naplója 14. a) Vass György Naplója 88. 3) Törvények és Okiratok CXIY. d). Y. ö. Betlilen Miklós emlék­iratai LII. 112. 1. 4) Törvények és Okiratok CXIY. c).

Next

/
Thumbnails
Contents