Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 20. 1688-1691 (Budapest, 1897)

34. fejezet: 1688-1691 - Törvények és okiratok

LXXXVI. 1689. okt. 21 — 27. Teleki Mihály levelei, a) 1689. okt. 21. Méltóságos fejedelem, jó kegyelmes uram s fejedelmem. Ngod méltóságos levelét s parancsolatját alázatos en­gedelmességgel vettem. Az ilyen hirtelen obruáló alkalmat­lanságoktiíl tartván, jovallom vala késsén is a deputatiónak hamar való öszvegyűlését és egyenlő' tetszéshűl ország gyű­lését hirdetni. Az generál huszadikra kivánta az egész országot öszvehivatni, mely tegnap volt; Komornik commis­sárius 25-dikre kivánván, a mint nekem maga irta, a deputatiót öszveliivattatni, mely már csak öt nap, akkorra csak a deputatusok is nehezen gyűlhetnének öszve. Úgy hiszem, maga is commissárius uram Ngoddal beszélleni fogott, kivel való beszéde után, mire determinálta Ngod magát én nem tudhatván, az dolgoknak is nehézségétűi tartván, én bizony nem tudom, mit kelljen Ngodnak alá­zatoson jovallanom, mert a fenforgó dolgokra nézve én meg­vallom, ország gyűlését kivánnék hogy lenne, az lévén az generális kivánsága is, kiváltképpen ha portiót kell felvetni: de minthogy az oly hamar nem lehet s a dolgok igen a körmünkre égtek, avagy csak a deputatiót hivassa minél hamarébb öszve Ngod. Látom Ngod kegyelmes akaratja az, hogy Fejérváratt legyen, és akkor, mikor Ngod Hunyadrúl visszaérkezhetik, csak késő ne legyen, akkor és ott kell lenni, az mikor és hol Ngod akarja. Szívesen munkálódom kegyelmes uram azon, valamint tőlem kitelhetik, hogy Se­gesvár és Nagy-Sink székek kvártélyozók nélkül maradhas­sanak. Ha az ezer aranyat az ő idejében elhozzák vala, hogy Szebenbe mehettem volna a generálhoz s a dolgokról beszéllettem volna, nagy része ezeknek a difficultásoknak, gondolom, tollálódott volna. Bizonyos dolog, kegyelmes uram, ha commissárius nélkül szállanak bé az hadak a megírt helyekre, sok confusióktúl s kárvallásoktűl tarthatni. Közel lévén Bethlen Gergely uram Ngodlioz, ő kegyelme a tájon levő becsületes embereket inkább ismeri én nálamnál, az ő kegyelme tetszésébűi, rendeltethet Ngod commissariusokat. Az Barczán lévő hadaknak vagyon commissariusa, Káinaki Sámuel uram. A mint látom az mostani kvártélyoknak ren-

Next

/
Thumbnails
Contents