Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 20. 1688-1691 (Budapest, 1897)
34. fejezet: 1688-1691 - V. 1688. decz. 1 — 10. Ebesfalvi delegátió
Ez alatt a fejedelem már annyira jobban lett, bogy nov. 9-én elindíthatták Radnótiiról, úgyhogy másnap Ebesfalvára érkezett. 1) V. A deczember 1-jére hirdetett delegatió decz. 4-én kezdte meg üléseit s ez is a német hadak által emelt követelések elintézésével foglalkozott. A Barczaságon quartélyozó németek megfogyatkozván szénában, Apor Istvánt és Kálnoky Sámuelt felhatalmazták, hogy három ezer forintot érő szénát vásároljanak, Ígérvén, hogy ez összeget meg fogják nekik térítni. A Lippára szállítandó széna ügyében a novemberi delegatió határnapját deczember 15-ére tűzték ki. Az ország szükségére adott kölcsönök visszatérítése ügyében szigorú intézkedéseket tettek. A Szebenben állomásozó hadak szükségére ezer köböl búza kívántatván, elrendelték, hogy az ország Szebenben levő 800 köböl búzáját adják át s ehez még 200 köblöt vásároljanak, melyet a rendek meg fognak térítni. Az ő felsége Kolozsvártt levő hadainak Bánffy György vásároljon 600 köböl búzát, ennek árát, 2400 forintot meg fogják neki térítni. A közelebbi országgyűlés határnapjáúl 1689. jan. 5-ére tüzetett ki. Ujabban elrendelték, hogy Kapy Gábor gyermekei a gernyeszegi jószágot illető leveleket adják ki Teleki Mihálynak. Az újabban beérkezett hadak fen tartására 300 köböl búzát és 2000 köböl zabot rendeltek. A búzát Gyerőffy György szerezze meg Szolnok, Doboka és Kolos vármegyékből, a zabot pedig a beszterczeiek s részben a kolosváriak szerezzék be. A delegatió decz. 10-én zárta be üléseit. 2) Az ország már csaknem egészen ki volt élve s bár a hadak egy része kivitetett, de a mi benmaradt, arról csak *) Inczédy Pál Naplója 14. 1. 2) Törv. és Okiratok XXX.