Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 19. 1686-1688 (Budapest, 1896)

33. fejezet: 1686-1688 - Törvények és okiratok

f) 1687. nov. 19. Széchenyi György esztergomi érsek a fejedelemnek: válaszol a Gyulay által kézbesített levélre. Ajánlom kegmednek szolgálatomat. Vettem kegmed levelét böcsülettel és a mint az elmúlt esztendőben, úgy most is kegmed követi mellett, valamiben tudtam szolgálnom, semmiben semmit el nem mulattam. Jó neve van kegmednek mind ő fölségénél, mind pedig az udvarnál közönségesen, és úgy hiszem, kegmed sem ád okot reá, hogy ezután is külömben legyen. Bizony szivem vigasztalásával értettem csak e napokban is Prukban meg­hálván az nagy veszedelemkor is, ott s másutt is kegmed keresztyény magaviselését, azont hallom a győriektűi s Győr táján valóktúl. írom ezeket, mert sokan oly állapotokban és oly iidőkben, noha keresztyének vagyunk ugyan, de sok­szor félre teszsziik a keresztyénséget és a kegyetlenséget vesz­szük elő helyében. Commendálom magamot kegmednek, szol­gáltasson velem, a mikor miben parancsolatját vészem keg­mednek, a tévő leszek. Isten tartsa kegmedet sokáig jó egészségben. Datum Posony die 19. Novembris a. 1687. Kegmed jó szolgája mindenkor Széchen György, m. p. esztergami érsek. Kiilczím: Celsissimo principi ac domino domino Michaeli Apaffy, principi Transylvaniae, Siculorum comiti etc., domino domino amico colendissimo. (Eredetije az Erd. Múzeum-Egylet birtokában.) LXIX. 1687. okt. 2—7. A radnóthi conclusumok. Anno! 687. die 2. O ctobris Consultationes in Castro R a d n o t h e x p e d i t a e. (Megjelent Alvinczy Péter Okmánytára III. 178—185. 11.)

Next

/
Thumbnails
Contents