Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 19. 1686-1688 (Budapest, 1896)

33. fejezet: 1686-1688 - Törvények és okiratok

látom, itt mennél inkább győzedelmeskednek, annál feljebb látnak és mindnyájan csak azt mondják, lehetetlen, hogy ne segítse és segíttesse az ő felsége hadát, mert az szüksé­ges, kénszeríti őket rája, én eléggé megmondottam sok helye­ken, velem lévén Donát Mátyás uram is, hogy bizony nem adhatunk, mert semmink sem termett, kereskedésünk sem lehett, sem vizén, sem szárazon, de ezek csak extremumot ten tálnak, ha semmit sem adunk, én bizony nem igírtem, nem is igírek semmit is. És az mikről most ultimatim parancsolt is Nagod, mennél hívebben s igazabban lehet, úgy igyekezem azokban is szolgálnom és Sárossi uram által tudósítanom, mivel ismét conferentiám leszen vagy ez jövő vasárnap, avagy hétfün; magam is örömest nem késném, de az lovakkal sem érkeznek el, még egy postáját Nagod­nak elvárom Nagod keglmes választételével, azután, ha Nagod keglmessége s parancsolatja lészen. alámenni sietek. Btidösküti uramnak most is az magam pénzemből kellett adnom, egyébüve is ha úgy kívántatik, bizony az költségem is elfogy, ha késem. Yolstan uram secretariusa újobban supplicatiót küldött Nagodnak, az ura is maga kért reá. ne feledkezzem írni Nagodnak felőle. Es váltig mondottam, hogy míg az felesége is él azon kapitánynak, testumentumát is látnók, de ő csak azt mondja, testumentumot is a mikor tett, úgy hiszi, nekie legálta, hacsak felét is, a mie volt; valami választ kellene Nagodnak írni. Ezzel Nagodat Isten­nek keglmes gondviselése alá ajánlom méltóságos fejedelmi házával együtt. Yiennae, die 25. Septenibris a. 1687. Nagodnak méltatlan alázatos luve s szolgája Gyulai Ferenez, m. p. Külczím: Az méltóságos erdélyi fejedelemnek, nekem érdemem felett való keglmes uramnak ő nagának nagy alázatos­sággal irám. Hátlapján más kézzel: Anno 1687. die 5. Octobris Radnótiira érkezett Biidöskúti Boldisár uram Bécsből, hozta Cryulai Ferenez uram ő keglme urunknak ő nagának írt levele. (Eredetije az Erd. Múzeum-E. birt., Kemény-gyűjt, 33. köt.)

Next

/
Thumbnails
Contents