Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 18. 1683-1686 (Budapest, 1895)

32. fejezet: 1683-1686 - XIV. 1686. máj. 10.—aug. 10. A szebeni delegátió

tart. x) Daniel által pedig megizente, liogy hadait a fejede­lem csatolja az övéhez — mert ő semmit sem tud a bécsi tárgyalásokról. 2) Erre (maj. 22.) a delegatio Bethlen Miklóst és Bálintith Zsigmondot küldte hozzá, hogy értessék meg a generállal, hogy ők az ország koczkáztatása nélkül nem léphetnek fel támadólag a török ellen, annyival kevésbbé, mert Bécsből ő felségétől még nem kaptak resolutiót. 3) A választ erre gróf Jörger vitte meg maj. 25-ről Kolosvárról s pon­tozatait a delegatio máj. 28-án vette tárgyalásba. Scherffen­berg megmaradt két fő kívánsága mellett: szakadjanak el a töröktől azonnal, s két várba fogadjanak be német hada­kat. De erről a delegatio hallani sem akart s máj. 30-án újra Bethlen Miklóst küldte hozzá, most már Mikessel, hogy a németek beljebb nyomulását gátolják meg. 4) Scherffen­berg jun. 2-án most már Arpástótól visszaküldte Bethlent Szebenbe. nemcsak a két erőd átadását, hanem 12,000 köböl lisztet is követelve. Bethlen jun. 6-án érkezett meg, s másnap megtörtént a szavazás a delegatióban, mint fontos dolgok­nál szokott lenni, írásban. Mindnyájan egyhangúlag arra szavaztak, hogy a két várba (Déva és Kolosvár) nem fogad­nak be német őrséget. 5) Gabonaadásba azonban már bele­egyeztek s Bethlen mellé Gyulait, Maksait, mint biztosokat a generálhoz küldék. 6) Scherffenberget bosszantotta ez az állhatatosság. Nem látta be annak jogosultságát, csak makacs­ságot látott benne s nem volt hajlandó engedni. Bethlenéket újra visszaküldte, s jun. 19-én a delegatio ismét vissza­küldte Bethlen Miklóst és Daniel Mihályt hozzá. 7) Most, már újabb másféle követelésekkel: liszt, gabonaadás, pénz s több effélékkel súlyosította a feltételeket, a mellett beba­*) Alvinczy I. 157. 2) Ugyanott I. 161. 3) Ugyanott I. 171. 4) Ugyanott I. 186., 188. köv. 1. és 203. 1. Bethlennek adott utasítás. 5) Ugyanott 210. és 212. 1. 6) Ugyanott 231. 1. 7) Ugyanott 260. Törvények és Okiratok CLXXIV., CLXXVIII., OLXXIX.

Next

/
Thumbnails
Contents