Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 18. 1683-1686 (Budapest, 1895)

32. fejezet: 1683-1686 - XIV. 1686. máj. 10.—aug. 10. A szebeni delegátió

maga is csatlakozzék hozzájok. 1) Azonnal követeket küldtek hozzá, Dániel Mihályt és Bálintith Zsigmondot, hogy a csá­szárral megkezdett tárgyalásokról értesítsék s óva intsék Erdély megtámadásától, Jósika Istvánt pedig a szerdarhoz küldék, hogy segélyt kérjen tőlök. 2) De a német had már akkor Czikónál volt a sülelmedi mezőn. 12-én pedig Boncz­hidánál Kolosvártól nem messze. 3) Ekkor tájban érkezett haza Kabós Gábor is Theököly­től, kit ez máj. 9-éről Dobráról küldött vissza tagadó válasz­szal. 4) Azonnal értesítették, hogy Scherffenberg már Boncz­hidánál van; Theököly válasza erre az volt, hogy mindketten a török császártól kapták a fejedelemséget s ezért egyesiil­niök kell, szükség esetére adjanak neki menhelyet az ország­ban, most pedig kétezer embert a maga fizetésére. 5) De a delegatio tiltakozott Theököly beütése ellen egy a három nemzet nevében kiadott nyilatkozattal, 6) a fejedelem pedig föltételeit elfogadhatatlanoknak találta. 7) Világosabban a delegatio, a töröktől féltében, nem akart szólani, de Theököly már ebből is megérthette volna, hogy Erdélyben nem fog támogatásra találni. O azonban előbb-előbb nyomult s máj. 18-án már Illyén volt útban Hunyad felé. 8) De a delegatio elhatározta, hogy beljebb nyomulásának útját állja. Máj. 18-án Bethlen Eleket a hadak élére állítá, 9) s másnap Daczó Jánost a szerdárhoz küldé, hogy sürgesse a Jósika által kért segélyt. De utasí­totta, hogy útközben térjen be Theökölyhez, kérjen tőle fedezetet, hogy útját biztosan folytathassa s vegye rá, hogy Alvinczy I. 88. 2) Ugyanott I. 134., 137. s 138. 1. 3) A szilágycsehi uclvarbiró levele. U. o. 133. s n. o. 150. 1. W ass György Naplója és Inczédy Pál naplója. 11. 1. *) Törvények és Okiratok CLXII. '") Alvinczy I. 150. és 176. 1. Theököly máj. 22-iki utasítása követei Kende Gábor és Banczi Ádám számára. 8) Alvinczy I. 179—180. 1. 7) Máj. 24-iki levele. U. o. I. 187. 1. s) Ugyanott 158. 1. 9) Ugyanott 157. 1. Törvények és Okiratok CLXVIII., CLXXI.

Next

/
Thumbnails
Contents